Cate Blanchett  a kifinomultság megtestesítője, akiből egyszerre árad a hűvös titokzatosság és a meleg gyengédség. A rendezők mellett számos divatgurut is megihletett már a szépsége, ám nemcsak gyönyörű, de ő korunk legtehetségesebb színésznőinek egyike: számtalan moziban mutatta már meg színészi képességeit, hétköznapi emberek bőrében éppoly elementáris erejű alakításokat nyújt, mint királynőként, kegyetlen orosz kémnőként vagy a halál istennőjeként. A kétszeres Oscar-díjas ausztrál színésznő tegnap ünnepelte ötvenedik születésnapját, az alkalomból  legjobb filmjei közül válogattunk.

MP – 061.hu

Elizabeth (1998)

A színésznőt azután választották ki a szerepre, hogy a készítők látták egy darabban Sydney-ben. Shekhar Kapur hat Oscarra jelölt alkotása az utóbbi évtizedek egyik legjobb és leglátványosabb kosztümös női portréfilmje, egyúttal politikai thrillere, amiben oroszlánszerep jut Cate Blanchett finoman ívelt és elementáris erejű játékának. Boleyn Anna és VIII. Henrik lányát, I. Erzsébetet anyja lefejezése után törvénytelen származásúnak nyilvánították és kizárták a trónutódlásból. Szinte a vérpadról került a trónra, ifjú éveiben kicsapongó életet élt, később féltestvére, Aragóniai Katalin lánya, I. Mária a Towerbe záratta. Katolikus testvére halála után megkoronázták, s persze ott kívánta folytatni magánéletét, ahol abbahagyta. Ám a szétzilálódott, protestánsok és katolikusok küzdelmében megosztott ország rendbetétele, és az udvari intrikák bonyodalmai hamarosan minden idejét és energiáját lekötötték. A kincstár üresen állt, a franciák a spanyolokkal szövetkeztek a térdre kényszerítésére, Erzsébetnek pedig szüntelen ármánykodás közepette kellett megvédenie trónját, megszilárdítani hatalmát. A politikai viszonyok mellett szükségképpen háttérbe szorult a magánélete, beteljesületlen szerelme. A 2007-es folytatást – benne a hatalmas spanyol armada pusztulásával – sajnos kissé összecsapták, pedig Sir Francis Walsingham szerepében továbbra is ott van Geoffrey Rush, és Blanchett sem okoz csalódást.

Egy botrány részletei (2006)

Noha elcsépelt és hatásvadász történetet rendezett meg Richard Eyre, a filmet szerencsére Blanchett és idősebb kolléganője, Judi Dench pazar színészi asszisztálásával sikerült megmenteni az érdektelenségtől. A több Oscarra is jelölt film története egy középiskolában, a jó hírű St. George kollégiumban játszódik, amelyben Miss Barbara Covett (Dench) áll a középpontban, egy elismerésnek örvendő, tisztelt, de a felszín alatt gyűlölt és begyöpösödött tanárnő. Új, laza és fiatalos pedagógus érkezik az iskolába, Sheba Hart (Blanchett) személyisége pedig azonnal felkelti Miss Covett figyelmét, mint ahogy az is, hogy az új tanerő mintha vonzódna egyik tanítványához. A jövevény rajztanárnő  aztán valóban összeszűri a levet 15 éves diákjával, a tiltott szerelmi kapcsolatba keveredő fiatal nőt pedig az idősebb kolléganő  veszi védelmébe. Felszínes témájának megkapargatásával Eyre filmje arra mutat rá, hogy a pletykákon csámcsogók, a vétkezőkre ujjal mutogatók javarészt elfojtott, bűnös ösztönvágyaik kiélésének adnak így hangot, a kiközösítés gépezetét elsősorban az irigység mozgatja. Ugyanezt veti fel Dench karaktere borderline-szerű személyiségtorzulásának váratlan expozíciója, ami az öregedéssel járó elmagányosodásról mond fel nekünk szívbemarkoló tanmesét.

I’m Not There – Bob Dylan életei (2007)

A Bob Dylan életrajzából inspirálódott film fittyet hányva az életrajzi filmek történetmesélési konvencióinak, egyedi stiláris eljárásaival  inkább városi legendák, interjúk és dalszövegek adaptációjaként ad betekintést a művész alkotói korszakaiba. Kezdetként Dylan korai karrierjéről, a népdalénekesként, majd népzenészként töltött küzdelmes időszakról kapunk képet, majd sorra kerül az arculatváltás is, amikor az ellentmondásos hőst telibe találta a rockzene. Bevillan a hírhedt motorbalesetet és az azt követő visszavonulás, majd eljutunk az új évezredhez, aminek első éveit a stúdiómunka elhanyagolása és a Végtelen Turné koncertsorozatra való teljes koncentráció fémjelez. A rendező Todd Haynes rendhagyó módon többszörös szereposztással dolgozik, a hangsúly a sokarcú személyiség metaforájának kifejtésén és egy zenének alárendelt képi világ kiépítésén van. Mind a hét színész – Blanchett mellett Heath Ledger, Richard Gere, Christian Bale és mások – Dylan életének és zenei pályafutásának epizódonként más-más oldalát (színész, költő, próféta, törvényen kívüli, szélhámos, elektromosság csillaga) testesíti meg. A leghosszabb epizód Blanchett Jude Quinn nevű rocksztár karakterének jutott, a színésznő pedig újfent lenyűgöz játékával és átalakulóművészi képességével. Alakításáért Golden Globe-díjat kapott a legjobb női epizódszereplő kategóriában, és Oscarra is jelölték.

Blue Jasmine (2013)

Woody Allen az európai kitérők (Párizs, Róma, Barcelona) után visszatért forgatni az Államok nagyvárosaiba, ám megmaradt kései korszakának kedvenc témájánál: a Blue Jasmine sztoriját is egy női karakter köré írta, egy fiatalságát felélt nő morális, anyagi és identitásbéli krízisének lehetünk szemtanúi. Jasmine előkelő New York-i társasági hölgy, akinek élete válságba kerül, miután kiderül, hogy milliomos férje (Alec Baldwin) csaló, az adóhatóság pedig a gyanútlan nő felé fordul, elveszi mindenét, a házassága is tönkremegy. A Karl Lagerfeld-kosztümökben vonulgató milliomos előkelőségből földönfutóvá lett Jasmine San Franciscóba költözik elvált, kétgyerekes testvéréhez, Gingerhez (Sally Hawkins), hogy összeszedje magát és rendbe tegye az életét, ám nehezen képes megbirkózni a hétköznapi élet ügyes-bajos dolgaival. Az élet minden területén irracionális elvárásokat támasztó Jasmine megpróbálja leküzdeni az őt kísértő emlékeket, ám egyre mélyebbre süllyed a depresszióba. Miközben mindent megtesz, hogy beilleszkedjen,  flashback-jelenetekben apránként megismerhetjük Jasmine múltját. Piszok jól megírt főszerepet láthatunk, aminek eljátszásáért Blanchettnek bőven kijárt a Golden Globe és az Oscar.

Thor: Ragnarök (2017)

A Marvel Studios harmadik és legjobb Thor-filmjében Asgard találkozik végzetével Hela (Blanchett), a főhős istenség könyörtelen és mindenható testvére, a halál istennője személyében. A Ragnarököt, azaz végítéletet Thor (Chris Hemsworth) sem képes megakadályozni, mivel pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén, a világmindenség szemetét összegyűjtő Sakaar bolygón, amelynek ura (Jeff Goldblum) arra kényszeríti őt, hogy gladiátorként vérre menő küzdelmet folytasson fogolytársaival. Thor az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, először azonban túl kell élnie egy halálos gladiátorviadalt, amelyben ellenfele korábbi szövetségese és szintén a Bosszúállók tagja: a mokány Hulk (normál üzemmódban dr. Bruce Banner). Az új-zélandi rendező, a rém vicces What We Do in the Shadows című áldokumentum-komédiát és a Vademberek hajszáját is jegyző Taika Waititi bájos humora belengi és már-már paródiába fordítja át a filmet, a poénos gesztusokból és beszólásokból pedig bőven kijut szinte minden karakternek – a Helát alakító Blanchett sötét figuráját kivéve. Való igaz, a halálosztó istennő árnyalatlan, kidolgozatlan alakja nem sorolható a szerepek között mindig remekül válogató brit színésznő legjobb alakításai közé, ráadásul a játékidőt is szűkösen mérték ki a számára, a kegyetlen fenséggel mészárolgató latexrucis, fejdíszes antagonista tökéletes ellentéte A Gyűrűk Ura– és Hobbit-filmek angyali tündealakjának, Galadrielnek.

Vezető fotó: Variety