December 4-én jelent meg a Coldplay hetedik, A Head Full Of Dreams című albuma, ami első ránézésre olyan, mintha meghívó lenne az indiai nagykövetség Sivát ünneplő partijára, és azon sem csodálkoznánk ha a lemeznek curry szaga lenne, de aztán kiderült: Chris Martin az egzotikumot meghagyta patry dekorációnak.

PÁN – 061.hu

Kétségtelen, hogy az A Head Full Of Dreams nettó popalbum, olyan, amit egy globális világsztár csapattól elvárt a kiadójuk, az angol tőzsde, Chris Martin új csajai, és talán kicsit még Gwineth Patrow, az egykori feleség is, aki – milyen meglepő – vokálozik a lemezen. Mert az, hogy Beyoncé énekel, azon nem csodálkozunk. Na jó, azon egy kicsit meglepődtünk, hogy vendégeskedik Noel Gallagher és a Stones Gimme Shelter című dalban is éneklő  Merry Clayton is.

De tegye mindenki a szívcsakrája közelébe a kezét: kb. ezt vártuk, nem? Különös tekintettel a 2014-ben megjelent, gyakorlatilag hallgathatatlanul zajos „szakítós” album, a Ghost Stories után. Az új lemez kellemes slágerparádé, olyan, aminek dalai jól csengenek majd a karácsonyi Igazából szerelem típusú című filmek végefőcímében. Talán leginkább a 2011-es Mylo Xyloto hangképe köszön vissza, és a tíz évvel ezelőtti X&Y.

Az A Head Full Of Dreams óriási siker, az első klipje, az Adventure of A Lifetime-ra 48 órán belül több mint 6 millióan voltak kíváncsiak Youtube-on, már az is közismert, hogy ők lesznek a médiatörténeti szempontból megszentelt Super Bowl Halftime Show-jának a fellépői is, ami csak azoknak jár ki, akiket nem nehéz a szakmai presztizs és a dollár milliók csillagövi konstellációjában elképzelni.

 

Az indiai hatású Bollywood-pop keveredik itt a diszkós groove-okkal, finom, jól karbantartott melankóliával, és a Coldplay jellegzetes stadionpopos életigenlő himnuszaival. Az album első öt dala (A Head Full Of Dreams, Birds, Hymn For The Weekend, Everglow, Adventure Of A Lifetime) egy izmos slágerszéria, ezek közül is kiemelkedik a Beyoncéval közösen előadott Hymn For The Weeekend, ami talán a lemez legjobban sikerült „pop-kaleidoszkópja”.

A Birds dobprogramja egy az egyben a The Cure Close To Me-ja, míg a nagy slágerként beharangozott A Adventure Of A Lifetime olyan, mintha a Gettómiliomos soundtrackkjéről maradt volna ki. Semmi különös, a  Coldplay szokásos lélekvándorlását követően Chris Martin Mahatma Gandiként született újjá, és nem mellesleg a zenekar bebizonyította, hogy nemcsak egy tál rizzsel lehet jóllakni, hanem kellemes, napfényes popzenével is.

Coldplay
A Head Full Of Dreams
Warner
55 perc 11 szám