A Jászai Mari tér és környéke gasztronómiai szempontból az elmúlt években egyre inkább meghatározóvá vált a budapestiek életében: a környező utcákban orosz gyorsétterem, kézműves szendvicsező, vegán pékség és prémium kávézók egyaránt fellelhetők. Nemrég újabb játékossal bővült a paletta, nyílt ugyanis Salad Garden néven egy kvázi salátabár, ahol brutálisan jó burritókat, szendvicseket, kencéket és smoothie-kat tehetünk magunkévá. 

DEZSE BALÁZS – 061.hu

A Jászai Mari térről még a legnagyobb rosszindulattal sem lehet azt állítani, hogy csak átjáróház, az elmúlt évek fejlődésének köszönhetően egy igen egyedi arca lett, simán megérdemli, hogy az utazásaink végcélja is legyen. Az orosz kifőzdével, vegán pékséggel, specialty kávézókkal felturbózott helyre most egy újabb versenyző érkezett Salad Garden néven, amely a nyitás után körülbelül két héttel már a “helyiek egyik kedvence” címet is magáénak tudhatja. 

Salad Garden büfe Jászai MAri tér 4. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

A kulcs az egyszerűség és az érhetőség: a hely gyorsan elkészíthető ételekkel operál, a középpontban az egészség és a saláta áll, de vannak szendvicsek szendvicskrémek, sajtok, burritók, tekercsek, helyben készített levesek és smoothie-k. Tehát minden, ami egy kiadós ebédhez, vagy vacsorához kell. Az ételek ára is 100 forint alatt van, ami extra motivációt jelent. A választékban egyébként egy-két igen érdekes meglepetés is fellelhető, mint például a vegán croissant, de ha nem szólnak nem vesszük észre a különbséget. 

Salad Garden büfe Jászai MAri tér 4. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

A fix kínálaton kívül érdemes követni, hogy mi éppen a napi menü, ugyanis ezen a téren is vannak izgalmak: ilyen például a paradicsomleves betűtésztával, a pásztor tarhonya, a palóc leves házi lecsóval, a zellerkrém leves, a bácskai rizses hús. Ezért mindössze 590 Ft-ot kell fizetni. 

Salad Garden büfe Jászai MAri tér 4. Fotó: Horváth Péter Gyula

 Fotó: Horváth Péter Gyula

Azoknak, akik esetleg reggelire vágynak, reggel 7-től tojásrántottát is kínálnak, amit a Kino sajttortáival is ki lehet egészíten, annak érdekében, hogy jól induljon a nap. 

Salad Garden büfe Jászai MAri tér 4. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

A hely egyébként családi-baráti vállalkozás, a srácok régóta együtt dolgoznak és elmodnásuk szerint Angliában tanulták a vendéglátózást. A gyakorlat érzékelhető. 

Salad Garden

Cím: 1137 Budapest, Jászai Mari tér 4/A
Facebook 

Fotók: Horváth Péter Gyula