Phil Campbell, a legendás Motörhead egykori gitárosa is fellép az idei Tábor Fesztiválon. A kemény rockzenét előtérbe helyező rendezvény augusztus 23-tól 26-ig tart az alsóörsi Pelso kempingben.

MTI

A négynapos fesztiválon Phil Campbell a Bastard Sons tagjaként játszik, de koncertet ad a skót Alestorm, valamint a legismertebb hazai rock- és metál zenekarok is fellépnek – közölték a szervezők. Mint írták, a Zorall Sörolimpiákból kinőtt Tábor Fesztivált immár tizenötödik alkalommal szervezik meg.

A nyitónapon színpadra lépő Phil Campbell 1984-től gitározott Lemmy Kilmister mellett a Motörheadben, egészen a legendás énekes-basszusgitáros haláláig, 2015-ig. A gitáros nem először jön Alsóörsre, huszonkét éve a Motörheaddel játszott itt egy motorosfesztiválon. A Phil Campbell and the Bastard Sonsban három fiával játszik együtt: Todd gitáron, Tyla basszusgitáron, Dane pedig a dobok mögött kap szerepet, az énekes pedig Joel Peters. Az együttes harmadik, Kings of the Asylum című lemezét mutatja be, de a fesztiválon egy Motörhead-válogatást is előadnak.

A másik külföldi fellépő, a skót kalózmetál csapat, az Alestorm augusztus 24-én játszik a Tábor Fesztiválon. A rendezvényen a hazai rockszíntér számos ismert előadója is fellép, köztük a Tankcsapda, a Lord, az Edda, a Pokolgép, a Road és a Leander Kills.

A Tábor Fesztivál kínálatában a zene mellett gasztronómia, motoros-, sport- és gyerekprogramok is szerepelnek.