Farkas Franciskáról, a Brazilok és az Aranyélet szereplőjéről tétovázás nélkül kijelenthetjük, hogy a jég hátán is megél. Amellett, hogy szociális munkásnak és jelnyelvi tolmácsnak tanult, volt már többek között bolti eladó, felszolgáló, szobalány és modell is. Amikor díjat kapott Hollywoodban, el sem merte mondani a munkahelyén, miért kér szabadságot. Színészi karrierjét egy svájci film indította, majd sorban jöttek a felkérések, jövőre Szász Attila Örök tél című filmjében láthatjuk Franciskát, akinek a neve ma már önálló esttel szerepel a Thália Színház repertoárjában. A Makar Csudra című legközelebb december 15-én látható előadásról, múltról és jövőről beszélgettünk Farkas Franciskával.
L.T. – 061.hu
Mi akartál lenni gyerekkorodban? Színésznő vagy híres ember? A kettő ugyanis nem feltétlenül ugyanaz és azért te rengeteg kerülővel jutottál el a színészetig.
Anyukám sokszor meséli, hogy amikor kislányként megkérdezték tőlem, hogy mi akarok lenni, akkor mindig azt mondtam, hogy „sztár”. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. De komolyra fordítva a szót, kisiskolás koromban már komolyan foglalkoztatott a színészet kérdése, jelentkeztem is a Harlekin gyerekszínházba, ahol később nagyon sokat tanultam. Nagyon szerettem volna mindent megtanulni. Nemcsak a színészet foglalkoztatott, tanultam zenét, táncolni, lovagolni. Nagyjából minden nap este tízkor értem haza, de sosem éreztem ezt tehernek. Arra készültem, hogy egyszer majd belőlem lesz „valaki”.
Mi hajtott?
Mindent nagyon szerettem és egyikről sem akartam lemondani. Felszabadultam bennük, megdicsértek, ha jól csináltam. Nem volt igazán tudatos az egész, egyszerűen jól éreztem magam. A színházban bárki lehettem, bárkit eljátszhattam, szabadnak éreztem magam. A mai napig ezt a felszabadultságot keresem a színjátszásban.
Innen egyenes út vezetett a Viktória – a zürichi expressz című filmig, amiben először láthattunk?
Kicsit kanyargott az az út, de végül valóban elvezetett a Viktóriáig. Még gyerekkoromban, szüleim válása után nagyon megváltozott az életem. A különórákra, a művészetekre nem volt sem idő, sem energia, sem pénz. A családban kellett helyt állnom, édesanyámnak segítenem. Egy idő után „elfogytak mellőlem” azok a dolgok, amelyeket korábban annyira szerettem, el is engedtem őket, letettem arról, hogy valaha színész legyek.
Farkas Franciska a Viktória – Zürichi Express című filmben
De érettségi után azért elmentél felvételizni a Színművészetire?
Igen, de természetesen nem vettek fel. Azért mondom, hogy természetesen, mert – bár akkor nagyon megsértődtem – ma már jól tudom, hogy nem voltam felkészülve arra, hogy ott tanulhassak. Suli mellett dolgozni jártam, az öcsémre vigyáztam, tele volt a fejem mindennel, nem tudtam a színészetre koncentrálni.
Feladtad a felvételi után?
Igen. Mivel bántott a kudarc, megmagyaráztam magamnak, hogy „jól van, a színészetre nincs szükség, ez egy felesleges szakma, lehet valami hasznosabbat is csinálni”. Úgy döntöttem másoknak szeretnék segíteni, úgyhogy előbb szociális munkásnak, majd jelnyelvi tolmácsnak tanultam. Persze azért a szereplési vágy sosem hagyott nyugodni, ezért kerestem a lehetőségeket. Így lettem például modell többek között Király Tamásnál, szerepeltem vizsgafilmekben és kisebb darabokban. Közben a szociális munka vonalán megismerkedtem László Flórával, aki amellett, hogy az Uccu egyesület alapítója, filmes berkekben is otthonosan mozog. Ő említette nekem, hogy a svájci filmesek jó ideje keresnek egy hozzám hasonló karaktert új filmjük főszerepére. Megszerveztünk egy találkozót, amely után én lettem a Viktória, zürichi expressz főszereplője.
