“A népzene, mint természeti jelenség tökéletes, és a maga szerény eszközeivel ugyanazt a tartalmi és formai tökéletességet hordozza, mint egy Bach- vagy Beethoven-mű. Akit megríkatott, vagy megnevettetett már egy négysoros népdal, tudja, mekkora igazságot hordoz ez a gondolat” – mondja Herczku Ági Bartók Béla gondolatait tovább fűzve. A Liszt Ferenc-díjas énekesnővel új, Nikola Parovval készített, Kamara című albumáról beszélgettünk.
MÉNES MÁRTA – 061.hu
Kamara címmel jelent meg az új lemezetek tavaly év végén Nikola Parovval. A cím a kamarazenélésre utal. Miért választottátok ezt az irányt?
Ezen a lemezen a vonós kamarazenei hangzás és annak bemutatása volt a cél, mondhatnám úgy, hogy Nikola Parov stílusában. De van egyfajta áthallás az éléskamrára is. Moldvában például az éléskamrát nem kamrának, hanem kamarának mondják. Úgyhogy, ha valaki képben van a szó etimológiáját illetően, annak hamar leesik a tantusz. Úgy érzem, egy nagyon színes albumot sikerült tető alá hozni, talán egy lemezünkön sem hallható ennyiféle nemzet zenéje. Bolgár népzene szokott lenni a lemezeinken, de az új anyagra szlovák és horvát dalok is felkerültek.
Milyen kapcsolódásaid vannak a szlovák vagy a horvát népzenével?
Szlovák területen magyaroknál és ruszinoknál voltam gyűjteni, annak idején Agócs Gergely népzenekutató vitt magával. Neki van egy nagyon gazdag gyűjtési anyaga, évekkel ezelőtt ezekből válogattam dallamokat. Ezt azért is tartom fontosnak, mert Bartók Népzenénk és a szomszédok népzenéje című tanulmányában szerepel egy nagyon fontos mondat: a szomszédaink népzenéjének ismerete nélkül soha nem fogjuk sem megismerni, sem megérteni, sem megszeretni saját népzenénket. Ez szerintem egy kulcsmondat. Távolinak, nehéznek tűnhet az értelmezése, de ha belegondolsz, akkor tanulsz meg igazán magyarul, amikor az első idegen nyelvvel találkozol: a különbségek és hasonlóságok tükrében fogod még mélyebben megismerni azt, ami egyébként a sajátod. Egy másik példával élve: mások szemében jobban meg tudod magad látni, mint ahogy te saját magadat meg tudod ítélni. Tanítok az ELTE-n – innen fognak részben kikerülni a jövő népzene tanárai -, és átérezve ennek a mondatnak a fontosságát, szlovák és román népdalokat is tanítok nekik. Igaz, hogy csak a jéghegy csúcsát érintve, de azt is tanuljuk, mi a különbség és mi a hasonlóság a magyar, a szlovák és a román népzene között. A bolgárral más a helyzet – 1999-ben találkoztam először Nikolával a Naplegenda kapcsán, és szinte az első perctől kezdve hívott a koncertjeire énekelni, így teljesen természetes volt, hogy bolgár népdalokat is elkezdjek tanulni.
Kuczera Barbara és Vizeli Máté is közreműködik a lemezen. Korábban úgy fogalmaztál, hogy ők a „szofisztikáltabb” hegedűjátékot képviselik, szemben a népzenei nyers hangzással. A kettő hogyan egészíti ki egymást?
A lemez zenei gerincét a barokk, illetve a barokkból született magyar népzene adja. Ehhez a hangzáshoz olyan zenészekre volt szükségünk, akik a klasszikus játékstílust ugyanúgy birtokolják, mint a népzeneit. Ilyen szempontból Vizeli Máté egy jolly joker, mert ismeri a magyar népzenét, ugyanakkor van mögötte egy ötéves klasszikus, Zeneakadémián elsajátított tudás. Nikola pontosan tudta, hogy például az Angoli Borbálában olyan pluszra van szükség, amelyhez egy másfajta technika, másik iskola szükséges, mint amivel a mi zenekarunk két zseniális hegedűse, Hegedűs Máté és Pálházi Bence egyébként rendelkezik.
