Petőfi Sándor versei megzenésítve is fantasztikusak. Ferenczi György a Ki vagyok Én című költemény köré írt remek muzsikát, ami egy kőkemény boogie lett. Ezúttal a műsorvezető Peruval kiegészülve élőben adták elő a Pesti TV Küzdőtér című műsorában.

061.hu 

A hazai blues zene egyik kiválósága, Ferenczi György a Küzdőtérben mutatta be kedvenc hangszerét, a szájharmonikát. Szóba került az egykori világbajnoki szereplés is, ahol Ferenczi György ötödik helyezést ért el és berobbant a hazai blues-rock életbe. A kiváló zenész mesélt a küzdelmeiről is, A Dal című műsorban való zsűriskedéséről, de szóba kerül a saját stílus kialakítása, amiben Ferenczi mesterit alkotott.

“Dől belőlem egyfajta esszenciális muzsikálás (…) a te saját zenéd az az általad hallgatott muzsikák összessége, plusz a saját életed. Én hedonista vagyok ebből a szempontból is: iszonyú sok zenét hallgattam fiatal koromban. Most már kevesebbet, mert van egy alapműveltségem, és inkább azt hallgatom, amiket a fiatalok hoznak, és figyelek, hogy mi az, amit a saját zenémbe be tudok építeni”

-fogalmazott az interjúban a zenész, aki bizakodó az ifjú zenészgenerációt tekintve.

A zenész szerint a mai fiatalok ugyanolyan tehetségesek, mint Tátrai Tibusz és a többi nagy előd, csak már más motiválja őket a zenében is, ami egy teljesen természetes dolog.

“Ez egy állandó faktor ebben az országban, hogy az emberek tehetségesek. Be vannak oltva művészettel, érzékenységgel. Zenei táborokat csinálunk tizenöt éve ingyen, fiataloknak vidéken és nincs olyan társaság, amelyikkel ne lehetne hibátlanul dolgozni, de egy se, egy kudarc se volt!”

-hangsúlyozta Ferenczi György.

A teljes adást ITT tudja megnézni!