Átadták a Magyar Táncművészeti Egyetem Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézetének új épületét csütörtökön Budapesten.

MTI

A 14. kerületi Amerikai úti épület avató ünnepségén Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára felidézte, hogy az MTE és elődei több évtizede keresték azt a helyet, ahol az intézet 500 polgára egyszerre, egységesen tud tevékenykedni. “Az egyetemmé válás egyéves évfordulóján ezen a kampuszon modern körülmények között ez megvalósulhat, és a régióban is vezető színvonalú hely jöhet létre” – tette hozzá. Az 1,2 milliárd forintból megvalósult beruházásnak köszönhetően a 2637 négyzetméteres új épületben hat korszerűen felszerelt táncterem, három tanterem, kilenc – a külföldi diákoknak és vendégtanároknak fenntartott – vendégszoba, öltözők, tanszéki és adminisztrációs irodák, közösségi terek és kiszolgáló helyiségek kaptak helyet.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem nem csupán Magyarországon terjeszkedett a képzési helyek tekintetében – a Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézet Nyíregyházán indított kihelyezett képzést -, hanem mesterei évek óta tartanak kihelyezett klasszikusbalett-tanári oktatást Zágrábban és Mariborban is. A Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégia célkitűzéseire utalva Rétvári Bence elmondta: “azt szeretnénk, ha minden felsőoktatásba készülő diák jó színvonalon és minél szélesebb körben tudna olyan képzést szerezni, amely az élethivatásának megfelelő és a megélhetését, valamint a személyes kibontakozását, boldogságát is szolgálni tudja. Ez a mostani fejlesztés is ezt mutatja, amivel több generációs feladatot sikerült megoldani”. 

Kép: MTI Balogh Zoltán

Az államtitkár kiemelte: a táncművészettel járó rengeteg lemondás, gyakorlás és szorgalom muszáj, hogy megkapja állami részről azt a maximális támogatást, amelyet például az egyetem képzése nyújt a diákoknak, ám az állam segítségnyújtása itt még nem szűnik meg. “A Nemzeti Kulturális Alapból a táncművészet fiatal alkotóinak, koreográfusainak, előadóművészeinek támogatására egy külön Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium jött létre, amely 100 millió forintos támogatást nyújt évről évre az innen is kikerülő fiatal tehetségeknek” – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy azok számára pedig, akik már a pályájuk végén is túl vannak, olyan táncművészeti életjáradékot kínál a kormány, amely méltó időskort biztosít a nemzet nagy tehetségeinek.

Szakály György, az egyetem rektora a magyar táncművészet és a magyar táncművészek piros betűs ünnepének nevezte az intézet új épületének átadását. Mint fogalmazott: “amikor 1950 szeptemberében megalakult az Állami Balettintézet – az MTE jogelődje -, országos eseményként vonult be a magyar művészetoktatás történetébe, és hitem szerint ez a mai nap hasonlóan emlékezetes lesz, hiszen egy olyan épületet adunk át a táncművészet különböző ágazataiban dolgozó, oktató szakembereknek és hallgatóknak, amely meggyőződésem szerint a világon is párját ritkítja”. A rektor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a munka neheze csak ezután jön, “mert meg kell tölteni az épületet tartalommal”. 

A 7. kerületi Kazinczy utcából a Columbus utcai kampusz mellé költözött intézet átadásával megszűnik az MTE földrajzi széttagoltsága, és a Columbus utca-Dorozsmai utca-Amerikai út-Kacsóh Pongrác út által határolt területre koncentrálódik tevékenységének teljes vertikuma. A háromszintes épületkomplexum az intézményalapítók – Lőrinc György és Merényi Zsuzsa – után a Lőrinc-Merényi nevet kapta. Az intézetben jelenleg kétszintű felsőoktatás keretében alapképzésként a koreográfusok mellett táncos és próbavezető szakon hat specializáció – klasszikus balett, néptánc, modern tánc, színházi tánc, modern társastánc és divattánc – tanárjelöltjeit tanítják. Ezeken a területeken mesterdiplomát is szerezhetnek a pedagógusok.

Kép: MTI/ Balogh Zoltán