Alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezik meg a Gulág-Gupvi áldozatairól a Magyar Posta. A politikai foglyokat őrző Gulág szimbolikus név, hiszen a szovjet kényszermunkára hurcoltak különböző típusú munkatáborokba kerültek – emlékeztetett az alkalmi bélyeg hétfői ünnepélyes bemutatásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

MTI

Mint elmondta, az általa vezetett Gulág Emlékbizottság arra a sok százezer magyarra – köztük sok svábra és zsidóra – kíván emlékezni, akiket a különböző típusú szovjet lágerekbe hurcoltak. A magyar kormány a 2015-öt és 2016-ot a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéveivé nyilvánította, majd az emlékbizottság ezt 2017. február 25-ig, Kovács Béla kisgazda politikus elhurcolásának 70. évfordulójáig meghosszabbította.

“Az emlékév véget ér, de az emlékezés nem marad abba. Ez az emlékezés megadta a figyelmet és tiszteletet azoknak a honfitársainknak, akik áldozatai lettek a kommunista elnyomó rendszernek, de azoknak is, akik helytállásukkal hőssé váltak” – emelte ki Balog Zoltán.

Az emlékezésnek több módja is van, fontos például, hogy a fogyatkozó számú tanúk emlékezzenek – jegyezte meg a miniszter. Mint hozzátette, emléket lehet állítani hatalmas emlékművekkel is, jelenleg például a ferencvárosi pályaudvarnál készül egy Malenkij robot emlékmű.

Az emlékezésben fontos szerepet tölthet be a posta, mert a bélyegkibocsátás is egyfajta emlékezés, egyfajta “emlékmű-állítás” – hangsúlyozta a miniszter. Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, az ifj. Szunyoghy András tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában, 200 ezer példányban készült, fogságba esett és szabaduló madarakat együtt ábrázoló bélyeg február 1-jétől kapható.

Balog Zoltán újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az emlékbizottság a szovjet megszállás áldozatainak emlékét is ápolni kívánja. Szóba került, hogy a Szabadság téren állítsanak a tiszteletükre emlékművet, ezt a kérdést társadalmi vitára is bocsátották – idézte fel Balog Zoltán, hozzátéve: a javaslatot támogatja az emlékbizottság is.

A Tanítanék mozgalom vasárnapi budapesti tüntetésével kapcsolatos kérdésre a miniszter közölte: szimbolikus politizálás folyik az ügyben, és ennek “nagyon kevés köze van ahhoz”, hogyan lehetne jobbá tenni a magyar köznevelést, amelynek jobbá tételén egyébként a kormány keményen dolgozik.

Vezető képen: Rabok a Gulagon. Forrás: bbc.co.uk