Bognár Szilvi énekessel régóta dolgozol együtt, ezen az albumon is hallhatjuk őt. A Kamarán is hangsúlyt kapott többszólamúságról Paár Julcsi és a capella formációja, a Dalinda jutott eszembe. Ő mondta azt, hogy ma, amikor különféle, más-más érzékekre ható globális sokkokat kapunk, az emberek szomjazzák az őszinte, tiszta, lecsupaszított dolgokat. Ezt te is így látod?
Más is mondta már, hogy meghallgatva ezt a lemezt, arra jutott, nagy bátorság volt Nikola részéről, hogy egyes daloknál a leegyszerűsített, nagyon levegős, tisztán az emberi hang szépségére fókuszáló hangszerelést választotta. Ez teljesen tudatos volt. Nem akarta túlterhelni még hatvan hangszerrel ezeket a többszólamú részeket, hiszen az emberi hang ilyenkor önmagáért beszél, teljesen felesleges felhabosítani. Szóval teljesen egyetértek Julcsival. Kodály írja, hogy a pentatónia szemben mondjuk a hétfokúsággal, nem szegénységet, hanem letisztultságot jelent. Hogy ez nem primitívség, hanem pontosan valaminek a kikristályosodása, ami nemesebbé válva csak a legszebb dolgokra fókuszál. Nikolánál ugyanezt lehet érezni, hogy mint zeneszerző egyre inkább kezdi lecsupaszítani a zenét, és csak annyit hozzátenni, amit feltétlenül kíván az adott dal, egy hanggal se többet.
A lecsupaszítás, sallangmentesség felé való elmozdulás egyfajta menekülőút is lehet?
Az ember egyre inkább afelé törekszik, hogy mi az igaz, a tiszta, a hiteles. Lehet, korral jár… A nagymamámon is észrevettem, hogy ahogy idősödött, annál jobban leegyszerűsödtek a körülötte lévő dolgok, egyre kevésbé tűrte a sallangokat. De ezt magamon is látom: egyre türelmetlenebb vagyok a kóklerségtől, a felesleges dolgoktól. Az egyszerű dallamok sokszor erősebbek. És ha valaki olyan csinálja, aki hiteles, akkor nem kell megtámogatni, mert attól nem lesz jobb, vagy szebb. Nem véletlen, hogy továbbra sem akarom elengedni az autentikus népzenével való foglalkozást, hiszen az kiállta az idő próbáját: a stílusa több száz év alatt kristályosodik ki, tökéletes és mindig izgalmas. Miért van az, hogy habár már hatvanezerszer eltemettük a magyar népzenét, mindig újabb és újabb generáció csatlakozik a rajongótáborához? Egyszerűen azért, mert ezt a fajta letisztultságot, erőt megérzik, és aki erre nyitott, az nem marad közömbös. Bartók írja, hogy a népzene, mint természeti jelenség tökéletes, és a maga szerény eszközeivel ugyanazt a tartalmi és formai tökéletességet hordozza, mint egy Bach- vagy Beethoven-mű. Akit megríkatott, vagy megnevettetett már egy négysoros népdal, tudja, mekkora igazságot hordoz ez a gondolat.
Az előző, Hozomány című lemezeden visai gyűjtésekből válogattál. Mi lesz a sorozat következő darabja?
Reményeim szerint még az idén jön a folytatása: ezúttal egy kalotaszegi asszonnyal készített több mint tízéves gyűjtési folyamatnak a válogatását szeretném lemezre venni. Ez egy autentikus anyag lesz. Világzenei lemezt szerintem jó pár évig nem fogunk kiadni, a legutóbbi Bandázom című albumunk is legalább ötéves…Általában úgy szoktunk dolgozni, hogy előbb megszületnek a dalok, felkerülnek a koncertszínpadra, ott egy természetes evolúción mennek át, majd a legszebb mutációnál megállunk, és azt mondjuk, hogy ez most kész, kiállta a közönség próbáját is. Amikor ezekből a dalokból összegyűlik 8-9 darab, akkor születik meg például egy ilyen album, mint a Kamara.
Fotók: Urbán Ádám