A bemutató után azonnal megváltozott az életed?
Rögtön nem, hiszen visszamentem dolgozni, eladó voltam egy plázában. Nem nagyon volt más választásom, pénzt kellett keresnem.
Fotó: Sarah Eszter
A szociális munka nem lett volna jobb?
Nem éreztem magam elég érettnek ahhoz, megálljam a helyem. A saját identitásommal sem voltam még tisztában, akkor még nem tettem magamban helyre azt, hogy roma származású vagyok és úgy éreztem, így nem tudok másokon segíteni. Úgyhogy inkább eladónak álltam, de voltam felszolgáló és egy szállodában szobalány is. Nagyon sűrűn váltottam állást, így utólag már látom, hogy azért, mert egyikben sem találtam a helyem, egyik sem volt az én hivatásom.
Akkor is dolgoztál valahol, amikor a Viktória kapcsán meghívtak Hollywoodba?
Igen, elég vicces volt. Ott álltam a plázában, az üzletben, amikor csörgött a telefonom, hogy menjek Hollywoodba. Körülöttem a vevők és a kollégák, hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Szabadságot kellett kivennem, balhé is lett belőle, mert nem mertem elmondani, hogy hova megyek. Nagyon nagy volt a kontraszt, mert miután egy csillogó ünnepségen átvettem a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjat a Viktóriáért, visszamentem a boltba eladónak. Kicsit olyan volt, mint egy álom, amikor rossz napom volt a boltban, szinte el sem hittem, hogy megtörtént.
De azért hozott néhány felkérést…
Igen, jó pár castingra elhívtak, így kaptam meg a Brazilok és az Aranyélet főszerepét is. Ez a két szerep a legjobbkor jött az életemben. Akkor épp játszottam a Trafóban egy darabban, közben egy sörbárban pultosként dolgoztam és albérletet kellett váltanom. Kissé kilátástalannak éreztem a jövőt, amikor csörgött a telefon, hogy megkaptam a szerepet Brazilokban és az Aranyéletben is. Nagyon kemény volt, egyszerre forgott a kettő, néha azt sem tudtam, hogy aznap éppen hova visz az autó, de egészen egyszerűen imádtam! Két nagyon különböző karaktert alakítottam, hiszen Rozika a Brazilokban egy naív, falusi kislány, míg Oszi az Aranyéletben egy dörzsölt pesti csaj. De talán éppen ezért tanultam olyan sokat ebben a pár hónapban. Az Aranyéletért – bár addigra a karakteremet már szó szerint kinyírták – megkaptam a televíziós újságírók díját és ennek kapcsán keresett meg Szász Attila az új filmjéhez és kértek fel egy önálló színházi estre is.
Farkas Franciska Gryllus Dorkával és M. Kiss Csabával a Brazilok díszbemutatóján
Kisebb helyszíneken már többször előadtad a Makar Csudra önálló ested, amelyet most már a Thália Színház színpadán láthat a közönség. Mikor döntötted el, hogy önálló estre vállalkozol?
Karafiáth Orsolya keresett meg tavaly év végén, hogy nincs-e kedvem egy előadáshoz a Harmadik hely nevű lakásszínházban. Ez egy különleges előadássorozat, ahol mindig más-más műfajból érkeő művész áll a közönség elé. Bár akkor még fogalmam sem volt, mit fogok csinálni, szinte azonnal igen mondtam Orsinak, hiszen ez hatalmas lehetőség volt számomra, amit ki kell használni.
Miért pont a Gorkij Makar Csudrája lett a kiválasztott?
