Az alkimista nagyiparos, aki porcelánkinccsel ajándékozott meg országot-világot

Zsolnay Vilmos fáradhatatlan kísérletezőkedve és vállalatvezetői tehetsége nélkül ma a szecesszió és a historizmus jegyében fogant legszebb épületeink is haloványabban ragyognának. Százhúsz  éve, 1900. március 23-án hunyt el a pécsi Zsolnay-gyár legjelentősebb igazgatója, a pirogránit és a porcelánfajansz feltalálója, a szemkápráztató eozinmázt elsőként alkalmazó pécsi kerámiaművész és nagyiparos, aki nem csak önmagának és vállalkozásának, hanem hazájának is világszerte hírnevet szerzett.

MP – 061.hu 

Noha festőművészi pályára készült, az 1828. április 19-én született Zsolnay Vilmost jó nevű kereskedő apja, Miklós kereskedőnek szánta, másodszülött fia pedig zokszó nélkül a számára kijelölt úton kezdte pályafutását: Bécsben elvégezte a politechnikumot, néhány évig itt gyakorolta a szakmát, majd több európai nagyváros kereskedőházainál folytatta a tapasztalatszerzést. Hazatérve Pécsre apja üzletében dolgozott, 1848-ban nemzetőrnek állt. Miután megházasodott (Bell Terézzel, három gyermekük született, Teréz, Júlia és Miklós) 1957-től, a grazi kereskedelmi iskola elvégzése után állandó segítőtársa lett apjának.

A világhírű gyár kis családi vállalkozásként indult: Zsolnay Miklós az üzlete mellett 1853-ban megvásárolta és Pécsre telepítette a somogyi lukafai kőedénygyárat, amelynek vezetését legidősebb fiára bízta. A nyughatatlan, csapongó habitusú Ignác azonban nem bizonyult tehetséges irányítónak, így Vilmos 1864-ben átvette a tönk szélén álló kőedény- és terrakottagyárat, 1868-tól pedig el is indult világhódító útjára az Első Pécsi Cement, Chamott és Tűzálló-agyagárúk Gyára – és a Zsolnay név.

Korai Zsolnay-váza 1870-ből

Az üzemet előbb megmentette az elárverezéstől, majd világhírű gyárrá fejlesztette. Ebben nagy szerepe volt kitartásának és fáradhatatlan kísérleteinek: kutatásokat folytatott a megfelelő alapanyagok lelőhelyére, nagy elszántsággal képezte magát, többek között kémiai-vegyészeti tanulmányokat végzett. Igazodva a kereslethez, Zsolnay Vilmos a kerámiaipar valamennyi ágával foglalkozott: az 1873-as bécsi világkiállításon elért sikerek erősítették meg abban, hogy a díszmű- és luxusárugyártás irányába fordulva versenyre keljen korának vezető cégeivel. Ekkor állt neki kidolgozni a „porcelánfajansz” néven elhíresült magas tüzű zománctechnikát, amellyel 1878-ban a gyár a párizsi világkiállítás nagydíját is besöpörte, majd világszerte megnövekedett a kereslet a Zsolnay termékek iránt. Ebben az időben készültek a gyár kobaltceruzás, habán és népies motívumokat ábrázoló tálai és dísztárgyai is. (A szériatermelés hatására a levonóképes díszítés terjedt el, így a máz alatti színezéshez a kobalt volt a legalkalmasabb festék.)

Zsolnay Vilmos az 1890-es években (forrás: Wikipédia)

Az 1870-es évek végére indult be az épületkerámia termékek gyártása, Zsolnay alkotótehetségének újabb bizonyítékaként az új pirogránit tartósabb és időállóbbnak bizonyul a terrakottánál. A gyár munkájában, vezetésében részt vesznek családtagjai is, Miklós fiának 1875-ben sikerül először az úgynevezett elefántcsontmázat előállítania. 1877-es év végére fejlesztette ki a magas tüzű zománctechnikát Wartha Vince professzor közreműködésével, amely ezek után jellemezte a Zsolnay gyár termékeit.

A kályhacsempe, a gyár egyik legsikeresebb termékének gyártása már az új pesti gyártelepen indult be 1886-ban, majd a kilencvenes években elkezdték azoknak a fagy- és időálló pirogránit építészeti kerámiáknak az előállítását, amelyeket a legkiválóbb építészekkel együttműködve szállítanak jelentős magyarországi beruházásokhoz – többek között a Mátyás-templom, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Nagyvásárcsarnok, a kecskeméti Városháza, az Országház és a Műcsarnok építkezéseihez.

A Mátyás-templom Zsolnay-csempés tetőszerkezete (Forrás: Világjáró Magazin)

Steindl Imre, Árkay Aladár és Schulek Frigyes is gyakran rakatott fel az épületkülsőkre Zsolnay-porcelánt, de a gyár Lechner Ödönnel ápolta a leggyümölcsözőbb kapcsolatot: az építész magyaros szecessziójának legpompásabb jegyei a pécsi Zsolnay-gyárban készült színes majolika-, pirogránit- és eozindíszek. Merész újításai és találmányai mellett a Wartha Vince által feltalált eozin kerámiaművészeti alkalmazása is Zsolnay nevéhez fűződik. Az ő gyára volt a világon az első, amely ezzel a titkos összetételű, zöld és kék színekben pompázó mázzal dolgozott (az eozin különlegessége, hogy színét nem anyaga, hanem a megtörő fény adja). Az 1870-es években még csak húsz munkást foglalkoztató üzem dolgozóinak száma 1899-re 663 főre emelkedett. Zsolnay Vilmosra 1897-től makacs és erős hörghurut kínozta, de a nagyiparos az 1900. évi párizsi világkiállításra készülve orvosai intelmei ellenére belevetette magát a munkába. Végzetes tüdőgyulladást kapott, és 1900. március 23-án elhunyt. Hamvai a gyára szomszédságában épített mauzóleumban nyugszanak, amelyet a gyár termékei díszítenek.

Az Iparművészeti Múzeum Budapesten

A Zsolnay-gyár historizmus, szecesszió és a korai art deco stílusban készített remekeinek szerte Európában, de Amerikában is rengeteg megrendelője akadt, a régió egykori legjellemzőbb épületei sok esetben a Zsolnay építészeti kerámiának köszönhetik szín- és formagazdagságukat. Zsolnay Vilmos családja és munkatársai nélkül persze e gazdag örökség nem jöhetett volna létre. A nagyiparos fia, Zsolnay Miklós biztosította, hogy a gyár családi tulajdonban maradjon, megőrizve piaci vezető szerepét.

2020-03-24T10:11:05+01:00 2020. március 23.|