Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 34
  •  
    34
    Shares

A 2015-ös magyar filmszezon egyik legszívmelengetőbb mozijának ígérkező Anyám és más futóbolondok a családból egy igazi modern magyar népmese, amelyet a történelem, a szeretet, a humor egyaránt átsző, és amelyből a saját tanulságát is mindenki levonhatja. A sztori nem nevezhető átlagosnak, hiszen egy olyan família sorsát meséli el, amelyet a történelem vihara kergetett keresztül az országon. Az alkotás szépségét az adja, hogy egy megtörtént esetet dolgoz fel, hiszen a rendezőnő Fekete Ibolya saját történetéből alkotta meg ezt a játékos, eklektikus és életteli “családregényt”. A 061.hu a november 5-i bemutató előtt beszélgetett a rendezőnővel. 

SZABÓ FRUZSINA ANNA- 061.hu

Számos rendezés áll már a háta mögött, miért most jött el annak az ideje, hogy a családja történetét vigye vászonra?
Nyilván életkori kérdés is – egy bizonyos kor fölött az emberre egyszer csak rázuhan az egész családi stelázsi, fényképalbumokkal, történetekkel, nagyszülőkkel és dédszülőkkel, és akkor megpróbál rendet rakni. Igyekszik kibogozni, hogy miből lett összerakva, de ez magánügy, nem indokol egy filmet. Viszont bármihez nyúltam, a legkisebb részletről is az derült ki, hogy mindenre rátelepedett a történelem, a házasságkötésektől a szalonnára cserélt aranyóráig. Pedig az én családomat igazán nem ambicionálta, hogy része legyen a történelemnek. Az utolsó pillanatban vagyunk, amikor még emlékszünk a 20. századra, mostanában tűnik el végleg az életünkből. Nem a nagy eseményekre gondolok, azokkal váltig viaskodunk, hanem arra, ahogyan éltünk, amik megestek velünk, a tárgyainkra és a szokásainkra, a süteményeinkre, a személyes örökségre. Örömökre és keserves megpróbáltatásokra, amik mindenkinek kijutottak, mert unatkozni itt nemigen volt alkalma senkinek. Annyi családi történet maradt elmondatlanul, pedig ez lenne a század „civil” történelme, és ez eleven anyag. A miénk, mármint az én családomé elég mulatságos változat.

Hány évet és hány költözést ölel fel a történet?
Száz évet, az 1900-as évektől 2000-ig. Családilag ténylegesen 27 költözés volt, ennek jó harmada fért bele a filmidőbe.

Hogyan született meg a forgatókönyv, hiszen ez az ön története.
Legalábbis az alapja valóságos történet. Volt egy jókora családi anekdotakincs, százévnyi fotóanyag, meg az anyám, aki egész életében ide-oda költözött a történelem elől. Úgy kezdődött, hogy gyerekkorában, Trianon után átjöttek a Partiumból Debrecenbe, és attól kezdve nem volt megállás. Úgyhogy ez nem az én történetem, hanem az anyámé. Illetve négy generáció története, ebből lett a forgatókönyv. Persze az ember kitalál, felnagyít, pofátlanul belecsempészi mások történeteit, elbolondítja a saját felmenőit – mesét csinál előle. Amikor elkezdtem írni, magam is meglepődtem, hogy mennyire ismerős vagyok a családom rég eltűnt világában, egy csomó remek, hóbortos, meg derék figura közt. Sokat tudtam róluk, mert az anyám sok mindent elmesélt. Úgyhogy elég könnyen megszületett az első változat, keveset kellett javítgatni.Downloads

Elismert színésznők, színészek bújtak a családtagjai bőrébe, miért rájuk esett a választás?
Hát mert nagyszerűek. Ónodi Eszter, Básti Juli, Gáspár Tibor és az idén százéves lengyel Danuta Szaflarska a főszereplők, mindnyájan csodálatosak. Van, aki hasonlít a családtagjaimra, van, aki nem, de nem ezen múlt. A háború előtt született emberek másmilyenek voltak, mint az utánuk jövők. Ezt a régi tartást kerestem, a szó mindkét értelmében.

A film előzeteséből könnyedén leszűrhető, hogy átszövi a humor. A valóságban is ennyire komikusan kezelhető volt ez a sok évtized?
A szüleim voltak ilyenek. Törhetetlen volt a kedélyük, az életkedvük és nagyon stabilak a belső normáik. Pedig rettenetes dolgok voltak: ’44, Budapest ostroma, az 50-es évek, ’56, rengeteg izgalommal és rémületekkel, de elképesztő életerejük volt, ha jött a baj, költöztünk. Jókedvű család voltunk, minden hányattatás ellenére. Ez volt a legerősebb emlékem, amikor hozzányúltam a történetükhöz, úgyhogy ez lett a film hangütése is.

Ön hogy élte meg ezt a rengeteg költözést? 
Nekem sokáig nem tűnt fel, hogy ez nem egészen normális. Jöttünk-mentünk, izgi volt. Végül is természetemmé vált, hogy mozgásban kell lenni. Hogy a dolgok természetes állapota a változás. És én is elég költözködős vagyok, vagy ha egy darabig nem mozdulok, akkor átrendezem a lakást. Régen az apám tologatta a bútorokat, most a barátaim. Nem szeretik.

