Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Hétfőn kezdődik “Az én ’56-om” műsor az M1-en, a Dunán és Duna World-ön. Siklósi Beatrix, az MTVA nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője az M1-nek vasárnap adott nyilatkozatában elmondta, hogy a műsor háromperces részei mellett, amelyek naponta lesznek láthatók, később tízperces változatot is bemutatnak, és a Kossuth Rádióban is hallhatók majd interjúk.

MTI

Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján az MTVA “Az én ’56-om” címmel felhívást intézett a világ magyarságához, amelynek keretében kérték azok jelentkezését, akiknek bármilyen személyes története, fotója, tárgya van, amely az 1956-os forradalomhoz kapcsolódik. A közmédia ezeken a személyes történeteken keresztül is szeretné bemutatni a szabadságharc ezernyi, életeket és sorsokat befolyásoló eseményét.

Az MTVA felhívására eddig 600-an jelentkeztek, közülük válogatták ki az adásba kerülő történeteket a szerkesztők. Az 1956-os forradalom és szabadságharcról szóló történetek mellett személyes tárgyak és fényképek is érkeztek a csatornához, amelyeket be is mutatnak.

A nézők december végéig láthatják az 56 másodperces bejátszásokat, amelyeket az MTI-nek a forradalom idején “titkosított” híreiből állítottak össze. “Az én 56-om” sorozat egész évben fut majd a közszolgálati csatornákon.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •