Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 2
  •  
    2
    Shares

El kell telnie néhány évnek, amíg érvényes gondolataink lesznek a rendszerváltásról. Nem a restség, vagy a félelem az oka annak, hogy a művészet most kezdi feldolgozni ezt az időszakot – állítja Marozsán Erika színésznő, aki Gyöngyössy Bence Janus című, a román diktatúra idején játszódó filmjében politikus feleséget alakít. A ittléte alatt fiatal költőkkel dolgozik majd, Födő Sándor megzenésített verseit énekli fel. New Yorkban élő színésznővel beszélgettünk. 

 SZILLÉRY ÉVA – nullahategy

A romániai diktatúrával, a Szekuritáté nyomasztó éveivel nem nagyon foglalkoztak eddig a hazai rendezők. Szerinted miért?
Nem is olyan régen bemutatták már a filmet Nagyváradon egy közép-európai konferencián, amely a rendszerváltás körülményeiről és az azóta eltelt idő eredményeiről értekezett. Ennek a témának ma már irodalma van, sokan körbejárták már, mit lehetett volna másként tenni, hol kezdtek el differenciálódni a történések és azoknak milyen politikai vagy jogi legitimitása van. A művészet eszközeivel valóban nem sokat beszéltünk még erről, de érdekes, hogy a holokausztot is a hatvanas évek közepén kezdték feldolgozni az egyes művészetek képviselői. Talán a rendszerváltás témakörében is most indul el egy újabb hullám filmen, regényekben, színházban. Ez szerintem nem feltétlenül a gyávaság miatt van: a rendszerváltás természete olyan, hogy nem egyik napról a másikra fordul át minden. Szóval nem a félelem, vagy a restség az oka annak, hogy nem beszélünk erről, hanem, hogy el kell telnie jó néhány évnek, amíg érvényes gondolataink lesznek róla.

Marozsán nagyobbSzínészként inkább azt kell látnod, hogyan kezdte ki az egyes ember magánéletét a diktatúra, az ebből fakadó megalkuvások, hazugságok mit tettek a személyiséggel …
Amiatt volt nekem izgalmas a forgatókönyv, hogy két idősíkon játszódik a történet: a mában és a rendszerváltás körüli pillanatban. Az általam formált nő a rendszerváltás körül még nagyon fiatal, épp végzett egyetemista lány, a film idejében pedig egy praktizáló orvos, aki még mindig nem öreg. Valahogy mostanra robban benne ez az egész történet: nem tudja feldolgozni, amit vele a diktatúra tett. Én is azt látom a társadalomban, leginkább a szüleim generációján, vagy náluk kicsit fiatalabbaknál- a mai negyvenes évei végén járóknál – hogy az ő életükben már nem voltak olyan, életüket veszélyeztető megfigyelések és processzusok, már mindenki hozzászokott a kollektív hazudozásokhoz, kiskapukhoz, elfogadásokhoz, berögződésekhez. Mégis a nagy változások után egy furcsa görbe tükörben szemlélték magunkat és egyszer csak eljött az ideje, hogy feldolgozzák a múltat. Én a rendszerváltó időszakban a Balettintézet nagyon zárt körülményei között éltem: nálunk nem volt úttörő mozgalom, nem kellett felvonulgatnunk. Amolyan elit kis közösség voltunk, akik csak a balettel foglalkoznak. Az egész kor referenciája számomra Nádas Péter regényei, esszéi, önanalizáló beszélgetései. A félelem, a bezártságból adódó megrögződések, olyan mini dolgokban ütnek vissza és lepleződnek le, mint amikor az ember hozzászokik ahhoz, hogy nem funkcionálnak dolgok: például a sörösüveg tetejének levétele. Egyszerre lódította meg az emberekben a kreativitást a „nélkülözés” és a kiskapuk keresését is. Szóval a zsigereinkben ott van, velünk él az elmúlt rendszer.