A trailer után a Csokoládé című angol- amerikai romantikus vígjáték jutott eszembe, ahol a főhősnő szintén rengeteget költözik kislányával, de végül a szerelem segítségével csak megtalálja az otthonát. Önökkel végül hogy történt meg az, hogy otthonra leltek?
Mi sose voltunk otthontalanok, minden lakásunk otthon volt. Részben mert az anyám zseniálisan tudott a semmiből otthont teremteni a leglehetetlenebb lakhelyeinken is, részben meg a család volt az otthon. Az biztos volt és állandó, rendes, polgári, már hogy belül. Másodlagos kérdés volt, hogy ezt épp hol gyakoroljuk. Nehéz elmagyarázni. Nem keresés volt, hanem rendszeresen kénytelenek voltunk továbbállni mint „osztályidegenek”, ugye. Illetve hát, kénytelenek! – az anyámnak ez az egy ötlete volt baj vagy veszély esetére. Aztán idővel rá is szokott a dologra. Ilyen értelemben végül nem otthonra leltünk, nem megérkeztünk, csak jól voltunk ott, ahol voltunk. Habár anyám még kilencven fölött is tervezett költözéseket, de már nem volt realitása. És egy ideje már nem is kergette a tatár.

Hogyan definiálná az Anyám és más futóbolondok a családból műfaját?
Mondjuk, hogy családregény. De ez nem filmes műfaj, az Anyám és más futóbolondok a családból nem illeszkedik a ma szokásos műfajokba. Mulatságos, de nem vígjáték, érzelmes, de nem melodráma, történelmi tabló, de nem monumentális, és így tovább. Játékos, eklektikus és remélhetőleg életteli – fene tudja, milyen műfaj ez.

Hány forgatási nap volt? Melyek voltak a forgatás helyszínei? És milyen költségvetéssel dolgoztak, ki volt a koprodukciós partner?
Ha jól emlékszem, 44 nap volt, több részletben, az évszakok miatt. Sok helyszín volt, összesen 48, összevissza mászkáltunk, a Partium-i verandás házat a Lesenceistvándon, a debreceni utcákat Vácott, Kispestet Rómaifürdőn, a tatabányai sztálin-barokk lakótelepet Bulgáriában találtuk meg. Nagyon nehéz ma már olyan helyszíneket találni, amik még őrzik az eredeti épített környezetet. A századfordulótól hét korszakon megyünk végig, rengeteg szereplővel. 450 millió körül volt a költségvetés, ebből 190 millió a magyar támogatás. De ezt nem szeretem elmondani, mert a film jóval többet mutat, mint amit az összeg sugall. A német partner a Niko Film volt, az MDM alapítvány támogatásával, a bolgár partner a KaBoAl Pictures. Az MDM kitartó támogatási szándékának köszönhettük, hogy a filmterv talpon maradt a Közalapítvány megszűnte és a Filmalap felállása közti években. Egyébként az akkori NEFMI is besegített egy kevés pénzzel, épp a holtidőben, egy előforgatáshoz Danutával – izgultam, hogy meddig lehet vele dolgozni.

IMG_4016.photo_szlovakjudit (F.I., Gózon Francisco) (1)

A filmet november elején mutatják be. Minden rendezőnek van egy elképzelése arról, hogy a filmet hogyan fogadják, hogy az milyen gondolatokat ébreszt a nézőben. Önnek van egy általános elképzelése erről az Anyám és más futóbolondok kapcsán?
Azt remélem, hogy szeretni fogják és otthonosnak találják. Hogy ráismernek valamire a saját családi örökségükből. És hogy az érték. Van ennek jele, a film láttán mindenki elkezdi mesélni a saját nagypapáját, nagynénikéjét. Végtére mindannyian ugyanazt a századot csináltuk végig.

Az ön szakmai pályafutásába mennyire számít újszerűnek a játékfilmekre jellemző motívumok megjelenése (animációk, burleszkszerű elemek, archív felvételek) mondhatni, igazi játékfilmes stílus?
Igen, hát ilyen filmet még nem csináltam. De nem az volt a megfontolás, hogy olyan nagyon játékfilmes legyen. A korábbiak is játékfilmek voltak, csak éppen úgy kevertem a jeleneteket, színészeket, díszleteket dokumentumanyagokkal, hogy végül erős dokumentarista hatásuk lett. Ez másféle történet, mint mondtam: mese, és más koroknak más filmes eszközök állnak jól. Vígan bele is csempésztünk az egyes korszakokba korabeli filmes stílusokat, de épp csak annyira, hogy ne tolakodjanak, ne törjék szét a mesélést. Nekem nem válik ketté valóság és „filmesség” – minden filmes eszköz arra szolgál, hogy a mindennapok zamatát sikerüljön belerakni a történetbe. Eleven világokat akarok megmutatni, és ebből a célból semmilyen stiláris eszköztől nem riadok vissza.

Vannak konkrét szakmai céljai a művel?
Nem igazán. Azon iparkodtam, hogy a néző olyasmit kapjon, amihez köze van, amire érdemes és jól esik visszagondolnia.

Vezető képen: Ónodi Eszter, Gáspár Tibor és a rendezőnő, Fekete Ibolya


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 34
  •  
    34
    Shares