Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Csaknem ötvenezren látták a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnokát, amelyet március 15-én nyitottak meg – közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.

MTI

A közlemény szerint a mintegy 900 négyzetméter alapterületű középkori bazilika belső terét megidéző terem egyedülálló falfestményeinek megújításán majdnem hetven restaurátor dolgozott, 2500 négyzetméter falfelületet alkotott újjá. A Liget Budapest Projekt keretében elvégzett munkálatok során 1500 liter konzerválóanyagot, csaknem száz kiló különböző színű pigmentet, valamint öt és fél kiló aranyat használtak fel. Ezek mellett a múzeumi tér korszerű hűtési-fűtési, valamint világítási rendszert is kapott.

A csarnok ingyenesen látogatható mindennap 10 órától, az utolsó látogatókat 17 órakor engedik be az épületbe. A belépés érkezési sorrendben történik, előjegyzés, időpontfoglalás nem lehetséges, csoportok számára sem. A múzeum arra kéri a látogatókat, vegyék figyelembe, hogy a csarnok befogadóképessége korlátozott, ezért előfordulhat, hogy az épületen kívül kell várakozni.

A több mint hetven év után újranyitott impozáns múzeumi tér egyelőre április 2-áig látogatható.

Fotó: Horváth Péter Gyula/061.hu


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •