“Az angyalok is itt vannak közöttünk, nemcsak az ördögök”  – Földes László Hobóval beszélgettünk a Hé, Magyar Joe! című új lemezéről

A napokban jelent meg Földes László Hobo Hé, Magyar Joe! című dupla albuma, ami a Vadászathoz vagy a Circus Hungaricushoz hasonlóan összefüggő mű. A történet Magyar József, azaz Joe életét követi végig születésétől a féltékenységi gyilkosságon és a börtönéveken át a szabadulásáig. Hobóval beszélgettünk. 

PZL  – 061.hu

Régen talán nem írtál volna görnyedt anyókáról és a gyerekekről, akik felismerik az angyalokat, ha kilépnek az óvodából, szóval, az album keserű hangütése mellett van egy vállalt érzelmessége is…
A történet egy szeretetre méltó kisember, egy villamosvezető tragédiája, aki megöli  a nőt, akit szeret. Már ez az ismertető mondat is feltételez egyfajta hozzáállást. Azzal a spontaneitással írtam meg a harminc szöveget – amiből 27-et tettünk a lemezre – ahogy jött. Elkényeztetett ember vagyok, akinek vagy felülről diktálnak, vagy magától jön, amit ír. Gyerekkoromban a Városmajor utcai iskolába jártam, sok önéletrajzi elem van a dalokban, és vannak analógiák, hiszen a bankár fiát is könnyen be lehet azonosítani… Számos dologba kellett mélyen belemenni, hiszen a történet hősét gyerekkorában verte az apja. De beszélek a gyerekkori barátságokról, az első szerelemről is. Szóval, nem igazán találtam én ezt ki, egyszerűen kisuttyant. Az Átkozott vasárnap című dalból kiderül, hogy még a börtönben is lehet élni. Ott is lehet örülni bizonyos dolgoknak, az elkeseredettséget néha felválthatja a gúnyos humor.

Részint a lelkiismeret-furdalásról és a bűnről szól az album. Vannak olyan dolgok az életedben, amelyek még hetven fölött is lelkiismeret-furdalást okoznak?
Sok mindent nem ismertem fel, és utólag jöttem rá, hogy hülyeséget csináltam, vagy megbántottam valakit, és vannak olyan dolgok is, amiket szégyellek. Mert ha az adott pillanatban normálisan gondolkodtam volna, és nem ragadnak el az indulatok, nem tettem volna meg. Ugyanakkor nem szabad felejteni, de megbocsátani is tudni kell. Olyanoknak is, akik vétettek ellenem, vagy a társaim ellen. Sokszor kihasználtak, megloptak, becsaptak. Ha visszagondolok arra, hogy hány zenész milyen szinten verte le az ember minimum korlátait, felmerül bennem a kérdés: azzal foglalkozzam, ami elválaszt bennünket, vagy azzal, ami összeköt?  A barátságok csak  addig tartottak, amíg velem játszottak és ebből meg tudtak élni. Abban a pillanatban, amikor ez a kapcsolat megszűnt, ezek a viszonyok véget értek…. Sokszor megkérdeztem a zenésztársaimtól, mi van a gyerekükkel, feleségükkel, családjukkal. Visszafelé ez sosem működött.  Az emberi része a kapcsolatoknak, kevés kivétellel, de mindig egyoldalú volt. Most is játszom olyan emberekkel, akikkel  kapcsolatom többször megszakadt, aztán valamennyire helyreállt. De 78-ban, vagy később, amikor  a bluest elkezdtem,  mellém álltak, és nekem ez az igazán fontos. Nemcsak haragudni lehet, látom, hogy milyenek és ezzel együtt szeretni is tudom őket.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Nemcsak a szövegek telítettek érzelmekkel, de sokszor a zene is. Vehetted volna karcosabbra, piszkosabbra is. Mennyire folysz bele abba, hogy milyen legyen az album hangképe?
Amikor 1978-ban kifogytunk a rock klasszikusainak magyarításaiból, Pókával elkezdtünk saját számokat írni, de nem gondoltuk, hogy valaha is lesznek lemezeink. Az első dalaink (Gazember, az Othello Blues és a Rolling Stones Blues…) jól illeszkedtek a Doors-Rolling Stones-Hendrix -Cream-néger blues vonalba… Egon zongorán vagy akusztikus gitáron eljátszotta a vázlatot, mutatott hozzá dallamot és a koncerteken kipróbáltuk őket. Mire stúdióba kerültünk, a közönség kívülről tudta a dalainkat. A Vadászat volt az első album, amelyik igazi stúdiómunka volt, aztán – már a kilencvenes években – előfordult az is, hogy a szerzők előzetesen nem mutatták a zenét, felvették az alapokat és a stúdióban kellett változtatni a már rögzített anyagon, ami nem mindig sikerült. Többek között ezért sem szoktam hallgatni a lemezeimet, mert volt, hogy a zene és a szöveg nem ért össze.

