Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 1
  •  
    1
    Share

Hazai és külföldi táncosok, hagyományőrző csoportok kíséretében tizennégy feldíszített virágkocsi vonul ma végig Debrecenben, a hagyományos augusztus 20-ai virágkarneváli menetben.

MTI

A Nagyállomástól, a Nagytemplom mellett elhaladva a Nagyerdei Stadionig tartó felvonulás ezúttal is a debreceniek kerékpáros menetével indul: a részvétel egyetlen feltétele, hogy a bicikliket virággal kell feldíszíteni. A szervezők úgy döntöttek, hogy az idei évtől visszatérnek a gyökerekhez, és egyre több élő virágot használnak a kompozíciók feldíszítéséhez. A helyben termett növények mellett félmillió szál friss dália érkezett pénteken délután hűtőkamionban Hollandiából Debrecenbe, az utolsó szálak szombaton éjjel, vasárnap hajnalban kerültek rá a kompozíciókra. A debreceni virágkarnevál fél évszázados története során egyébként eddig több mint félezer virágkocsi vonult végig Debrecen utcáin, öt kontinensről mintegy 65 ezer fellépő érkezett a cívisvárosba, a kompozíciók elkészítésében mintegy százezren vettek részt, a kocsik díszítéséhez pedig több mint 100 millió szál virágot használtak fel.

Az idén a karnevál történetének legnagyobb kompozícióját is megcsodálhatja a közönség: a különleges virágsárkány 21 méter hosszú, és csaknem százezer friss dáliával díszítették fel a készítői. A virágkocsik felvonulását az idén is a magyar államiság jelképét, a Szent Koronát ábrázoló, illetve a város címerét megjelenítő két kompozíció nyitja meg, majd a fellépő művészeti csoportok között sorban láthatja a közönség a különleges virágkölteményeket: a két vallási központ, Esztergom és Debrecen megtartó hitéletének közös gyökerét bemutató nyáját terelő jó pásztort, a Nagyvárad és Debrecen testvérvárosi kapcsolataira utaló “unio” című virágkocsit, a Debreceni Egyetem Mester és tanítvány kompozícióját, valamint helyi cégek, vállalkozások, iskolák virágkocsijait. A karneváli menet valamennyi résztvevője elvonul a Református Nagytemplom előtt, ahol a reformáció 500., és a Magyar Református Egyház alapításának 450. évfordulója alkalmából különleges installáció, egy virágszarvas szolgál a menet hátteréül.

Az alkotás – amelyet Pikó Sándor képzőművész készített – gondolatiságát a Zsoltárok könyve 42,2 adja: “Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez / Úgy kívánkozik a lelkem Hozzád, Istenem!” A teremtő Ige, amely a hitet, a reményt és a szeretetet hirdeti, áthatja majd ezt az alkotást, és az üzenete is ez lehet az életünkre nézve, hogy mennyire tudjuk ezt befogadni ma. A karneváli kompozíciókat a nap folyamán a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén közelről is megtekinthetik az érdeklődők, szavazatikkal pedig eldönthetik mely alkotások lesznek az idei virágkarnevál díjazott virágkocsijai. Este a stadionban Magyarország legnagyobb aréna show-ja várja a közönséget: húszezer néző előtt kétezren lépnek színpadra, majd az Egyetem téren tűzijátékkal ér véget az idei debreceni virágkarnevál.

Kép: debrecen.hu


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 1
  •  
    1
    Share