Jánváry Zoltán grafikusművész viaszfestményeit és grafikáit mutatja be egy kiállítás, amely Aurea Aetas (Aranykor) címmel szerdán nyílt Budapesten a Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.

MTI

“Rendhagyó kiállítás nyílik ma, hiszen budapesti születési helyét tekintve Jánváry Zoltán nem számít külhoni művésznek” – hangsúlyozta a megnyitón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, hozzátéve, hogy a művész több mint húsz évet élt és alkotott az amerikai Nevada államban, ahol karrierje csúcsán döntött a visszatérésről szülőhazájába. “Ezért méltán tarthatjuk számon őt úgy is, mint a diaszpóra kiemelkedő kortárs művészét” – mondta az elnök.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállításon bemutatott, Amerikában készült alkotásait először láthatja a magyar közönség. Mint mondta, az idegen országban készült képeinek témaválasztásában is a magyar motívumkincsek állnak a középpontban.

“Jánváry Zoltán felismerte a receptet, tudta, hogy a korral való haladás mellett elengedhetetlen közös történelmi múltunk, hagyományaink és kultúránk őrzése, ápolása és az utókorra történő átörökítése” – mondta Szász Jenő.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet a Régi emlék 1-2 című grafikára, amely Kiss Tibornak, a grafikusművész egykori főiskolai anatómiatanárának állít emléket. Beszélt arról is, hogy a kiállítás címe, az Aurea Aetas, vagyis az Aranykor arra az aranykormítoszra utal, melyet a híres görög költő, Hésziodosz említett többször is műveiben. “A görög-római aranykorról eszünkbe juthat a magyar aranykor, hiszen Jánváry Zoltán grafikáin magyar lovak és kutyák tűnnek fel” – mutatott rá a parlamenti államtitkár.

Somogyi Győző festőművész, grafikusművész, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja hangsúlyozta: Jánváry Zoltán univerzális művész, aki ott folytatja, ahol a reneszánsz magyarok abbahagyták. Konstrukciói és a képeken látható lovak Leonardót juttatják a nézők eszébe. “Ahogy a reneszánsz mesterei az antik aranykort próbálták feléleszteni, úgy Jánváry Zoltán hiszi és be is bizonyítja, hogy az aranykor bármikor helyreállítható” – mondta.

Mint elmondta, a képek egy része finoman megrajzolt grafikák, amelyeken a füstszerű krétafelületek mellett aprólékosan elkészített, tű vékony kalligráfiák tűnnek fel, amelyek önmagukban is megállnák a helyüket. A képeken földöntúli szövegek is láthatók, amelyeket a reneszánszban alkalmaztak, például Mátyás király pajzsán is olvashatók hasonlók.  Hangsúlyozta, hogy festményeinél az egyik legősibb festészeti módot, az ókori enkausztika technikáját, a viaszfestést alkalmazza, amelyet már a görögök és a rómaiak is jól ismertek. Emellett készít rézmetszeteket, szén- és krétarajzokat is – hívta fel a figyelmet Somogyi Győző. 

A kiállítás szeptember 16-ig tart nyitva.

Jánváry Zoltán Nevadában élő grafikusművész 1989-ben szerezte meg tanári diplomáját a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, majd ugyanitt posztgraduális képzés keretében végzett sokszorosított grafika szakon 1991-ben. Művészi és tanítói pályáját Budapesten kezdte, majd 1995-ben költözött az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Nevadai Egyetemen, valamint a Truckee Meadows Főiskolán kezdett oktatni.
Tanulmányai kezdetétől a klasszikus művészet volt legfőbb irányadója, inspirációit az irodalomból, történelemből, mitológiából merítette. Saját alkotói stílusát nagyban meghatározták a magyar hagyományok, melyeket ötvözött Amerikában szerzett az új impulzusokkal.

Fotó: bgazrt.hu