Viszont a Hé, Magyar Joe! esetében a zenész kollégák megírták a vázlatokat és a próbákon elkezdtünk velük szöszölni a prozódiával, az énekdallamokkal, konzultáltunk a hangnemről, tempóról, díszítésekről is. Úgy mentünk stúdióba, hogy tudtuk az összes számot, amit a zenekar egyszerre játszott fel, én meg két nap alatt felénekeltem 29 dalt és egy délután kijavítottam. Persze, ennek nincs művészi szempontból jelentősége, nem valamiféle bravúr. Ám az, hogy a zenekar együtt játszott, hallható a felvételeken, hogy együtt lélegzik a produkció.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ha műfaji besorolást kéne adni a zenés darabnak, akkor hogy neveznéd?
Elbeszélő blues. Miután  Vidnyánszky Attila elolvasta a szövegeket, mondta, hogy ebből csinál egy darabot. Nagyon jól esett, és úgy gondoltam, hogy majd írok hozzá dialógusokat, monológokat. De ő nem igényelte ezt. Úgy jó, ahogy van, mondta, pedig nem is ismerte a zenét.

A Vadászatot abból a szempontból könnyebb volt megírni, hogy az erdő metaforája megadta a keretét és a szimbolikáját, a Gulág virágainál maga a szögesdrót keretez, de a Hé Magyar Joe!-nál csak az életrajz a nyomvonal, illetve a Hendrix által ismertté tett Hey Joe című szám. Ez nem jelentett nehézséget?
Maga az életrajz sok lehetőséget adott különböző korok visszatükrözéseire, de ott van a börtön, ahová az egész történet tart, illetve a gyilkosság és a szabadulás. A börtön ugyanolyan erős helyszín, mint az erdő. Mellékszereplők panoptikuma is van a történetben, az életfogytos, a smasszer, az ügyvéd, az apa, az anya, a feleség, az edző, az osztálytárs és az újseggíró.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Joe villamosvezető. Volt valami gyerekkori fétised a villamosokkal kapcsolatban?
Az ötvenes években sokat „tujáztunk” ami a villamosokat összekapcsoló rudakon való ingyenes utazást jelentette a kalauzok indulatos értetlenségének kíséretében. Ide tartozik még az, hogy Joe a BKV Előre futball csapatában játszott, ami a Budapesti Közlekedési Vállalat egyesülete volt. Később ők segítették Joe-t ehhez a munkához. Nem akarta az apja útját járni, ezért és így lehetett belőle villamosvezető.

Érdekes, hogy pont te írsz meg egy kisembert, akinek semmi ambíciója nincs, miközben még 73 évesen is újabb és újabb bemutatód van. Ráadásul a te hőseid nagyon is voltak valakik, ott van Viszockíj, József Attila, Morrison….
Azért ennek van ellenpontja, a Svejk, a derék katona. Ez a zseniális könyv humora miatt  az egyik kedvencem, főleg azért, ahogyan az államhatalmat, a katonaságot, a rendőrséget és az egyházat kifigurázza. Szerencsére már kamaszként olvastam, így a középiskolában a november hetedikei ünnepségeken, vagy a seregben fekvőbetegre röhögtem magam a hatalom hülyeségein. Az egyik legfájdalmasabb dalom a Kisember című szám a Circus Hungaricusról.  Csak a megjelenés után döbbentem rá és szégyelltem el magam, hogy azoknak az embereknek, akik szeretnek, eltartanak,-  akik miatt érezhetem magam szabadnak – nem tudok mást mondani, csak, hogy Szerencse fel! Ennek felismerése pályám egyik legmélyebb pillanata volt. Akkoriban éppen Pilinszkyt olvastam. Látja Isten, hogy állok a napon – ez a vers húzott ki a csávából. Még inkább felelősnek érzem magam a dolgokért, ami csináltam és csinálok. Hálából hoztam létre a Pilinszky-estet.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Érdekes, anno afféle értelmiségi zenekarként emlegették a HBB-t…
Attól, hogy az ember nem hülye, még nem értelmiségi. Bob Dylan, vagy Viszockij sosem nevezete magát annak. Egyébként sosem értettem ezt a különleges, pesti értelmiségi mentalitást. Sokra tartom Szkárosi Endrét, komoly alkotó. Nemrég hallottam egy nyilatkozatát, miszerint annak idején a hatalom nagyon beszart, hogy a Beatrice csöves  közönsége találkozhat a Fölöspéldány művészeinek költészetével. Nos, én ott voltam az Ikarus Művelődési Házban, ahol a Beatrice rajongói lezavarták a poétákat. De hát utólag mindenki átírja a múltját.

