Horváth Kálmánné, a Győri Karitász önkéntese kapta idén a Szent Erzsébet rózsája-díjat, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését. A kitüntetést Veres András győri megyés püspök, a testület elnöke adta át szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.

MTI

Veres András köszöntőjében kiemelte: aki “nyitott szemmel és befogadó szívvel” jár a világban, az mindig, minden körülmények között megtalálja azokat, akiknek az ő szeretetére és segítségére van szükségük. Hozzátette: Szent Erzsébet a “szolgáló és segítő szeretet példaképe”, a róla elnevezett és idén 19. alkalommal odaítélt elismerés pedig azt üzeni a világnak, hogy ma is vannak, akik készek “megnyitni szívüket mások felé”. Veres András kitért arra is: a méltó emberi élethez szükséges javak igazságos elosztása soha nem sikerült és ma sem valósul meg a világban. Ezért hagyják el otthonukat ma is százezrek a jobb élet reményében. A püspök szerint azonban jobb, ha “mindannyian ott tudunk boldogulni, ahova a gondviselés állított minket”. Ehhez viszont az is kell, hogy mindenki észrevegye és segítse a körülötte élő szegényeket. A gálaesten Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek átadta az eucharisztiáról meghirdetett rajzpályázat díjait. A bíboros arról beszélt: az oltáriszentség “elvarázsolja” azt, aki találkozik vele. Ebben az összefüggésben nyernek értelemet “nagyszerű templomaink, hiszen ott van bennük a varázslat lehetősége” – fogalmazott.

A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról szólva azt mondta: “varázslatos eseményre készülünk”, amely életre szóló élmény lesz azoknak, akik részt vesznek rajta. A felolvasott laudáció szerint a Szent Erzsébet-rózsája díjjal kitüntetett Horváth Kálmánné 1951-ben született Öttevényen. Érettségi után a Győri Egyenruházati Szabóságnál volt részlegvezető, majd a Győri Divatruházati Szövetkezetnél dolgozott, később egy élelmiszerüzletben volt pénztáros, majd boltvezető-helyettes. 2010-től 2012-ig rokkantnyugdíjas volt, azóta nyugdíjas.

Horváth Kálmánnéval a Győri Karitász munkatársai először mint támogatásra szorulóval találkoztak 2010-ben. A segítséget “azóta – noha maga is nehézségekkel küzd – sokszorosan adja vissza a karitásznak rendszeres önkéntes munkával” – hangzott el.

Az átadási est bevételét az MKPK idén a Lea Otthon – családok átmeneti otthona javára ajánlja fel. Az MKPK 1999 decemberében alapította a díjat az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére, illetve a díjazott személyes példájának felmutatására. A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása, egy 95 milliméter átmérőjű bronzérem, amelynek előoldala rózsát ábrázol, hátoldalán pedig a következő felirat található: “Szent Erzsébet rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia”.

Fotó: MTI/Soós Lajos