E_Marozsan_2A sajátos kelet- európai mentalitásunk is a múlt „hozadéka”. Máté Gábor a Katona József Színház igazgatója szerint többek között a gondolkodásunk miatt nem könnyű magyar színészként helyt állni, sikert elérni a tengerentúlon. Hogy látod ezt több, mint tíz év kint lét után?
Ami most megváltozhat a socialmedia őrülettel, az, hogy az ember kicsit kikerülhet a maga fészkéből. De valójában mi nagyon kicsik vagyunk. Hollywoodban nem véletlen, hogy egy német színésznő komoly karriert tud befutni: rengeteg német pénz van a hollywoodi filmekben és ezért a támogatásért cserébe Németország kér valamit. Egy német színésznő arca az egész országról alkotott képet formálja. A nemzetközi karrierek mögött mindig óriási lobbi, pénz és szándék van, amibe mi nem is nagyon látunk bele. Szerintem ezért is van az igazi nagy nemzetközi karrierre kevés esélye a magyar színésznek. Miközben magyar kollégáim elképesztő munkabírásúak, nagyon kreatívak. Úgy vélem, mi a társadalom legjobb arcát mutatjuk.

Fiatalon megtaláltak a magyar diktatúrát, ’56-ot feldolgozó filmek
is, ha Sólyom Andás Pannon töredék című munkájára, vagy ha a Mari Cantu Rózsadombjára gondolok, ahol a Rákosi kormány idején egy politikus feleségének bőrébe bújtál. Színészileg is érett benned a témában szerzett tapasztalat?
Nem tudom, mert én úgy látom, hogy a színészkedés annál sokkal kiszámíthatatlanabb dolog, mintsem, hogy a tapasztalat építhetné. Valamikor segít, de akad, amikor éppen a tapasztalatlanság az, ami miatt teljesen átütő és magával ragadó tud lenni valakinek a színészi jelenléte. Ez egy misztikus dolog. Van, hogy azt hiszem, hogy a legjobb vagyok a kamera előtt, mégis csapnivaló dolog születik belőle, esetenként úgy érezzük, mintha semmit nem tettünk volna és az eredmény működik. Nálam nagyon sokat számít, hogy biztonságban érezzem magam, szeressenek, akikkel együtt dolgozom, ennek alapján tudok megnyílni.

E_Marozsan_5Véletlenül csöppentél bele ebbe a szakmába, annak idején az utcán szólított meg Balog
h Zsolt filmrendező. Meg tudod fogalmazni, hogy miért a tied ez a pálya?
Ezen magam is egyre többet gondolkodom. Szerintem az én személyiségem – és ezt most a kislányomban, Sárikában látom visszaköszönni – nagyon nagy százaléka szégyenlős és befelé forduló, de ugyanolyan nagy szelete extrovertált és mutatni akar és csak akkor boldog, ha ő van a középpontban. Ennek a kettős személyiségnek a harca küzd bennem. Az első pillanattól kezdve, hogy a Balettintézetet ott hagytam, eddig a kávézóig minden nap megfordult a fejemben, hogy való vagyok – e erre a pályára. Folyamatosan azon töröm a fejem, hogy mi mást tudnék még tenni, esetleg belevágni tanulásba, vagy egészen mást csinálni. Mert ez a hivatás nagyon is kiszolgáltatott és semmi sincs a kezünkben. Magyarországon és a világban külföldi színészként sem vagyunk olyan helyzetben, hogy mi diktáljunk. A színész egészen ritka esetben mondhatja meg, hogy mit szeretne csinálni.

Magyar filmre készülsz a közeljövőben, vagy milyen hazai munkák várnak most rád?
Magyar forgatásra nem, de készülünk egy ideje egy német filmre, ami várhatóan szeptemberben elindul. Izlandon játszódik.

Kilenc éve Jónás Tamás verseiből egy lemezt adtatok ki, megzenésítve, Szakíts ha tudsz címmel. Hasonló munkát tervezel?
Most kitaláltunk egy új koncepciót, egész nyáron ezen fogunk dolgozni. Nagyon fiatal költő lányokkal és fiúkkal dolgozunk majd a szövegeken, Födő Sándor zeneszerző írja a zenét, de nagyon szeretném,  ha Jónás Tamással is ismét dolgozhatnánk.

E_Marozsan_6Tíz éve világgá kellett menni, hogy a színész nemzetközi sikert érhessen el, ma meg mintha megnyílott volna a világ a magyar filmesek előtt a sorra hallható nemzetközi díjakkal..
A magyar filmek mindig jelen voltak a nemzetközi fesztiváléletben, de színészként vált nehézzé Magyarországon filmes karriert befutni.

