Májusban érkezik a hódmezővásárhelyi Twentees Múlandó című, második nagylemeze. Az indie-rock csapat tavaly megnyerte a Sound of The University zenei tehetségkutatót, Boldogság Kht. című dalukat napi rotációban játszotta a Petőfi Rádió, ősszel pedig bekerültek a Cseh Tamás Program támogatottjai közé is. Az albumot május 20-án mutatják be Budapesten a Király utcai Gozsdu Manó Klubban. Balázs Konráddal, a csapat énekes-gitárosával beszélgettünk.
PZL – 061.hu
Mennyire inspiráló hely egy cool zenekarnak Hódmezővásárhely? Van helyi szcéna?
Szeretjük a városunkat, de nem közvetlenül ebből merítünk inspirációt. Bár olyan szempontból mindenképpen előnyös, hogy nem kell próbateremért fizetnünk, mert a házunk végében próbálunk, és bármikor, bármeddig tudunk ott zenélni. Emellett kisváros lévén könnyű összehozni egy találkozót a zenekarral, és a hétvégi iszogatások idején is együtt vagyunk. Szeged közelsége miatt mi is gyakran játszunk ott, szeretjük a várost, két tagunk jelenleg is ott tanul egyetemen. Vásárhelyen rengeteg zenész van egyébként, de ebben az indie-pop rock vonalban inkább csak mi mozgunk.
Minden városban vannak legendás helyi bandák, Vásárhelyről előttetek kik indultak, mi volt arrafelé a legizgalmasabb popzenei karrier?
St Martin!
Ja tényleg…
Viccen kívül: ő a leghíresebb vásárhelyi zenész! Nagyobb sikereket elérő helyi zenekarról nem tudok, de több országosan ismert hangszeres karrierje indult el Vásárhelyről: a teljesség igénye nélkül oda valósi a leginkább a HS7-ből ismert Jappán, Fonay Tibor Junior Prima-díjas basszusgitáros, vagy Almási Attila a Group’n’Swingből. Zenész jelenleg is van bőven, működik egy zeneiskola is. Mindent megteszek annak érdekében, hogy majd mi legyünk az a négy vásárhelyi srác, akiket egy helyi, feltörekvő zenekar tagja példaként említ majd egy interjúban, ha a városa popzenei sikereiről kérdezik.
A zenétek a Strokes és Libertines-féle tengelyen mozog, ami most is menő, de tíz éve tarolt le mindent az britpop hullámmal. Van most egy ilyen új garázs-gitáros színtér?
Jelenleg Magyarországon nincs, Pesten nyilván sok minden pörög, de országosan most más trendek dominálnak, az elmúlt évet például egyértelműen elvitte a rap. Ez minket is érint, de mi nem azt szeretnénk elérni, hogy újra behozzuk a britpopot és az indie-t, hanem egyszerűen azt, hogy jó zenéket írjunk, ami nekünk és a közönségnek is tetszik. Tagadhatatlanul nagy hatással van rám az angolszász gitárzene, de nem ez az egyetlen kiindulási pont. Az új lemezünkön több hatás felfedezhető egyébként, mint a korábbi dalokon, és én folyamatosan azzal nyugtatom magam, ha a hitelességünket firtatják, hogy csak olyan dalokat írunk, amik tényleg őszintén jönnek ki belőlünk. Nyilván átgondolunk mindent és alakítunk a struktúrán, mire egy dal elnyeri a végső formáját, kontextusba helyezzük saját magunkat, de nem azt szeretnénk elérni, hogy egy adott színtérhez tartozzunk, hanem azt, hogy ugyanannyira okozzunk örömet a közönségnek, mint saját magunknak.
Volt kísértés, hogy vintage beat-rockot nyomjatok, vagy valami most menő pszichedelikus izét?
Olyan zenéket egyikünk sem hallgat nagyon. Arra van kísértés, amit amúgy is szeretünk: így került az egyik új dalba egy veretős-bulizós szinti-téma vagy angol nyelvű rap, de torzított gitár is van bőven. Célunk az, hogy minél több emberrel megszerettessük a zenénket, ezért kötünk kompromisszumokat, de soha nem csinálnánk olyat, amit még mi sem hiszünk el magunkról. Én mindennél jobban vágyom arra, hogy emberek ezrei ugráljanak a zenénkre – erről álmodtam akkor is, amikor 13 évesen minden nap a Red Hot Chili Peppers diszkográfiáját játszottam gitáron, ez a fő motivációm, nem az, hogy egy hatperces dalban játsszak el egy olyan gitártémát, ami rajtam kívül csak hét embernek tetszene az országban. De ha ez lenne a kizárólagos cél, akkor minden nap Denizt, Wolfie-t vagy Fluort hívogatnám, hogy működjenek közre valamelyik új dalunkban. Próbáljuk tehát ezt okosan, egészséges arányban csinálni: úgy írni rádió-és közönségbarát zenét, hogy ne kelljen azon gondolkodnunk közben, hogy „na jó, iszonyatosan jó ez a refrén, de így tuti nem fogja játszani a Petőfi, ezért átírjuk”. Röviden olyan módon szeretnék jó dalokat írni, hogy a közönség is szeresse.
Ligeti György a lemezetek producere. Mennyire dominált az ő hangzás béli ízlése az új dalokon?
