“A Post Mortem az árnyaltsága miatt tud többet adni egy átlag horrornál, amiatt, mert erősebb pszichológiai szálakat is beindít. Tetszik benne a misztikum, az a költői játékosság, hogyha se apád, se anyád, és nekem sincs senkim már, akkor lehet, hogy épp a halál, ami összekapcsolhat minket. Ez egy annyira különleges gondolat a filmben, amiért mindenképp érdemes megnézni” – vélekedik Klem Viktor, a Post Mortem című magyar horror főszereplője, akivel többek között arról beszélgettünk, hogy Bergendy Péter rendezése miben mutat túl egy áltag horrorfilmen, és arról, hogy a pandémiával való áthallások vajon kedveznek-e a filmnek, vagy épp ellenkezőleg.
MM – 061.hu
Most láttad először a filmet vásznon. Mik a benyomásaid?
Ha az ember alapos és igényes munkát végzett, akkor nincs min aggódni. Amit ez a stáb letett az asztalra, az nagyon magas színvonal. Ez nemcsak az én benyomásom, ez tény. Válogatott, nemzetközi filmeken edződött csapatról van szó, úgyhogy ilyen értelemben az, hogy egy szépen összerakott mozi született, szerintem elvitathatatlan. Az apró, pici karcolásokat, amik maradnak a filmélmény kapcsán, persze észreveszi az ember, és akkor vagy morfondíroz még azon, ezt hogy lehetett volna másképp, vagy azt mondja, ez már így van, ez a mi filmünk.
“Látod” is a filmet, vagy ilyenkor, vagy elsőre csak a magad alakítására tudsz koncentrálni?
Ostoba bunkó volnék, ha csak a saját alakításomat figyelném filmnézés közben. Nekünk, színészként nemcsak az a feladatunk, hogy a forgatáson a vállunkra vegyük azt a terhet, ami a “középen állással” adódik, hanem az is, hogy egy széles spektrumon való rátekintést folytassunk a munka komplexitására. Ezer apró legó darabból ezer ember rakja össze hónapok alatt azt, amire a végén azt mondjuk: “Ezt mi készítettük!” Szerintem ha egy színész csak magát figyeli a moziban, akkor nem végzett jó munkát, mert nincs bizalma a saját, korábbi teljesítményében.
2018 végén volt a forgatás, rengeteg idő eltelt azóta. Nem idegtépő, hogy ennyit kell várni a bemutatóra? Hogy éled ezt meg?
Izgatottan. A film egy olyan születés, ami specifikusabb, mint a színház. Egy film elkészülése tényleg nagy esemény, igazi ünnep egy színésznek. Túl sokat ilyenkor már nem tudunk hozzátenni, elvenni se. Aki becsületes munkát végzett, az szembesíti saját magát azzal, hogy milyen az eredmény, és nem attól reszket, hogy épp mozisiker, vagy az első hétvégén kukába dobott film lesz-e.
Közel harminc díjat söpört be a Post Mortem különböző filmfesztiválokon, ezt a filmet neveztük az Oscarra is. Nagyobb a nyomás emiatt rajtad, vagy úgy vagy vele, te már letudtad a részed?
“Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen”, mondja Madách. Ez tényleg így van, innentől lehet nekünk drukkolni, örülni, álmodozni, lehet ostorozni is, hogy miért nem ilyen vagy olyan film lett a Post Mortem. A Föld különböző pontjain máshogyan ítélnek meg dolgokat, más a kultúra, más a társadalmi szolidaritás, más a közösségek alapvető empátia szintje, más a művészet, a színészet megítélése is. A mi országunkban a színészet és a művészet presztízse jelenleg sajnos a béka feneke alatt van. Ha nem dugjuk a fejünket a homokba, akkor ezzel tudni kell szembesíteni magunkat, nem beszélni róla szerintem nem ér. A saját vágyainkhoz, saját álmainkhoz viszonyulni is úgy kell, hogy közben tisztában vagyunk a jelen idejű realitással is.
A horror műfajában mennyire mozogsz komfortosan?
Komfortosan? Nekem lelkiállapotokat kell megjelenítenem az egy-másfél-két percig tartó felvételek során míg a kamera forog. Hogy az épp vonzalom egy romantikus filmben, izgatottság egy akciófilmben, vagy rettegés egy horrorfilmben, az tulajdonképpen mindegy. Ezek mind-mind színészi feladatok. Amikor Goda Kriszta azt mondja, hogy itt sírnod kell majd, és nem volna szerencsés a glicerin alapú műkönnyre bízni a kihívást, akkor arra föl kell készülni színészként. Bergendy Péter meg azt mondja, hogy a 41-ből 38 napon, a jelenetek legtöbbjében olyan szorongást és félelmet kell majd mutatnod, amiről beszélgethetünk napestig, de a fantáziádra kell bíznom. Ebben segített egy iszonyú profi csapat, és egy nagyon felkészült és tapasztalt rendező is.