Miért volt olyan fontos számodra a Terápia című sorozat forgatása Enyedi Ildikóval, ami a HBO tévécsatornán volt látható?
Enyedi Ildikó egy európai gondolkodó, nagyon szabadon látja a világ dolgait. Már önmagában az is olyan inspiráló, hogy tíz évet várt arra, hogy a Simon mágus után újra forgasson, es szellemi sziporkázás közepette tudta mindezt túlélni , nem lett megkeseredett, önsajnálkozó vagy gyűlölködő filmes, hanem mindenen felül tudott emelkedni. Én amikor fél vagy egy évig nem kapok felkérést, vagy éppen nem jön össze egy film, nagyon nehezen tudom ezt az életigenlést fenntartani. Nagyon nagy erőt adott, hogy Enyedi Ildikót megismerhettem és vele együtt felismertem azt, hogy más is van a világon, s amíg nem jön a vágyott lehetőség, addig másba kell beleölnünk a tehetségünket. Nemes- Jeles László sikere is nagyon inspiráló, hiszen ő is majd negyvenéves koráig várt arra, hogy az első nagyjátékfilmjét elkészíthesse. Aztán egyszer csak kinyílik előtte az egész világ.

Tervezed, hogy színházba visszajössz – akár ideiglenesen – játszani?
Több színház jelezte, hogy egy- egy szerepre, vagy társulati tagnak visszavár és beszélünk is róla, hogy talán jövőre visszajönnék egy- két évre, hogy újra felfedezzem magamban a színházi színészt.

„Emigráns” vagy?
Nyilván nem azt jelenti ez a szó most, amit jelentett akkor, amikor politikai alapon mentek el emberek és nem tudtak visszajönni. De valahol az vagyok, és ez egy nagyon nagy hátizsák. Én sem gondoltam huszonhat évesen, amikor elkezdtek Németországba kivinni és onnan Amerikába költöztünk, hogy innen már ez az életembe bele van vésve, félemigráns vagyok.

E_Marozsan_4Nagy sikereket ér el Reisz Gábor filmje a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című munka, ami a huszonéves útkereső budapesti hangulat kultfilmje lett, olyan, mint amit a kilencvenes években a Rám csaj még nem volt ilyen hatással című film jelentett az egyik főszerepben veled. Sokban különbözött az a világ, a mai romkocsmás huszonévesek útkeresésétől?
A filmet még nem tudtam megnézni. Amikor hosszú idő után hazajövök, akkor az első héten mindig nem várt élességgel látok olyan dolgokat is, amelyek később jó, hogy elhomályosulnak. Az elején mindig nyitottabb a szemem a szomorúságra, a szegénységre, az elveszett generációkra, akik csak tengetik az életüket s ettől napokig nehezebben kapcsolódok be az életbe. Ugyanakkor látom a fesztiválhangulatot, romkocsmákkal, euforikus vidámsággal, amivel én is repdestem huszonévesen és sehol máshol nem tudtam volna elképzelni az életet csak Budapesten. Az előző rendszer szülöttje vagyok: belülről építkező, önmegkérdőjelező alkat, szemben Amerikával, amely a narcisztikus fiatalok szépségkultuszban lubickoló világa. Itthon a fiatalokban manapság talán a kelet-európaiság némileg keveredik a nyugati hatásokkal, ettől más az ő útkeresésük, mint a miénk volt.

Városi lány vagy, Budapest szívébe jössz haza, a Kodály Köröndre. Mi a véleményed erről a környékről?
A Kodály Körönd fájó pont az életemben, mert ez az a része az Andrássy útnak, ami nem fejlődik igazán, tavaly pedig azt a borzalmas tüzet is meg kellett élnie. A Benczúr utcában sétálva tavaly csak annyit lehetett látni, hogy az égbolt lángol, majd önkéntesen elköltöztünk innen egy hétre. Nagyon drámai volt, a kislányom budapesti emlékeihez egy életen át kötődni fog. Huszonöt éves korom óta itt élek a Köröndön, úgyhogy ha hazajövök deja vu érzésem van itt. Szeretem a Ligetet és a kislányommal bejárt utakat itt az Andrássy út mögött. Az Opera környéke, pedig egészen fiatal korom óta az életem része. A környéket illető ambivalens érzéseim ellenére soha nem költöznék máshova, ez tényleg a város szíve.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 2
  •  
    2
    Shares