Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 190
  •  
    190
    Shares

A Rühös Foxi nevű performansz-egyletet váratlanul és szinte önkéntelenül alapították meg, a NAZA-t csak kicsit szándékosabban és hosszasabb előjáték után, viszont a Szücsinger is megérett már egy lemezre. Mindhárom formációban oszlopos tag Szűcs Krisztián, aki túl van egy zökkenőmentes újrakezdésen és az utóbbi években jógát gyakorol. Azért Szűcs nem lett komolyabb, mint régen volt, de az mindenképpen elmondható, hogy élvezi, amit csinál.

ZALKA SZILVI – 061.hu

A kályhától indulunk: hogy érezted magad, amikor néhány évvel ezelőtt feloszlott a Heaven Street Seven, és tudtad-e már akkor, hogy másik zenekart akarsz gründolni?
Amikor feloszlott a „Heveny”, igazából megkönnyebbülést is éreztem, nemcsak a zenekari ügyekkel kapcsolatban, hanem úgy általában is: egy tabula rasa szituáció volt az életemben akkoriban. Nem gondoltam, hogy abba fogom hagyni a zenélést; tudtam, hogy a fő kreatív energiáimat valamilyen formában használni fogom, de nem tudtam pontosan mire. Nem is akartam erőltetni, amolyan buddhista felfogásban közelítettem meg, hogy majd lesz valami… Augusztus elején volt a búcsúkoncert, volt bennem egy olyan, hogy akkor úristen mi lesz ősszel? Mert mégha nem is tetszett mindig, azért az elmúlt húsz évben hozzászoktam, hogy folyamatosan van valamilyen koncert vagy próba, és akkor véletlenül épp több Budapest Bár koncert lett, meg egyéb dolgok is bejöttek, úgyhogy ilyen szempontból nem volt egy óriási cezúra.

Honnan ismered Mező Misit, és hogy jött ez a kicsit talán fura összeállás, amiből kinőtt a NAZA?
Még amikor a Magna Cum Laudét senki sem ismerte – de én azért igen -, olyan 2000 körül, Békéscsabán volt egy HS7 koncert, és ott volt a Misi. Dumáltunk, mutatott zenéket, és már akkor beszéltünk róla, hogy legyen valami, de közben kerestük a szállást a városban, az egész zenekari brigád elindult gyalog a koncerthelyszínről, mentünk már jó pár kilométert és a Békéscsaba vége táblánál kérdeztük meg a Misit, hogy mondja már meg hol van ez meg ez a szálláshely, ő meg mondta, hogy amellett jöttünk el egy órával ezelőtt. Aztán az évek során olyan is volt, hogy felmentem és énekeltem egy dalt vele Magna koncerten, meg fordítva is volt: a Nem baj című HS7 dalt például sokkal jobban énekli, mint én.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mi hozta meg az áttörést?
Volt az Egy szó miatt című szám, amit Zsolti (Szepesi Zsolt, a NAZA gitáros-producere) csinált, Misi szólt, hogy írjak rá szöveget. Összeraktuk, és még aznap megszületett az első NAZA szám is. Amúgy én mindig birtam, ahogy énekel, meg belehallottam mást is Misi hangjába. Szóval szordínóban elkezdtünk összejárni, Dunakeszin, egy raktárban raktunk össze dalokat, ez volt egy évig. Az első nevünk egyébként az volt, hogy O My Brothers, azaz: OMB. A Mechanikus narancsban mondja ezt mindig Kicsi Alex, mielőtt valami akció van, de ez annyira rossz volt, hogy elvetettük.

És mit kell tudni a többiekről? Ábelt ismerjük többek közt a Kiscsillagból, Zsoltit nem, vagyis nem onnan, ugye…
Igen, Zsolti elsősorban producer, de van például egy szóló projektje is SeanDarin néven, meg régen brutális metálzenekarban is játszott, szélsőséges személyiség. Ábel úgy jött, hogy kellett egy dobos és mit ad isten, elég hamar eszünkbe jutott. Mondjuk, olyan 5-6 zenekarban biztos, hogy játszik, de egyből csatlakozott ő is, mikor hívtuk.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Azért a Magna Cum Laude meg a HS7 zenéje nem tűnik annyira összesimíthatónak – Misivel magatok mögött tudjátok hagyni a kétféle zenekari múltat? Hogy néz ki a közös dalszerzés, hiszen mindketten frontemberként érkeztetek, működtök?
Ezen sose gondolkodtam… többnyire én írok szövegeket, abból indulunk ki, ötletelünk, és általában kisül belőle valami. Nyilván az is lehetett volna, hogy ez egyáltalán nem működik, hogy a két hang kioltja egymást vagy nagyon hülyén hangzik. Úgyhogy mikor először felvettünk egy demót, kicsit megnyugodtunk. De még csak másfél éve van a NAZA ebben a formában, és valahol úgy indulunk mi is, mintha ez egy 16 évesekből álló zenekar lenne, hiába van mögöttünk bármi.

Azt ne mondd, hogy a meglévő rutin nem ad hozzá semmit, amitől könnyebb…
Igazából a rutin sokszor csak akadályoz szerintem, mert az ember pont amiatt megy bele ugyanazokba az utcákba, amikbe az előző zenekaránál vagy zenei projektjeinél is belement, és az ezen nem segít, hogy más a zenekar neve. Ezt kell kikerülni, vagyis inkább olyan dolgokból kell kiindulni, amik tényleg érdekelnek, ne csak azért csináld, hogy legyen már valami. Úgy erőlködés lenne, és mi unnánk meg legelőször.

Azt olvastam, hogy nem más zenékből merítesz ihletet, hanem inkább minden másból, nem is zenéből…
Igen, az elmúlt jó húsz évben iszonyatos elánnal hallgattam minden új zenét, és persze most is van egy-két jó dolog, de évek óta nem tudom rávenni magam, hogy ismét tartósan figyeljek ezekre. A zene „technikai” szempontból egyszerűen nem érdekel, nem tudok valamit azért hallgatni, mert érdekes hangszínek vannak benne, vagy tök furcsán-betegen énekel az énekes, vagy kurvajó time-ja van a gitárosnak, vagy egy az egybe hozzák a hatvanas éveket. És valljuk be, nagyon kevés kivételtől eltekintve, mostanában ezek a legjobb dolgok, amiket el lehet mondani az új zenékről.  Az utóbbi jó pár évben egyik fő kedvencem The National, nem mintha forradalmi zenei megoldásaik lennének, csak egyszerre a legföldhözragadtabban emberi és ugyanakkor a legkozmikusabb dolog, amit hallottam. Aztán sokat hallgatom a Werner Herzog filmek zenéit a 70-es években készítő német Popol Vuh lemezeit, amik olyanok számomra, mintha Caspar David Friedrich festmények megzenésítései lennének.

És az irodalom?
Leginkább a régi dolgokat olvasom, amiket már sokszor olvastam. Most például Pelevintől a Metamor Szent Könyvét, ami számomra relatíve új. De mint az előbb is utaltam rá, hatással lehet a dalírásra akár egy festmény, egy mondat valaki szájából az IKEÁ-ban, vagy a kert és a házak, amit a lakásból látok. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne fektetnék nagy energiát abba, hogy amit írok-írunk az olyan formában valósuljon, meg, ahogy azt a lelki szemeim előtt látom.

Ez a Rájátszásban is jellemző, gondolom, és nagy részben az is irodalom…
Igen, meg most lesz kész a Szücsinger lemez is, abban is van irodalom!

És van a Rühös Foxi is – na, az micsoda?
A Rühös Foxit nehéz körülírni, váratlanul megalakult és ezért el kellett készíteni az első lemezünket, ami már fent is van a világhálón. Eddig három koncertünk volt, egy a Batthyány térnél egy galériában, meg kettő itt, a Lövőház utcában. 

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ez egy úgynevezett alkotói közösség akkor?
Ott nincs alkotói közösség, csak alkotás van! Az első lemez úgy készült, hogy megbeszéltük tavaly, hogy május 23-án bevonulunk a stúdióba és felveszünk huszonnégy számot úgy, hogy csak a számcímek vannak meg. Ebből tízzel is készült, például a Durva sekrestye meg A lány, ami a legnagyobb slágerünk. Emiatt már hét-nyolc esküvőre meghívtak, de visszautasítottuk.

De akkor nem bajlódtok számírással, meg ilyenek?
Dehogy, erre nincs idő. Miután az univerzumban az életet a saját komplexitásában éljük meg nem kötődve ilyen nyomorúságos korlátokhoz meg úgynevezett műnemekhez, műformákhoz, mint mondjuk „zene”! Ott van például Vazul császár, az egyik tag, aki perkusszív rétegekkel operál, ő amúgy a VHK-ban játszik, a szabadsághányadost onnan is örököltük. De nem kell félteni a többi tagot, Baksa-Soós Attilát és Horváth Kristófot sem.

Zabolátlan művészet?
Pontosan. Művészet mínusz zabola, egyenlő Rühös Foxi.

És mikor lehet színpadon látni titeket legközelebb?
A Rühös Foxival fogalmam sincs, de a NAZA-val hamarosan fellépünk Badacsonyban, Balatonakarattyán, illetve még néhány fesztiválon a nyár folyamán. Ja, bocsánat, most jut eszembe: a Rühös Foxi múlt héten kommunikálta a következő koncertjét, amely 2019. január másodikán lesz egy exkluzív kocsmában… Csak nagy távlatokban gondolkodunk.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 190
  •  
    190
    Shares