Gyuri már az elején leszögezte, hogy a dalszerzésbe nem fog beleszólni, hanem inkább közösen agyalunk majd a megfejtendő ügyeken, segít a hangszerelésben, harmóniák csiszolásában, satöbbi. Inkább sok kicsi ötlete volt a dalokon belül, mintsem egész refrének vagy gitárriffek megírása. Rengeteg apróságot hozzátett a számokhoz, letisztította a hangzást itt-ott, abban segített, hogy minél hatékonyabban elmondhassuk azt zeneileg, amit közölni szeretnénk. Többször volt olyan, hogy nemtetszését fejezte ki egy adott szólammal kapcsolatban, amin először jól megsértődtünk, aztán amikor megmutatta, hogy szerinte hogy kellene lennie, már serényen bólogattunk, hogy „ja, hát tényleg”.
Angolról álltatok át magyar szövegre, és még itt-ott érződik, hogy nagyobb biztonságérzetet adott az angol neylv. Hogy ment az „átállás”? Visszafordításokkal? Honnan merítettetek inspirációt?
Az előbb beszéltem a kompromisszumokról, amiket meghozunk azért, hogy több fülbe eljussunk: ilyen volt a magyar szövegre való váltás is. Az elkövetkező pár évben magyar viszonylatokban gondolkodunk, ezért döntöttünk így. Nehezebb feladat számomra magyarul írni szöveget, dalszerzésnél, amikor még csak halandzsázok egy ötletre, akkor is leginkább angol szavak buknak ki belőlem. A magyarral jobban kell vigyázni, mert sokkal közhelyesebbek a közhelyek, és minden szót ért a hallgató. Szerencsére kevés negatív kritika érkezett a magyar dalokra, de azért bőven van hová fejlődni. Nem tartom magam túl jó szövegírónak, ezért mindig félek is, hogy mit fognak szólni a szövegeimhez, nem bánnám, ha egyszer nekem is lenne egy Bereményi Gézám, mert számomra a zene az első számú. A szöveg fontos ugyan, de inkább egy kiegészítő-megerősítő funkciót tölt be, az igazi mondanivalót a zene adja.
Az inspirációt az új dalok esetében javarészt negatívabb élmények, életcélokon, helyzeteken való agyalások, éjszakai merengések ihlették, ezért egy fokkal melankolikusabb az új lemez az előzőhöz képest, de azért nem depresszív, van ezen is örömködés. Ami a zenét illeti, azt soha nem tudom megfogalmazni, hogy mi az, ami abban inspirál: leginkább maga az alkotás szépsége. Nincs annál jobb érzés annál, mint amikor összeáll egy dal, és alig várod, hogy megmutasd a zenekarodnak, a barátnődnek és a közönségnek.
Azt mondtátok egyszer, hogy átlagos, egyszerű, hétköznapi kis életet éltek, a rock az egyetlen extrém hobbi…. Mégis: mi volt a zenekar életében a legdurvább rock and roll élmény?
Ez valamilyen szinten költői megfogalmazás volt, arra gondoltam, hogy a zenét leszámítva teljesen ugyanolyanok vagyunk, mint bármilyen más korunkbeli srác. De amúgy persze, zenészek és fiatalok vagyunk, szeretünk alkoholos italokat fogyasztani és olyan módon szórakozni, hogy azt másnap ne meséljük el a szüleinknek. Mivel anyukám valószínűleg olvasni fogja ezt az interjút, inkább csak olyat mesélek el, amiről ő is tud: egy pécsi koncertünk után a hely fölötti hostelben aludtunk, mellettünk leánybúcsú volt, és átmentünk vicces dalokat játszani nekik, adtak egy csomó piát, meg minden, de az egyiküknek talán nem voltam annyira szimpatikus, ezért majdnem kidobta a szemüvegemet a második emeleti erkélyről. Nyilván olyan sztorijaink nincsenek, mint a Rolling Stones-nak, de ki tudja, mik szivárognak majd ki a backstage-ünkből pár év múlva.
Most jelent meg a második albumotok, egy olyan korban, ahol dominánsabb a dal formátum, mint az LP. Milyen előnyei vannak az LP-nek? Nagyobb eseménynek tűnik egy nagylemez, mint kinyomni a youtube-ra egy-egy szöveggel ellátott klipszerű filmet?
Szalai Attila, a Cseh Tamás Programban kapott mentorunk – akit a legtöbben Tesco Discoként ismerhetnek – javasolta, hogy jöjjünk ki lemezzel, amit én először elleneztem, de utána elkezdtem élvezni a készítés folyamatát. Direkt szabtuk rövidre és raktunk rá pár korábbi single-t, pont abból kiindulva, amit mondtál: nem működnek már annyira a lemezek, a mai hatalmas információs áradatban hatalmas dolog az, ha valaki tényleg végighallgatja az albumodat. És természetesen nagyobb eseménynek tűnik, mert az is. Rengeteg munkát raktunk bele az új dalokba, sokáig csiszolódtak, és bár mindig tovább lehet fejleszteni valamit, elégedettek vagyunk velük. Külön élveztem a munkálatok során a vizuális részének a felépülését is: ezzel egy felfrissült arculatot kapott a zenekar, a leveles koncepciót a borítóból kiindulva megjelenítettük a Régóta próbálom szövegvideójában, a Facebook-posztjainkban, és csináltattunk ilyen fellépő pólót is. Ez mind az LP előnye, könnyebben hozol vele létre egy új világot, mint egy dallal, zenei és vizuális értelemben is. Sokat várok a lemeztől, sokkal konkrétabb és ütősebb lett, mint az első. Bízom benne, hogy egy lépéssel közelebb kerülnek a trendek a gitárzenéhez, de ha nem, az sem baj: szerintem az ilyesmire fogékony réteg szeretni fogja.