A felkérés után jó pár hétig gondolkodtam, hogy mivel is állhatnék a közönség elé: mondjak verset, készítsek monográfiát vagy írjak saját szöveget… Nem volt egyszerű kérdés. Csupán négy-öt éve kezdtem komolyabban foglalkozni a színészettel, ezt az időt pedig kevésnek éreztem ahhoz, hogy a saját élményeimből álljon össze az est. Egyszer csak eszembe jutott Gorkij novellája, a Makar Csudra, amelyet anyukám – orosz szakos lévén – nagyon sokat mesélt nekem gyerekkoromban. Nagyon szeretem ezt a történetet és többször elolvastam már a barátaimnak. Minden alkalommal azt tapasztaltam, hogy mindenkit szinte azonnal magával ragad a mesevilág és alkalmi hallgatóimat elejétől a végéig ott tartja a székben Gorkij története. Ahogy eszembe ötlött, azonnal tudtam, hogy a Makar Csudra lesz az én mesém, ezzel állok a közönség elé az önálló esten.
Gorkij meséje a szabadságvágyról, a kitörés igényéről, az élet felemeléséről szól. Magadénak érzed a sztorit?
Gyerekkorom óta nagyon sokszor olvastam újra, vagy hallottam ezt a történetet és mindig valami más miatt ragad magával. A gondolatisága már a kezdetektől megfogott, de mindig más része vált izgalmassá számomra. Aktuális, mindannyiunkat érintő kérdéseket feszeget, amelyek engem is foglalkoztatnak. A kitörés, a szabadság, a szerelem – az élet folyamatos dilemmái viszik tovább a főszereplő, Makar bácsi történetét. A kérdésedre válaszolva, azt hiszem mindig is magaménak éreztem Makar Csudra gondolatait, szemléletmódját, amelyeket szeretnék átadni a közönség tagjainak is.
Fotó: Sarah Eszter
Volt némi bizonyítási vágy abban, hogy elvállaltad az önálló estet? Hiszen filmekben már sokat látott a közönség, de színpadon sokkal kevesebbet.
Természetesen szerettem volna megmutatni ezt az oldalamat is, ráadásul nagyon szeretem a kihívásokat, a nehéz feladatokat. Ez a felkérés nagyon beindított. Az önálló est lehetőséget ad a folyamatos fejlődésre, újabb és újabb gondolatokat ébreszt, ötleteket. Remek alkalom a színpadi jelenlét gyakorlására, arra, hogy megtapasztaljam, hogyan lehet egy egész estén át fenntartani a közönség figyelmét. Hatalmas eredményként könyvelem el, hogy ahhoz képest, hogy egyetlen estére készült, a Makar Csudra hatalmas utat járt be, többször felléptem a Műcsarnokban, meghívtak a POSZTra is végül pedig a Thália színház leszerződtette az előadást erre az évadra miután megjártam vele Los Angelest is. Számomra ez egy mesebeli sikertörténet.
Szeretnél több színpadi szerepet?
Nagyon szeretnék, de majd meglátjuk hogyan alakul. Nem egyszerű a színházi, társulati munkát a filmezéssel összehozni. Nem véletlen, hogy Amerikában különválik a színházi és a filmes színészi szakma és Magyarországon is ebbe az irányba mennek a dolgok. Szeretek filmezni és remélem, hogy sok filmben játszhatok majd még, de bízom abban is, hogy megtalál egy-egy jó színházi szerep, amiből rengeteget tanulhatok. Jó lenne magamévá tenni a színpadi rutint, jelenleg játszom a Hollóasszony című darabban, ahol Thrill Zsolttal, Lukács Andorral és Hámori Gabriellával játszom. Fantasztikus az az improvizációs készség, az a magabiztosság, ahogy ők mozognak a színpadon. Ebben még van mit tanulnom.
Már készülsz a következő filmbemutatóra, jövőre kerül a mozikba az Örök tél, amely a gulágra elhurcolt nők világát mutatja meg a nézőknek. Már véget ért a forgatás, milyenek a tapasztalataid?
Nagyon izgalmas és egyben megrendítő feladat volt. Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró filmje egy történelmi adaptáció, valós sztorikon alapul, talán ettől még inkább megrázó. Gera Marina, Döbrösi Laura, Kiss Diána Magdolna, Csányi Sándor és én vagyunk a főszereplők. Nagyon komoly feladat egy történelmi filmben, egy valós történetet eljátszani. Amennyire megindító volt a történet, annyira nyomasztó is, nagyon várom a közönség reakcióját.
vezető kép: Sarah Eszter