Már az elején  megírtam a Középeurópai hobo blues II.-t és azóta is ezen az úton járok. Soha semmilyen célközönségünk nem volt. Annak játszottunk, aki eljött. Legyen az csöves, 16 éves kislány, tornából felmentett értelmiségi, diák, a hatvanas évekből itt maradt veterán rocker, egyetemista és így tovább… 

A színdarabban Rácz Józseffel adjátok elő a történetet, a lemezen viszont te énekelsz egyedül. Jövő év elején lesz az életműkoncerted. Felmerült benned, hogy a felelgetős dalokban Bill kapitánnyal dolgozz újra?
Nem, Bill 35 éve önálló úton jár és csak öt évet voltunk együtt. Most is játszunk pár bulit évente, de ezek kizárólag nosztalgia dolgok. Március végén életműkoncertem lesz, ő pedig nem írt semmit nekem, ez inkább fordítva volt, így új dolgot nem fogunk együtt játszani.  Megpróbálok olyan dramaturgiát kitalálni, amelyekben felmutatom azokat az összefüggéseket, amelyek a pályámat végigkísérték. Rettenetesen nehéz lesz, de  tartozom ezzel az embereknek, akik eljöttek eddig és reméhetőleg oda is eljönnek majd.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Az életműved központi figurája a csavargó, maga hobo karaktere is eleve csavargó. Mit szólsz a hajléktalan törvényhez?
A szegények és az elesettek megsegítése őskeresztény dolog. A kommunisták is erre hivatkoztak, nekem is ezt lökték gyerekkoromban. Kétféle csavargó van. Az egyik meg akarja ismerni a világot, a másik azért megy, mert menekülnie kell.  Mint sokszor elmondtam már, nem önszántamből lettem csavargó.. Akkor még nem ismertük Jack Kerouac Útonját, csak Jack London Négyszáz vagányát olvastam a hobók hadseregéről. Lehettem úgy tizenöt, amikor Eger felé stoppoltam és eljutottam Kerecsendig. Ködös idő volt, szembe jött velem egy nagykalapos paraszt bácsi biciklin és rám köszönt: Jó napot idegen! Nem válaszoltam, majd húsz méterre onnan leültem egy kőre és sírva fakadtam, annyira szégyelltem magam. Volt, hogy a 60-as évek elején csavargás közben bekopogtam egy házba, egy pohár vizet kérjek. Leültettek, majd adtak két szelet zsíros kenyeret és egy pohár tejet… Tíz év múlva máshol már rámeresztették a kutyákat. Ma is sokszor veszek fel stopposokat is, és látom rajtuk, hogy milyen jól esik nekik, mert manapság ez nem szokás. Szóval, van véleményem a változóban lévő szolidaritásról.

„Mindenhol tombol a gyűlölet”, „hízik a bunkó nomenklatúra”… Mit szólt Vidnyánszky, amikor ezeket a szövegeket olvasta? Beférnek a Nemzeti Színházba?
Vidnyánszkyval korábban sem volt és most sincs szövegekből adódó problémám. Ugyanakkor még soha az életében meg nem dicsért, és ez is rendben van. Az a dicséret, ha azt mondja, mehet a dolog. Ha már az Új Magyarország című dalt kiemelte, – amit nem kellene, és amelyben elhangzanak az előbb idézett sorok –  el kell mondanom, hogy sem az album, sem a színházi est nem erről szól. Sokkal inkább a lelkiismeret-furdalásról, a felelősség vállalásáról, a bűntudatról, Isten kereséséről, vagy a kitaszítottságról, de kétségtelen, hogy itt-ott visszatükrözi a jelenlegi magyar társadalmat. A lemez  Magyar Joe életrajza, aki nagy bűnt követett el, vezekelt, aztán kijött a börtönből és nem fogadta vissza a társadalom, mégis talált egy aprócska reményt, mert az angyalok is itt vannak közöttünk, nemcsak az ördögök. 

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

2018-12-28T07:14:58+02:00 2018. december 26.|