Kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva, két évnyi házasság és 12 év együttlét után elválik Hollywood legnépszerűbb sztárpárja. Angelina Jolie hétfőn adta be a keresetet Brad Pitt ellen.

061.hu

A TMZ.com celebportál úgy tudja, a színésznő hat gyermekük teljes felügyeletét kérte a bíróságtól, ugyanakkor a láthatási jogot nem vonná meg Pitt-től, és tartásdíjat sem kér. A házaspárhoz közel álló források szerint Angelina azért döntött a válás mellett, mert nem ért egyet férje nevelési stílusával. A TMZ.com úgy tudja, nincs “harmadik személy”, aki miatt tönkrement volna házasságuk. Jolie állítólag nehezen viselte Pitt marihuána- és alkoholfogyasztását is, ami a három saját és a három örökbefogadott gyermekek számára veszélyes viselkedést idézett elő a színésznél.

A pletykaportálok ugyanakkor egyre másra jönnek elő azzal, hogy Pitt megcsalta feleségét. A válás fő okának Marion Cotillard francia színésznőt tartják, aki a decemberben debütáló Szövetségesek című filmben játszott együtt Brad Pitt-tel. A forgatás idején már több celeblap is Cotillard felbukkanásával magyarázta Angelina Jolie látványos fogyását.

Jolie-t a TMZ  értesülései szerint a válási ügyekben sztárügyvédként emlegetett Laura Wasser képviseli. Pitt és Jolie 2004 óta éltek együtt, 2014 augusztusában házasodtak össze. Utoljára  júliusban látták őket együtt nyilvánosan, amikor ikreiket, Knoxot és Vivienne-t Nyugat-Hollywoodba vitték egy születésnapi reggelire.

Fotó: mix1023.com.au