Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A Bagossy Brothers Company, azt követően pedig Ákos koncertjével kedden este megkezdődik a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ismertebb nevén a Tusványos vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata, amelyet Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában címmel rendez meg az erdélyi Tusnádfürdőn a magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) nevű erdélyi ifjúsági ernyőszervezet.

MTI

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Tusványos politikai programfelelőse elmondta: az idei cím által sugallt identitás- és otthonosságtudat egyféle válasz azokra a történésekre, amelyek az elmúlt évben Európát megrengették. Ezekről az eseményekről és folyamatokról számos fórumot rendeznek a szabadegyetemen, három kiemelt témakörbe csoportosítva: bevándorláspolitika, a közép-európai térség szerepe és lehetőségei, illetve magának az Európai Uniónak a jövője.

Több beszélgetés is érinti a keresztény európai és nemzeti identitás témáját, például püspöki szintű fórumot is rendeznek erről, amire még nem volt példa a táborban – mutatott rá a programfelelős. Nem hiányoznak a kínálatból azok a “klasszikus” témák sem, amelyeket  Tusványos addig szándékozik napirenden tartani, amíg azok megnyugtató megoldást nem nyernek: ilyen az autonómia, az erdélyi magyar felsőoktatás vagy a környezetvédelmi kérdések közül kiemelten a székelyföldi fakitermelés ügye.

Hagyományosan jelen van a pénteki programban a nemzetpolitikai kerekasztal, amelyre minden Kárpát-medencei magyar politikai szervezet vezetőjét meghívták. Arra a kérdésre, hogy ez a rendezvény alkalmat teremt-e az erdélyi magyar-magyar politikai egyeztetésekre is, Sándor Krisztina azt mondta: a “tusványosi MÁÉRT-en” többek között Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is jelen lesz, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke viszont jelezte, hogy nem tud részt venni a fórumon.

A Tusványoson számos magyarországi vezető politikus, közéleti személyiség lesz jelen. A több mint negyed évszázados hagyománynak megfelelően a szabadegyetem zárónapján, szombaton Orbán Viktor miniszterelnök tart előadást. A rendezvénysorozat ezt megelőző pódiumbeszélgetésein Varga Mihály nemzetgazdasági és Trócsányi László igazságügyi miniszter, az Országgyűlés több képviselője, köztük Gulyás Gergely parlamenti alelnök, illetve a magyar kormány több államtitkára, köztük Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár vesz részt – emelte ki a szervező.

Ami a román beszélgetőpartnerek jelenlétét illeti, Sándor Krisztina elmondta: bár Tusványost eleinte a román-magyar párbeszéd fórumaként próbálták intézményesíteni, az a tapasztalatuk, hogy a román politikusok többnyire válasz nélkül hagyják vagy elhárítják a szabadegyetem meghívását, mert – főleg a választási években – úgy ítélik meg, hogy “nem kifizetődő” eljönniük a táborba. Így évről évre csak azok a román értelmiségiek – elemzők, politológusok, civil személyiségek – vesznek részt a fórumokon, akiknek nincsenek politikai ambícióik.

A politikai fórumokon kívül csaknem kéttucatnyi rendezvénysátor várja változatos kulturális, ismeretterjesztő és szórakoztató programokkal az érdeklődőket. Az újdonságok között Sándor Krisztina a kemping hátsó részén felállított, állandó táncházként működő Kriza János népzenei sátrat emelete ki. Megtartják a tavaly bevezetett karszalagos beléptetési rendszert: aki délután négy előtt érkezik, annak ingyenes a belépő, a később jövőknek pedig 10 lejt (700 forint) kell fizetni a karszalagért. A keddi nulladik napi koncertek után szerdán Maszkura és a Tücsökraj, valamint az Intim Torna Illegál, csütörtökön a Tankcsapda és Rúzsa Magdi, pénteken a Vad Fruttik és a Quimby, míg szombaton az Evilági, az Ocho Macho és a Kiscsillag lép fel Tusványos koncertszínpadán.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •