Élő felolvasásokkal, beszélgetésekkel, a Költők Futásával és irodalmi hajóúttal is várja az érdeklődőket az idén immár tizedszer megrendezendő Versmaraton, melynek központi rendezvényét április 8-án tartják a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

MTI

Április 8-án, a magyar költészet napjához kapcsolódva ezúttal is kortárs költők olvassák fel Az év versei 2020 antológiában megjelent verseiket 12 órán keresztül, a szünetekben pedig irodalmi beszélgetésekre kerül sor a PIM otthonául szolgáló Károlyi-palotában – mondta el az eseménysorozat szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a szervező Magyar Napló Kiadó vezetője. Zsiga Kristóf beszámolója szerint a Versmaraton központi rendezvényén rendszerint 60-70 költő vesz részt, így a fesztivál eddigi története során már 500-nál is több szerző olvasott fel legalább 1500 verset.

Idén mások mellett Ágh István, Czigány György, Kalász Márton, Kukorelly Endre, Lezsák Sándor, Mezey Katalin, Petőcz András, Tóth Krisztina, Turczi István és Zalán Tibor jelezte a részvételét.

A Kossuth Rádió “szinte kiköltözik” a Versmaratonra, ahonnan a nap folyamán rendszeresen élőben is bejelentkeznek – tette hozzá Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója. A rádió honlapján egész nap élőben is követhető a Versmaraton, de rövid összefoglaló videók is felkerülnek és az M5 kulturális csatorna is beszámol majd az irodalmi fesztiválról. Rögzítenek és a közmédia archívumában megőriznek minden felolvasást, ezzel a Versmaratononkról már irodalomtörténeti jelentőségű hanganyag gyűlt össze.

Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a Versmaraton fontos közösségi élmény a szerzőknek, az olvasók pedig ilyenkor élőben is találkozhatnak a költőkkel, és a PIM ingyenes tárlatvezetésén is részt vehetnek. Fontos a diákok bevonása is – jegyezte meg: a Szaval a suli pályázatra iskolák, osztályok, diákcsoportok jelentkezhetnek egy kortárs vers közös elszavalásával, a legjobb csapat pedig a Versmaratonon is felléphet.

Zsille Gábor, Az év versei 2020 kötet szerkesztője emlékeztetett arra, hogy a Versmaraton egész napos felolvasása hagyományosan a versantológia legfrissebb kiadásán alapul. Az év versei 2002 óta jelenik meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában; a válogatás alapját mindig az előző évben folyóiratban megjelent versek adják. Az antológiába évente mintegy száz költő munkái kerülnek be, a legfrissebb kötetben azonban némileg kevesebb, 90 költő versei lesznek olvashatók, ezzel ugyanakkor nagyobb lélegzetű alkotások is szerepelhetnek – közölte.  Szentmártoni János, a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságának vezetője hozzátette:

Az év versei antológia az egész Kárpát-medencei, sőt esetenként a tengeren túli magyar versirodalomból is merítést nyújt, ezzel a magyar irodalom fontos korlenyomata.

Jánosi Zoltán, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője elmondta, hogy az immár hagyománynak számító Költők Futását idén április 4-én rendezik meg. Az irodalmi sporteseményen részt vevő költők együttesen futják le a maratoni távot a Ferenc téren, József Attila szülőházától nem messze. A Versmaratonhoz kapcsolódik a HangHordozók – Énekmondók versenye is, amelynek indulói Az év versei 2019 antológiából zenésíthetnek meg költeményeket.

A döntőt április 18-án az A38 hajón tartják. A Versmaraton záró rendezvénye az Ünnepi Könyvhét idején, június 6-án kifutó irodalmi hajó lesz.

Képforrás: Cultura.hu