Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Az első világháború harcterein szolgáló székelyeknek emléket állító tablókiállítás nyílik csütörtökön a budapesti Magyarság Házában.

MTI

Hozzátette: a gyergyóremetei történész-kutató, Nagy József által 2014-ben összeállított vándortárlat összesen 30, fényképekkel, dokumentumokkal és adatokkal teli tablón mutatja be a marosvásárhelyi 22. honvéd gyalogezred háborús szerepvállalását, egyben személyes történeteket is állít a látogatók elé. A kiállítás a történész saját levéltári kutatásaira, valamint a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum anyagára épít.

Mivel nagyon népszerűek a Magyarság Háza diákoknak szánt rendhagyó történelemórái, ezért a kiállítás megnyitóján Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója tart előadást. Az eseményen emellett Nagy József is beszélni fog a gyalogezred történetéről, valamint bemutatják a Gyenesdiási Négyes csoport Katonaság, nagy uraság című, jórészt csíki katonadalokat felvonultató három lemezes kiadványát is – emelte ki Csibi Krisztina.

A tablókiállítás március 2-ig tekinthető meg ingyenesen a Magyarság Házának Kosztolányi-termében, ezt követően ugyanitt a Néprajzi Múzeummal közösen létrehozott, Liszt Ferenc életéről szóló tárlat lesz látható. Csibi Krisztina kitért arra is, hogy a böjti időszak kezdetére tekintettel a Magyarság Háza február 9-én, húshagyókedden beszélgetést szervez Böjte Csaba ferences szerzetes, Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató, Petrás Mária népdalénekes és keramikus, Pitti Katalin operaénekesnő és Antal Vali böjtszakértő részvételéről arról, mit jelent számukra a nagyböjt és a húsvét.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •