Október közepén egyedülállónak számító vásár nyílt a Fővám téren, a Bálnában. A kulturális, kereskedelmi, szórakoztató és vendéglátó centrum, meghatározó látványossága a fővárosnak. Ha ezt a különlegességet nézzük, nem csak a külső jegyekben, hanem a programokban is megmutatkozik. Az egyik ilyen, folyamatosan megrendezett programpont az Antik Placc is, ami minden vasárnap reggel 10 óra és este 6 óra között várja az érdeklődőket.

CSENGERI VIKTORINA- Nullahategy

A vásár több szempontból is különbözik a megszokott régiség piacoktól. A már korábban említett modern helyszínen túl a piac hangulata is sokkal nyugodtabb, családiasabb. Az épületbe lépve rögtön kellemes zene üti meg a látogató fülét. Ez sem véletlen, hiszen ez nem egy átlagos bazár: művészeti és közéleti program egyben, az egész család számára.

A kezdeményezés példaértékű, mert a szervezők célja egy régi szokást ötvözni a modern korral. Eljuttatni a fiatalok körébe is a régiségeket, antik kincseket, dizájn klasszikusok tárgyait és a retro darabokat. Ami talán nem is olyan nehéz egy olyan időszakban, amikor a vintage cuccok a fénykorukat élik. A kitaláló, Molnár Viktor is úgy vélekedik, hogy ez egy fajta feladat a fiatalabb generáció felé: ha nem is eredeti formájukban, de őrizzék meg a régi értékeket.

Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.

Azontúl, hogy az esemény lehetőséget ad az újabb kincsek beszerzésére, megismerkedhetünk személyesen restaurátorokkal, ingyenesen részt vehetünk helyszíni értékbecslésen, lakberendezési ötletekkel gazdagodhatunk, és a Fabrika Műhely által kézműves foglalkozásokon próbálhatjuk ki magunkat.

Korábban már bemutatkozott a Placcon, az eddigiekhez megszokottan, egy műbútorasztalos restaurátor. Általa mi magunk is megtekinthettük, miként is zajlik a politúrozás, hogyan lakozzák le a bútorokat (és tették ezt évszázadokkal korábban is), de számtalan szakmai kérdéssel fordulhattunk meghívotthoz. November első vasárnapján pedig a bemutató nem más volt, mint Az Asztalom – Bútorfelújítás, bútorfestés, antikolás bohém, vintage, lakberendezés. Erikától, Az Asztalom tulajdonosához szintén bátran fordulhattunk kérdéseinkkel, mindenkinek szívélyesen válaszolt. A koncertfelhozatal, ahogyan a program többi része is, folyamatos bővítés és újítás alatt áll. A korábbiaktól eltérően még több zenészt láthattunk a Placc színpadán. Többek között a Bagossy Brothers Company-t, a Cape Diem-et, Upor Andrást és a Duende-t.

A portékák között találkozhattunk Kötél ékszerek – Neklész Faktorival, 10:10 Antik Órával, Sebestyén Zoltán Mucius művésszel és írógépével, illetve számtalan más kiállítóval, antik tárgyakkal.

Egy biztos, izgatottan várjuk a következő Antik Placcot is, mivel a programok egyre bővülnek és az érdeklődők száma is egyre nagyobb vasárnaponként a Bálnában. Ha eddig kihagytad, akkor a következőre mindenképpen nézz el!

Fotók: Antik PLACC Facebook