Anyám, a rémálmok nem hazudnak – Az anyám! című filmről

Mit gondoljunk arról a filmről, amelyben a néhány perce megszületett csecsemőt a tömeg széttrancsírozza, majd a rendező, Darren Aronofsky megmutatja azt a véres valamit, ami maradt a kisfiúból? Mit gondoljunk az anyám! című thrillerről? Ha már a mozi egyik központi motívuma a tűzben elégett ház, akkor ebbe a bizonyos tűzbe érdemes lett volna beledobni az alkotás kópiáit.

PZL – 061.hu

A film egyetlen helyszíne a titokzatos ház, lélegzik, különös zajokat ad ki magából, de nem tudunk meg semmit ezekről az effektekről,  ahogy arról sem, hogy mi van a fiatal feleség (Jennifer Lawrence) képzelgései mögött. Van valami a falakon túl? Mert mintha lenne. Van valami a pincében? Mert mintha lenne. Mitől véres állandóan a szőnyeg és a padlók deszkái közötti rés? Semmire nem kapunk választ, csak sejtjük, hogy valami nem oké a férjjel (Javier Bardem), aki pausz papírra írja gondolatait, szóval még véletlenül sem egy laptop fölé görnyed, ahogy minden író. Bardemnek semmit nem sikerül hitelesen megformálni az ihletre váró, gyötrődő íróból, annyi finomság van benne, mint egy vágóhídon dolgozó mészárosban. A film első órája olyan, mintha egy színdarabot látnánk a Nagymező utcai Tháliában… Az unatkozó, magányosan élő házaspárhoz idegenek csöngetnek be, akik felkavarják az épület kissé poros levegőjét. Nincs más forgatási helyszín, csak ez a bizonyos ódon ház. 

És amikor azt gondolnánk, hogy a rendező alaposan eltúlozta a túlzást – mert a dolog nem áll meg a vendégek nettó pofátlanságánál és szürreális bizalmaskodásánál – Darren Aronofsky annyira eltúlozza az egészet, mintha csak egy trash-film paródiában elbeszélt reklámszpotot néznénk. Az író rajongói kvázi-zombikká válnak, de ez sincs kimondva, ez is el van maszatolva, az viszont egyszerűen rossz vicc, hogy valaki a kommandós támadás közepette simán megszüli a kisbabáját, és amíg az egyik szoba éppen elporlad, addig a másikban olyan rend van, mintha öt perce ment volna el az Üllőről kéthetente bejáró takarítónő.

Nyilván az a legbölcsebb, ha nem vesszük komolyan az anyám! logikai buktatóit, és úgy nézzük, mintha egy trash mozi kulisszái közé helyezett művészfilmet látnánk az önimádó írókról, akik képtelenek családi életet élni, annyira el vannak telve az egójukkal és a rajongó klubjukkal. Lehet, hogy ház a folyton elégő és újjáépülő pokol allegóriája és a szobákban ránk törő gyötrelmek vizitek a pokol bugyraiban? Semmi nincs kifejtve, ilyen alapon egy zombis trancsírba is belemagyarázhatnánk Nietzschét és Gadamert, szóval, az anyám! nem más, mint egy olyan B-film, amelyben a B a blöffre utal. Persze, a mozi megidézi Shyamalant, Brian De Palmát, Polanskit, de valójában a forgatókönyvet már az első körben vissza kellett volna dobnia a fejlesztő teamnek.