A Magyar Állami Operaházat érintő forrásmegvonás miatt az intézmény levélben tudatta, hogy a gyermekprogramok kivételével nem tartja meg az Eiffel Műhelyházba tervezett előadásait, írja a Fidelio.

061.hu

a 2022/2023-as évadban valamennyi, az Eiffel Műhelyházba meghirdetett nyilvános előadását törli (a gyermekprogramok kivételével).

A Magyar Állami Operaház a jövő évadban az Eiffel Műhelyházban mutatta volna be többek között Gluck Orpheusz és Eurüdiké, illetve Mozart Az álruhás kertészlány című operáját, illetve itt került volna sor Madarász Iván Az ötödik pecsét című darabjának ősbemutatójára, valamint továbbjátszották volna Debussy Pelléas és Mélisande-ját, Gyöngyösi Levente Mester és Margaritáját, Mozart Szöktetés a szerájból című daljátékát, valamint Gershwin művét, a Porgy és Besst.

Az OPERA hivatalos közleménye teljes terjedelemben alább olvasható:

„Magyarország Kormányának az ukrajnai háborús helyzettel összefüggő, átfogó gazdasági intézkedései nyomán a fenntartó minisztérium a Magyar Állami Operaházat 600 millió forintos elvonásról értesítette. A korábbi és a várható további megtakarítási intézkedések nyomán az OPERA a 2022-es évre összességében bő 1 milliárd, a 2023-as évre egyelőre 500 millió forint nagyságrendű elvonással számol. Mindezeken felül dalszínházunkra az utóbbi időszakban további rendkívüli terhet rótt a közüzemi költségek növekedése, valamint a valutaárfolyam-mozgásoknak való kiszolgáltatottság.

Az említett okokból a Magyar Állami Operaház 2022/2023-as évadtervében az alábbi módosításokra kényszerül:

– Az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termébe meghirdetett felnőtt előadások elmaradnak. (A törlés nem érinti a gyermekprogramok közül a KisHattyúk tava és a János vitézke c. előadásokat, valamint a Makrancos királylány és a KisCsipke című produkciók bemutatóját, amelyek mindegyike a Bánffy Miklós teremben valósul meg. Ugyancsak megvalósul a (K)Eiffel Jancsi tematikus épülettúra, valamint a Lázár Ervin Program Dido & Aeneas és A csengő c. előadásai.)

– Az elmaradó premiereket (Az ötödik pecsét, Artaban, Orfeusz & Euridiké, Tankréd & Klorinda) az OPERA három éven belül, egyik későbbi évadában pótolja.

– A János vitéz-premier két operaházi előadása előbemutató formájában valósul meg.

– A törlés érinti a 2023-ra tervezett Primavera Fesztivál, TáncTrend és Pas De Quatre előadásait is.

– 2022. október 1-jére meghirdetett Mahler VIII. szimfónia az Eiffel Műhelyházból az Operaházba kerül át.

– A Sztárest zongorával c. sorozatból elmarad Olga Peretyatko 2022. október 1-jére és Ferruccio Furlanetto 2023. július 9-ére meghirdetett operaházi estje.

A megváltott jegyeket, bérleteket és bérlethányadokat a megvásárlás formájában az OPERA visszafizeti.

Az online vásárolt jegyek és bérletek visszatérítése automatikusan elindul, a banki átutalási idő max. 30 nap.

A jegypénztárakban megváltott jegyeket készpénzben vagy kérésre átutalással fizetjük vissza, nyitvatartási időben, a Hajós utcai OPERA Értékesítési Centrumban és a Magyar Állami Operaház jegypénztárában. A jegyek árát és a bérlethányadokat 2022. december 31-ig áll módunkban megtéríteni.

A visszaváltott jegyek, bérletek és bérlethányadok értéke további operaházi előadásokra kedvezményesen levásárolható – az OPERA a visszaváltott jegyekkel megegyező számban 20% kedvezményt biztosít operaházi jegyvásárlás esetén a 2022/2023-as évadra.

Bővebb információval munkatársaink a [email protected] e-mail-címen és a +36 1 332-7914-es telefonszámon tudnak szolgálni.

A változások kapcsán kérjük tisztelt nézőink szíves megértését!

Opera Kommunikáció”