Voltak olyan forgatási szituációk, amilyenekben korábban nem voltál?
Kellett lovagolnom, víz alatt léteznem. Volt olyan, hogy fél órán keresztül nem jöttünk föl, mert mindenkit elkapott a forgatás lendülete.
Volt olyan felvétel, amiből mindenki kimaradt, aki odafönt volt, lent jelekkel ment a kommunikáció a búvárokkal és a víz alatti operatőrökkel, reduktorból szívtuk az oxigént, az asszisztencia oxigénpalackokkal közelített, nem kávéval. Ezt meg kellett szokni.
Plusz voltak olyan technikai kihívások, mint a riggelt rántások, amikor a kaszkadőrök bekötöttek és kirántottak a képből, a lovaglás, vagy a földön húzás. Az embernek meg kellett tapasztalnia, milyen az, amikor földhöz rántják, meg kellett érezni, milyen, amikor elindul a ló, meg kellett tanulni jelbe állni a lóval. Ezek kigyakorlására elég sok időnk, három hónapunk volt.
Megvan a közönsége ennek a műfajnak is itthon, így nem az a kérdés, hogy beülnek-e horrorra az emberek, inkább az, beülnek-e egy magyar horrorra. Nincs túl nagy történelme itthon ennek a zsánernek.
Vagy zárkózottak maradunk, és csak abban bízunk, amit már láttunk, tapasztaltunk, vagy felfogjuk, hogy mindjárt az űrbe utazunk turista jeggyel és lehet, hogy jövőre már autóval repülünk A-ból B-be. Én arra bíztatok mindenkit – és úgy látom, hogy a fiatal generáció nagyon is progresszív -, hogy merjenek nyitni az új felé.
Ez egy forradalmi, kísérleti film a műfajon belül. Remélem, hogy két-három év múlva már olyan horrorfilmeket látunk, amelyek még magasabb szintre emelik itthon a műfajt. De azonnal lehúzni magunkat a budin, az nem konstruktív.
Van kedvenc horrorfilmed?
Nincs. Nem vagyok olyan közelségben a műfajjal, hogy nyilatkozni merjek róla. Bergendy Péter el tudná mondani melyik az 500 legjobb európai horrorfilm, abból kiemelne egy százas listát, a végén csinálna egy ötöst, majd a legjobb három között érvelne tíz különböző szempont alapján. Nekem nincs ilyen irodalmi ismeretem a horrorokról. Szívesen megnézek filmeket ebben a műfajban is, a múlt héten épp láttam egy skandináv horrort, és kettős élményem volt vele. Valamiben lenyűgözően jónak tartottam, valami meg az ízlésem ellenére volt.
A Post Mortem az árnyaltsága miatt tud többet adni egy átlag horrornál, amiatt, mert erősebb pszichológiai szálakat is beindít. Tetszik benne a misztikum, az a költői játékosság, hogyha se apád, se anyád, és nekem sincs senkim már, akkor lehet, hogy épp a halál, ami összekapcsolhat minket. Ez egy annyira különleges gondolat a filmben, amiért mindenképp érdemes megnézni.
Nagy András képei messzebb mutatnak mint egy szokványos horror film, többet akarnak elmondani, és Bergendy Péter sem véletlenül írta a szakdolgozatát a horrorfilmek szimbolikájáról. Ahogy az sem véletlen, hogy kilenc évig kitartott e film mellett.
A film okos építkezése mögött valóban felsejlik, hogy Bergendy Péter alaposan átrágta magát korábban a műfajon – jump scare-ek helyett a gondolatiságra helyezte a hangsúlyt, a horrorfilmek lélektana, szimbolikája, ami elsősorban érdekli. Szerinted mi a film megfejtése?
Nagyon szerettem azt a jelenetet, amikor a pajtába visszajön Tomás, és elé tárul egy festmény ihletette kompozíció, ahol a halottak lebegnek. Olyan az egész, mint egy bizarr családi kép, ami nemcsak azért húzza oda a néző figyelmét, mert szokatlan, hanem mert asszociatív is. Egyből beindul a fantáziám, hogy ezt most hova kellene kötnöm. Miért pont így lebegnek halottak, és egyáltalán most mi van? Vagy hogy miért abban a különös, kifacsart pozícióban búcsúzik az élettől a film végén a két főhős? Ezt az átgondoltságot és a lírai alaposságot szeretem ebben a moziban.
A pandémiával való áthallások szerinted kedveznek a filmnek, vagy épp ellenkezőleg?
Akit nyomaszt, hogy erről beszél a film, és sebeket tép föl, és nem old benne feszültséget, annak lehet, hogy ez nem jó moziélmény. Bergendy Péter szavaival élve, a horrornak az is feladata, hogy feszültséget oldjon fel. Hogy artikulálni tudjon belső izgalmat, belső, elfojtott feszültséget a nézőkből. Ez a fojtott, feszült, szorongással teli mozi pedig kifejezetten alkalmas erre.
Fotók: Klem Viktor