Nagyváradon ünnepélyes keretek között felavatták pénteken Szacsvay Imrének, az 1849-es magyar függetlenségi nyilatkozat megszövegezéséért és aláírásáért kivégzett országgyűlési jegyzőnek a felújított szobrát.

MTI

 Az 1907-ben közadakozásból állított szobrot, Margó Ede alkotását a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének kezdeményezésére szintén közadakozásból újították fel. A mintegy 80 ezer lejes (5,6 millió forint) költséghez a magyar köztársasági elnöki hivatal is hozzájárult, az összeg nagyobb részét azonban mintegy 600 nagyváradi támogató adta össze. Az avatóünnepségen mondott beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a Szacsvay Imre által megtestesített “alázat, kötelességtudat, a közösség felemelkedésért való magabiztos feladatteljesítés nem vált ódivatúvá”.

“A csodálatra méltó értékmentésre ma is csak a bátrak képesek. A közösség azzal tudja a hősiességet mutatni, hogy szolidaritást tanúsít, és a legnehezebb pillanatokban is az összefogás mellett dönt a széthúzás helyett” – fogalmazott az elnök. Hozzátette: a 21. század kihívásai mind megválaszolhatóak, “ha tudjuk, hogy a nemzethez, a hazához hűnek lenni nem bűn, hogy nyelvet, kultúrát megőrizni kötelessége minden magyar embernek”.  Gróh János Gáspár, a köztársasági elnöki hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szerint nem volt bűn az a tollvonás, amellyel Szacsvay aláírta a függetlenségi nyilatkozatot, és benne a Habsburg-ház trónfosztását. A nemzet szenvedélyes szabadságvágyát fejezte ugyanis ki.

“Szacsvay Imre azt vallotta: e népért éltem, és e hazában akarok meghalni. Ezt az üzenetet kell élővé tenni nekünk minden nap. (.) Ha ő meghalt, mi éljünk a hazáért!” – fogalmazott az elnöki hivatal igazgatója. A nagyváradi magyarság hagyományosan az Országgyűlés jegyzőjének egész alakos szobránál gyülekezik március 15-én, a nemzeti ünnepen. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének  ügyvezető elnöke elmondta, hogy hamarosan közpénzből újítják fel a szobor környezetét.