Apa csak egy van – Közös élményekkel segíti a családi kapcsolatok erősítését az Apaépítő csapata

Amikor a hagyományos értelemben vett apaszerepre gondolunk ridegen hangzó ám fontos szavak társulnak hozzá, úgymint családfenntartó, erő, szigor. A szerepek azonban egyre kevésbé tradícionálisak, és utat tör magának az nézet, amely szerint az apai szeretet és törődés épp olyan fontos a gyerek egészséges érzelmi fejlődéséhez, mint az anyáé. Egyszerűen fogalmazva az apa- gyerek időre is alkalmat kell teremteni a család tökéletes működéséhez. Ebben segít az a hazai kezdeményezés, amelyet az Apaépítő megnevezésre kereszteltek alapítói. Nagygyörgy Miklós háromgyermekes gyakorló édesapa, a projekt egyik ötletgazdája mesélt a példaértékű Apaépítőkről. Hitvallása szerint a mesék végén a boldogan éltek míg meg nem haltak sosincs kifejtve, ám ő mégis most ezt próbálja megélni. 

C.N.- 061.HU

Milyen vezérgondolat hívta életre az Apaépítőt?
A legfontosabb alaptételünk, hogy az apa-gyermek kapcsolat is egy párkapcsolat. Önmagától nem működik, hanem két fél működteti. Minőségi együtt töltött idővel. Ahogy a feleségemmel moziba, színházba, vacsorázni, várost nézni megyek, közös élményeket szerzünk, együtt vagyunk, ettől erősödik a kapcsolatunk és működik a hétköznapokon. Ugyanígy van ez a gyermekünkkel is. Közös élmények, kalandok, emlékek, erősebb kapocs.

Milyen szakemberek segítik a munkátokat? Mennyiben van ennek a kezdeményezésnek egyfajta tudományos háttere?
Az alapkoncepció az, hogy játsszunk együtt és élvezzük gondtalanul a hétvégéket. Aztán a mindennapokban minél többször csináljunk hasonlókat. Sokat konzultáltunk az indulásnál különböző szakemberekkel, pszichológusokkal, nevelési tanácsadókkal, coachokkal. Ők inkább a koncepciók kereteiben segítettek. A mindennapi működésben trénerek és pedagógusok támogatnak minket a változatos játékok, programok kialakításában. A szakemberek segítségével döntöttük el azt is például, hogy a gyerekeknél elsősorban a 6-13 éves korosztályra és apukáikra koncentrálunk. Ez a legfontosabb időszak egy ember életében, hogy önbizalmat, bizalmat érezzen, szerezzen. Amennyiben itt nem alakul ki, akkor már szinte lehetetlen pótolni.

Hogy néz ki egy tematikus esemény? Mi az ideális felállás, ami az egy apára jutó gyerekek számát illeti?
A legfontosabb szabály, hogy egy apuka egy gyermekkel jöhet. Kettejük kapcsolatáról, élményeiről, emlékeiről szól. Nem túl kell élni a hétvégét, hanem megélni közösen. 15-18 apukát és ugyanennyi gyermeket viszünk magunkkal. A hétvégéket profi trénerek vezetik. Szombat reggeltől vasárnap délutánig vagyunk együtt. Minden táborunk ottalvós, hiszen így sokkal erősebb a kiszakadás, a fókusz. A család feladata csak annyi, hogy jöjjenek és élvezzék, minden mást mi leszervezünk. Általában valami történet köré épül a program. Például a titkosügynök hétvégén fel kell kutatni a taktikum energiacellákat – amik igazából üres borosüvegek fényfüzérekkel, amit az egész napos kutatás után este egy fejlámpás erdei túra alatt találnak meg a családok. A kísérletező hétvégén lávalámpát gyártunk, pörgetjük a lakmuszpapírokat, rakétákat készítünk és mindenki tönkreteszi a ruháját slime-mal. A végén pedig mindenki oklevéllel gazdagodik és hivatalosan Apaépítő Akadémiai Tag lesz. Kutattunk kincseket trabantokkal, sütöttünk mézeskalácsot, megküzdöttünk az ezerfejű sárkánnyal, kiszabadítottuk mikulás manóit.

Milyen különbségek lehetnek lányos és fiús apák között? 
Nagyon jó kérdés. Nem tudom a választ. Nagyon szerettem volna fiúgyermeket. Focizunk a kertben, horgászni megyünk, kertészkedünk, közösen túrázunk. Erre a sors három gyönyörű kislányt adott. Most focizok velük a kertben, horgászni megyünk, túrázunk és kertészkedünk. Egy barátom mondta, hogy a fiús apukának matchboxot dug a fia a szájába reggel és úgy ébreszti, míg a lánygyermekek puszit adnak.

