Az autizmussal élők és családjaik megsegítésére gyűjtenek idén is a Mosoly koncerten, amelyen Rúzsa Magdi és a 100 Tagú Cigányzenekar lép fel május 9-én a budapesti Erzsébet téren.

MTI

“A szervezők arra törekedtek, hogy egy olyan különleges koncertet hozzanak létre, egy olyan találkozást, amelyre még nem volt példa” – mondta a rendezvény kapcsán Rúzsa Magdi énekesnő. Az előadáson Fekete-Kovács Kornél vezetésével a Magdaléna Rúzsa című előadás dalai hangzanak majd el a 100 Tagú Cigányzenekar közreműködésével, egy korábban még nem hallott, különleges hangszerelésben.

Szijjártó-Nagy Szilvia, a koncertet szervező Út a Mosolyért Alapítvány elnöke felidézte: tavaly szakmai szervezetekkel közösen fogalmazták meg azt a célt, hogy létrehozzák az első Autista Krízisházat és Oktatási Központot Budapesten. A második alkalommal megszervezett jótékonysági koncerten ennek a központnak a létrehozására gyűjtenek. Hozzátette: az alapítvány legfontosabb feladata az autizmusról szóló ismeretek terjesztése.

Az adományokat támogatói jegyek vásárlásával, valamint a koncert ideje alatt, a téren felállított három adományponton várják, de lehet felajánlásokat eljuttatni a szervezethez a 13616-os adományvonal hívásával, továbbá az alapítvány számlaszámán keresztül is. Az elnök felidézte, hogy a tavalyi koncerten 16 millió forint gyűlt össze, amelyből a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai részlegén hozták létre az ország első akadálymentesített autista vizsgálóközpontját.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula- 061.hu