Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Oscar-díjat nyert Nemes Jeles László alkotása, a Saul fia a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában, a díjátadót magyar idő szerint hétfőn hajnalban tartották Los Angelesben.

MTI

A holokausztdráma az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését, 34 évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve nyert. A díjat átvéve Nemes Jeles László a több mint háromezer fős közönség előtt köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet. “Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film” – fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Facebook oldalán reagált az Oscar-díj hírére. “A magyar film nagy napja. Mindenkinek köszönjük” – olvasható a bejegyzésben, amelyben a kormányfő gratulációja angolul is olvasható.
Andy Vajna filmügyi kormánybiztos óriási sikernek nevezte, hogy magyar alkotás a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Nemes Jeles László rendezése “a bemutatója óta eltelt kilenc hónapban elképesztő világhírre tett szert” – fogalmazott a filmügyi kormánybiztos, hozzátéve, hogy az Oscar-díjra nemcsak az alkotók és a magyar filmes szakma, hanem az egész ország büszke lehet.

A Saul fia, amelyet hollywoodi szakírók a legfontosabb holokausztfilmek közé soroltak, több tucatnyi díjat, köztük a Golden Globe-ot is elnyerte az idei díjszezonban, az alkotás a Laokoon Filmgroup gyártásában készült. A legjobb filmnek járó Oscart a Spotlight – Egy nyomozás részletei kapta, a legtöbb díjat, hatot a Mad Max – A harag útja című sci-fi gyűjtötte be, George Miller filmje azonban csak a kevésbé fontos kategóriákban – jelmez, látványterv, smink és frizura, hangvágás, hangkeverés, vizuális effektusok – nyert.

Három díjat nyert A visszatérő című túlélődráma: Alejandro González Inárritu lett a legjobb rendező, Leonardo DiCaprio a legjobb férfi főszereplő, Emmanuel Lubezki pedig a legjobb operatőr. A legjobb női főszereplő díját Brie Larsson amerikai színésznő kapta A szoba című drámában nyújtott megrázó alakításáért. A legjobb női mellékszereplő a svéd Alicia Vikander (A dán lány), a legjobb férfi mellékszereplő pedig az elsősorban színpadi szerepeiről ismert Mark Rylance brit színész (Kémek hídja) lett.

A legjobb dokumentumfilm díját az Amy Winehouse énekesnőről szóló, Amy című alkotásnak ítélték oda, míg a rövid dokumentumfilm kategóriában az A Girl in the River: The Price of Forgiveness (Lány a folyóban – A megbocsátás ára) című alkotás nyert. A legjobb rövidfilm Oscarját a Stutterer (Dadogós) című produkció, Benjamin Cleary és Serena Armitage alkotása kapta. A legjobb egészestés animációs film a Pixar stúdió kasszasikere, az Agymanók, a legjobb rövid animáció pedig a chilei Bear Story lett. Meghatottan vette át a díjat Ennio Morricone az Aljas nyolcas című filmhez szerzett zenéjéért. A 87 éves olasz komponistát korábban ötször jelölték, de eddig nem nyert a legjobb filmzene kategóriában. 2007-ben életműdíjjal tüntették ki. A legjobb filmdal Oscar-díját a Spectre – A Fantom visszatér főcímzenéje, a Writing’s On the Wall nyerte el, amelynek dalszövegét és zenéjét Jimmy Naples és Sam Smith jegyezte.

Fotó: MTI/EPA/Paul Buck

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •