Ma ünnepli 70. születésnapját Stevie Wonder amerikai zenész, énekes, dalszerző, producer és zenei polihisztor. A huszonötszörös Grammy-díjas zenész évtizedek óta ontja magából a slágereket, legismertebb dala az 1984-es I Just Called To Say I Love You. Összeállításunkban 9+1 érdekességet olvashat az r ‘n’ b és soul legendáról.

MM – 061.hu

1. Steveland Hardaway Judkins 1950. május 13-án született, hat héttel korábban, mint azt várták. Röviddel ezután megvakult, feltehetően zöldhályog miatt. Inkubátorba került, ahol az oxigén túlpumpálása további károkat okozott. Soha nem bánkódott emiatt, sőt, Isten ajándékának tekintette fogyatékosságát, hiszen ezáltal élesebbek lettek egyéb érzékszervei, például a hallása.


2.
Tizenegy éves korában már egyértelmű volt, hogy a kis Stevie zenei multitálentum. Amint megtanult járni, egymás után próbálgatta a hangszereket: a zongorát, a szájharmonikát, a dobokat és a basszusgitárt. A Motown Records meghallgatása után a kiadó vezetője, Berry Gordy azonnal leszerződtette.

Forrás: biography.com


3.
Mindössze tizenhárom évesen felkerült a Billboard listákra Fingertips című dalával, ami azért is érdekes, mert ez volt az első élő felvétel, amely felkerült a nívós listára. És hogy ki ült a doboknál? Nem más, mint Marvin Gaye.


4.
Innen felfelé vezetett az út, már csak azért is, mert olyanok tanították, mint Diana Ross vagy Smokey Robinson. Az ő segítségükkel Stevie-nek sikerült szintet lépni, az 1964-es Bob Dylan dal, a Blowin’ In The Wind feldolgozása pedig áttörte Motown határait és világszerte ismertté tette a nevét.


5.
Wonder mindig azon volt, hogy a legújabb stúdiótechnikával dolgozzon, a legfrissebb hangokat használja a zenében, így pályája egyik csúcsaként pár hónapon belül két albumot is kihozott – a Music Of My Mind-ot és a Talking Book-ot. A Motown azonban korlátozni akarta művészi szabadságát és kreativitását, két éven keresztül harcolt Berry Gordy-val, végül addig példátlan módon sikerült elérnie, hogy teljesen szabad kezet kapjon lemezei elkészítésénél.


6.
1973-ban Stevie-t autóbaleset érte, amelynek eredményeként átmenetileg elvesztette az ízlelő- és szagló képességét. Áldás és egyben átok ez, mondta, de csakis arra szolgál, hogy finomítsa azt a képességét, amivel egyébként is bőkezű volt a jóisten.

7. A republikánus Richard Nixonnal való találkozás után írta You Haven’t Done Nothin című dalát írta, két nappal később Nixon lemondott. Ugyanakkor barátságot is talált a Fehér Házban, Wonder Barack Obama egyik kedvenc előadója.


8.
Oscar-díja mellett 25 Grammy-díjat és életműdíjat is kapott, szóló zenész ennél több Grammyvel nem dicsekedhet és Frank Sinatra mellett ő az egyetlen, aki háromszor is elnyerte Az év albumának járó szobrocskát. 1989-ben bekerült a rock halhatatlanjai közé, átvehette a Polar-díjat és a Billboard életműdíját, a Rolling Stone magazin pedig minden idők 100 legnagyobb művésze között a 15. helyre sorolta.

9.  Minden idők egyik legjobb előadása volt, amikor Wonder a legendás Ray Charles-szal lépett színpadra. A Living for the City Wonder 1973-as kislemeze az Innervisions albumról. A dal a Billboard Hot 100 chart nyolcadik helyéig jutott, az R&B chartnak viszont a legtetejéig menetelt, a Rolling Stone magazin pedig beválasztotta “Minden idők 500 legjobb dala” közé. A szám Grammy-díjat nyert: egyet 1974-ben a Legjobb Rhythm & Blues dalért, a másodikat pedig a Legjobb Férfi R&B vokális előadásért 1975-ben Ray Charles Renaissance albumán szereplő felvételéért.

+1. Egy elmélet szerint Wonder nem is vak. Korábbi barátnője és munkatársa, Ms. Mbappe állítja ezt, úgy fogalmazott, Stevie „azért hazudik, hogy kitűnjön a tömegből, és odafigyeljenek rá.” Szerinte Stevie kiesett a szerepéből, amikor 2010-ben megpróbált elkapni egy zuhanó mikrofont a színpadon a Fehér Házban. A sztár részt vett egy koncerten, amelyen Paul McCartney véletlenül megütötte a mikrofont előtte. A nézők pedig eléggé meglepődtek, amikor Wonder elkapta azt. Az egykori sztárkosaras, Shaquille O’Neal pedig az Inside the NBA műsorában számolt be egy furcsa esetről: “Ugyanabban a luxusapartmanban lakunk, és gyakran összefutunk. Ha köszönök, ő mindig kedvesen köszön. De egyszer ő köszönt előre, hogy “Mizu, Shaq?” Anélkül, hogy én megszólaltam volna. Teljesen készen voltam. Fel is hívtam minden ismerősömet, és mindenki hitt nekem” – mondta az exsportoló.

Vezető kép: rollingstone.com