Az egyik legjobb Oscar-díjátadó gála volt a vasárnapi, a felmerült problémákat pedig kezelni fogják – biztosította az amerikai filmakadémia tagjait emailben Cheryl Boone Isaacs, a testület elnöke. A filmakadémia elnöke a tagságnak küldött körlevélben leszögezte, hogy a fiaskók ellenére szerinte túlnyomórészt van miért büszkének lenni az Oscar-ceremóniára, az olyan bakikat pedig, mint ami a legjobb film díjazottjának bejelentésekor történt, a bevezetendő változtatásokkal fogják elkerülni a jövőben.

MTI

Isaacs “minden idők egyik legjobb – bár a legdrámaibb és legtöbb beszédtémát adó – Oscar-gálájának” nevezte a vasárnap este Los Angelesben megrendezett díjátadót, amelynek végén a díjazott film címét tartalmazó boríték összekeverése miatt először a Kaliforniai álom című musicalt hirdették ki győztesként, majd pár perc múlva kiderült, hogy a díjátadó legfontosabb trófeáját a Holdfény című film nyerte. A filmakadémia elnöke a büszkeségre okot adó mozzanatok közt említette a házigazda, Jimmy Kimmel “kifogástalan és könnyed” műsorvezetését, Justin Timberlake nyitószámát és A számolás joga című film egyik szereplőjét ihlető Katherine Johnson előtti tiszteletadást.

Az elnök kitért a legjobb film díjazottjainak összekeverésére is. Mint írta, a lezajlott vizsgálat tisztázta, hogy az összecserélt borítékokért egyedül a PwC könyvvizsgáló cég két alkalmazottja volt felelős: nem követték a kijelölt protokollt, és amikor bekövetkezett a baj, nem léptek elég gyorsan, hogy korrigálják a hibát. “Az életbe lépő változtatásokkal a továbbiakban ilyesmi nem fordulhat elő.” – ígérte. Isaacs ismételten kiemelte, hogy a filmakadémia különösen büszke arra, hogy a kavarodásban érintettek a hibát kezelték, beleértve a díjátadó Faye Dunaway és Warren Beatty párost és a két film alkotóit.

“Az a jóindulat és alázat, amit a színpadon tanúsítottak, amikor az egész világ rájuk figyelt, jól mutatja a közösségünk művészeit összekapcsoló kötelék erejét” – fogalmazott az elnök az emailben.