Átadták csütörtökön Budapesten a 34. Magyar Sajtófotó pályázat díjait; a jutalmazott pályaművek – amelyek közül kilencet a közmédia munkatársai jegyeznek. A díjnyertes munkák május 14-ig tekinthetőek meg a Capa Központban.
MTI
A menekültválság akkora témaeltolódást hozott a pályaművekben, amekkorát talán a rendszerváltás óta nem tapasztaltak, így a témának két külön kategóriát is szenteltek ebben az évben. A témaspecifikus blokkok kapcsán elhangzott: jövőre is lennének tematikus kategóriák, ha nem is ilyen szomorú témában. Mind kevesebb lap közöl képriportokat, fotóesszéket, az internetes galériákban pedig épp a hangsúlyok eltolása nehéz, például méretezéssel; eközben a sajtófotó-kiállítás azt igyekszik pótolni, ami az újságokból kimaradt.
A 240 pályázó között gyakorlatilag nincsen olyan amatőr, aki jókor jó helyen volt és remekül kapott el egy pillanatot. Hozzátette: lehet, hogy ez véletlen, de ha érkezik ilyen mű, akkor az nyer. Megjegyezte azt is, hogy az okostelefonnal vagy táblagéppel fényképezésnek ma még nagyon komoly technikai határai vannak. Tranzitország című sorozatáért Fazekas István (HVG) vehette át a nagydíjat, az André Kertész Nagydíjat pedig Déri Miklós (Déri és Társa Bt.) kapta meg A roma test politikája - Nincs ártatlan kép című sorozatáért.
A legjobb hírképért járó Escher Károly-különdíjjal Illyés Tibort (MTI/MTVA), a legjobb kollekcióért odaítélt Munkácsi Márton-díjjal Móricz Sabján Simont (Népszabadság) jutalmazta a zsűri; a megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter Komka Péter (MTI/MTVA), a 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter pedig Bánhegyesy Antal (szabadúszó) lett.
A hír, eseményfotó (egyedi) kategória első helyén Illyés Tibor végzett Tiszteletadás című fotójával, a képriport (sorozat) kategória legjobbja pedig Bődey János (index.hu) Sokkolta Párizst a terror éjszakája című sorozata lett. Az emberábrázolás – portré (egyedi) kategóriát Hirling Bálint (www.vs.hu) nyerte meg Zsakfalu01 című felvételével, az emberábrázolás – portré (sorozat) kategória első helyére Schild Tamás (szabadfoglalkozású) Semmi különös című sorozatát választotta a zsűri.
Kálló Péter (Földgömb Magazin, Metropol) Color party című képével a művészet, műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (egyedi) kategória, Balance című sorozatával pedig a művészet, műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (sorozat) kategória első díját nyerte el. A sport (egyedi) kategória élére Korponai Tamás (Népszabadság) A labda bűvöletében című felvételét sorolta a zsűri, a sport (sorozat) kategória első helyén Veres Viktor (Mediaworks kiadó) A börzsönyi El Classico című sorozata végzett.
Ismét Máté Bence (Bence Máté Photography; Hide Photography) nyerte a természet és tudomány (egyedi) kategóriát Árulkodó szagok című munkájával, a természet és tudomány (sorozat) legjobbjának Hajdú D. András (szabadúszó) Cataracta című sorozata bizonyult. A társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) kategória első helyével Pályi Zsófiát (szabadúszó) jutalmazták Vén Guszti című képéért, a társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) kategóriában pedig Bácsi Róbert László (szabadúszó) nyert Hegyi Karabakh című sorozatával. Kurucz Árpád (Magyar Idők) Ima című felvételét találta a legjobbnak a zsűri a menekültválság (egyedi) kategóriában, Balogh Zoltán (MTI/MTVA) Krízis a Keleti pályaudvaron című sorozatával pedig a menekültválság (sorozat) kategória első helyét érdemelte ki.
Az idei kiírásra 240 szerző 2492 pályaművel pályázott sikeresen. A zsűri – melynek elnöke Petr Josek, tagja Szarka Klára, Sopronyi Gyula, Jocelyn Bain Hogg és Szergej Makszimisin volt – összesen 7029 képet tekintett meg a január 22. és 24. között megtartott bírálaton.