Hogyan segíthet egy közös kaland apának és gyermekének?
A közös kaland pár héttel a hétvége előtt kezdődik, amikor már elkezdünk levelezni a résztvevőkkel. Az már a játék része. Feladatot kapnak, például gyűjtsenek megfelelő botot az íjukhoz vagy gyűjtsenek be valamilyen információt. Erről ők már otthon kettesben beszélgetnek, az ő „projektjük”. A hétvégén aztán közösen oldanak meg feladatokat, kihívásokat, együtt alszanak, sokat beszélgetnek. Erősödik a szövetségük, megértésük, közös sikereik lesznek. Amikor valamelyik kislányommal részt veszek egy apaépítőn, utána legalább tíz napig cseppentett méz. Felöltözik, elpakol, lekapcsolja a villanyt első kérésre.

Szerinted mi a legnagyobb kihívás egy apa életében, ami a családot illeti? Miben segítetek ti?
Mindenhol hallani, hogy work-life balance. Ez így érthető is, mert munka és a nem munka egyensúlya és akkor már itt komoly kihívás a work mellett mással foglalkozni. De ha a life részét nézem, akkor ott mi a balance? A szerelmemre figyeljek? Játsszak a gyerekekkel? Fejlesszem magam?! Sportoljak? Esetleg a barátaimmal legyek? Ebben a sorrendben a gyermekemmel kettesben töltött idő – főleg, ha több gyermekem is van – igencsak nehéz feladat.  Mi ebben segítünk. Eljönnek és tudják, hogy jó közösségben egy élvezetes, minőségi, programot kapnak és nem mellékesen eszközöket, játékokat, amit aztán meg is tudnak ismételni otthon. Mi a lányaimmal már minden esős napon gyúrjuk a slime-ot és készségszinten sütünk csörögefánkot.

2019-ben szerinted mit takar a klasszikus apa szerep?
A klasszikus jó szó. Klasszikusan apának két dolog kell biztosan, egy gyermek, aki apának hívja és egy partner, aki megajándékozza, akivel közösen nevelik a gyermeküket. A szülők szövetséget és megállapodásokat kötnek és segítik egymást. Főleg így, hogy ennyi kétkeresős család van, az apának is segítenie kell a párja „life balance”-ét. Sok időt tölt a gyermekével, elengedi a feleségét én-programokra. Felvállalja a részét a házimunkában. Példát mutat, érzékeny és nyitott.

Hogyan viselkednek az édesapák egymás társaságában? 
Nagyon izgalmas dinamikája van a hétvégéknek. Megérkeznek az apukák, egy része úgy jön, mint a céges csapatépítő tréningre. Mit keresek itt? Mit bohóckodunk? Aztán egy közös játék, feladat és mindenki feloldódik. Ebédkor már vidám asztaltársaságok vannak. Estére jóbarátok, ilyenkor az apukák gyermeknevelésről is beszélgetnek egy-egy ital mellett. Iskolaválasztás, milyen mesét olvasol, milyen játékokat szoktatok még otthon játszani, hova mentek és így tovább. Vasárnap délelőtt eufória, aztán ebéd után vissza kellene térni a régi világba és újra kicsit hűvösebb mindenki. Összességében nagyon felszabadultak, a játékok kihozzák belőlünk a gyermeket, a pajtást is.

Mi alapján rakjátok össze a programokat?
Egy-egy hétvége tematikája népszerű meséken, hősökön, filmeken vagy hagyományokon alapul. Varázslók, titkosügynökök, rejtélyek, farsang, lovagok, mikulás.. Mindig van benne valami kézműves program, amit hazavihetnek anyának, testvéreknek és sok-sok szabadtéri program, ügyességi játék.

Általában visszajáró résztvevők vannak, vagy az új arcok megjelenése a jellemző alkalomról alkalomra?
Közösséget próbálunk építeni. Túl vagyunk számos hétvégén. 120 család már járt nálunk és boldogan mondhatjuk, hogy sokan térnek vissza. Ugyanígy nagyszámú a résztvevők ismerőseinek jelentkezése, az ajánlás. Örülünk, ha minimum 5-600 családdal tudunk majd egy-egy évben közös hétvégékét tölteni.

Neked mi a kedvenc történeted az apukáddal kapcsolatban?
Nagyon jó erre visszagondolni. Mi öten vagyunk testvérek, így édesapámnak nem volt könnyű családot fenntartani és egyesével velünk is időt tölteni. Egyik nagyon kedves emlékem, én is kb. 7-8 éves voltam, amikor kettesben készítettünk íjat és nyilat fűzfából. Azt az íjat én heteken keresztül hordtam a hátamon, rettegésben tartva a lakótelep mellett lakó fácánokat. Mostanában, ha évente eljutunk egyszer kettesben horgászni, én meghatottan morzsolgatom a sörösdobozt, milyen csodálatos, hogy ő az édesapám.

Vezető képen Nagygyörgy Miklós és kislánya

2019-05-21T06:09:11+02:00 2019. május 19.|