A Kossuth – és Liszt Ferenc-díjas Rost Andrea operaénekes a világ legfontosabb operaházaiban énekelt már, nemrég érkezett haza New Yorkból, ahol az ENSZ-székházban az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére rendezett gálán lépett fel. December 16-án pedig Budapesten, a Zeneakadémián Kodály-dalokat énekel majd. Rost Andreával beszélgettünk. 

AYHAN GÖKHAN – 061.hu

Október 24-én New Yorkban az ENSZ-székházban énekelt az ENSZ gálán, ami most kivételesen kiegészült az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának a megünneplésével is.
Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet asszony hívott meg az ünnepségre fellépni. Az est egyik része a magyarságot, örömeinket, tragédiáinkat legjobban reprezentáló művekből állt, úgy vélem, hogy a magyar zenei kincstár legszebb darabjaiból adhattunk ízelítőt a megjelenteknek. A Bánk bánkból Melinda áriáját énekeltem, illetve László Boldizsár szegedi tenoristával közösen adtuk elő Kodály Zoltán Székelyfonó című művéből A csitári hegyek alatt című duettet, amit én túlzás nélkül a negyedik magyar himnuszként tartok számon. Ezután a nemzetek zenéi következtek, méghozzá különleges felállásban, például egy indiai zongoraművész egy magyar hegedűművésszel közösen adott elő Bartókot, majd a vége felé A denevér című Johann Strauss darabból énekeltem a csárdást. Rendkívül színes, sokrétű műsor volt.

A hasonló események megfelelő alkalmul szolgálnak, hogy egy kis identitásfrissítésen is átessen?
Ilyenfajta frissítésre nem szorulok, az identitástudatom köszöni, jól van. Bárhol énekeljek a világban, mindig tisztában vagyok azzal, hogy melyik nemzethez és kultúrához tartozom.

rost-andrea-92683

A zene, és általában véve az opera tele van szabályokkal, renddel, mindazonáltal megengedett benne a szabadság, esetenként pedig a határátlépés. Ezt a kettősséget hogyan éli meg, melyik áll közelebb Önhöz?
A szabálykövetésben nem ismerek tréfát. Értem ezalatt, hogy mindig feltétlenül pontosan követem a kottát, a zeneszerző meghagyta instrukciókat. Riccardo Mutitól megtanultam, hogy a kotta szent és sérthetetlen. Kocsis Zoltán sem vélekedett másképp, mindig hűen interpretált.  De – és itt lép be az a bizonyos szabadság, — a szünettel bánhatunk megengedőbben. A szünet ugyanúgy része a darabnak és az előadó habitusának, mint a hang. Szeretem hallani, a kollégák hogyan építenek fel egy dallamívet, milyen plasztikusan mondják a szöveget, mennyire azonosulnak a szereppel. Hiszem, hogy a csoda a hangok között történik. Az igazi művész nem egyszerűen csak énekel, hanem tartalmat közöl.

Pályafutása alatt megtörtént már, hogy valamelyik szerep nem volt összeegyeztethető a lelki világával?
Ha a szerep hangilag megfelelő, nehéz ellenállnom, foglalkoztat a megoldása. Nem hiszem, hogy valaha képes lennék az emberölésre, ellenben a következő évben a szerepem szerint gyilkossá kell válnom. Tosca szerepében Báró Scarpiába döföm a tört. Várom a pillanatot, odáig viszont el kell jutnom, a színpadon hitelesen alakítanom.

ensz-napi-gala-204uj

 

Az Ön alakjai különböző női típusokat testesítenek meg. Melyik figurát szerette a legjobban?
Amellett, hogy mindegyik szerepemet kivétel nélkül szerettem — hiszen kicsikét mindegyik én vagyok, — a legmeghatározóbb élményt Francis Poulenc A karmeliták dialógusa című operájából Blanche figurája jelentette. Egy báró lányát alakítom a francia forradalom idején, és kolostorba kerülök. A végén esélyem lett volna elmenekülni, nem tettem, sorsközösséget vállaltam a többiekkel, amiért nagy árat fizettem: lefejeztek. A próbaidőszak alatt nagyon sokat megtudtam magamról. A szövegben Blanche egy félénk kislány, míg én magamat is egy félénk, szorongó kislánynak tartottam annak idején. Aztán, csodák csodája, Blanche-hoz hasonlóan ki mertem állni a „színpadra.”

A szerepei az empátiát is növelik Önben? Adnak valamifajta érzékenységet a külvilággal szemben?
Abban bízom, hogy igen. Úgy gondolom, hogy érzékenyen reagálok a környezetemre, bár néha a túl nagy érzékenység önzővé is változtatja az embert, hogy megóvja őt a sérülésektől. A tanulási időszakban, bevallom, bizony én vagyok a központban, minden mást kizárok a szerep értő és helyes megtanulása végett.

Amikor megkapja a szerepét, mire figyel először?
Elsősorban a történet érdekel, illetve, hol helyezkedik el a rám szabott szerep az egészben. Ha megvan, jöhet a következő lépés, tehát a zene megismerése.

A különböző trendek a zenei világot is utolérték, ki rosszhiszeműen, ki pedig kíváncsian figyeli a kisebb-nagyobb változást. Gondolom, az opera környékén is végigsöpörnek a divathullámok. A fiatal énekesek hozzáállásáról mit gondol, mennyire lehet elégedett?
Nem igazán őket, sokkal inkább a körülményeket hibáztatnám amiatt, hogy felszínesebbekké váltak. Olyan mennyiségű szöveg megtanulását várják el tőlük, hogy esélyük sincs a belemélyedésre, a jobb megértésre, a gondolkodásra. Én például a legkisebb rendezői utasítást is feljegyzem, hogy minél precízebben tölthessem meg a szerepemet. Legyen a játékomban őszinteség, természetesnek látszódjam, ne érezze a közönség, hogy pusztán eljátszom a karaktert.

ensz-napi-gala-36-recoveredu

Ennek fényében idővel jobban felhígulhat az egész, és hát előbb-utóbb a közönség is észreveszi a csalást, már ha hitelt adhatunk a közönség ízlésének és érzékenységének.
Bízom a közönség figyelmében. Tapasztalatból tudom, hogy a néző különbséget tud tenni jó és közepes énekes között. Arra törekszem, hogy a legjobbat adjam a közönségnek, a bóvlitól pedig egyenesen irtózom.

A kortárs opera gyakran bizarr, enged a kísérletező kedvnek. Hogyan vélekedik róla, kaphatna helyet a repertoárjában?
Úgy érzem, nem vagyok elég tehetséges, hogy kortárs operákban énekeljek. (Nevet). Azt gondolom, hogy a kortárs opera más korosztályt és más felkészültséget igényel. Ha egy kortárs operába szánt szereppel megkeresnének, elgondolkodnék rajta, csak ha nem tetszene, adnám vissza, kapásból nem mondanék nemet.

A korábbi felvételeit milyen gyakran hallgatja vissza?
A Class FM-en gyakran adnak részletet a fellépéseimből, olyankor tehát akarva-akaratlanul is magamba ütközöm. Egyszer a Mimi ária kellős közepébe sikerült bekapcsolódnom, és hirtelen nem tudtam, hogy ki énekel, ezért elfogott némi féltékenység, hogy a csudába, az illető nő nagyon is jó. Miután rájöttem, hogy magamat hallom, megnyugodtam.

A következő időszak mit tartogat az Ön számára, illetve Ön mit tartogat a közönségének?
Egész decemberben a Bohéméletben énekelek majd. December 16-án, Kodály Zoltán születésnapján a Zeneakadémián énekelek Kodály-dalokat. Régóta foglalkoztat egy lemezfelvétel ötlete is, de ez még várat magára.

Nem rég halt meg Kocsis Zoltán. Több közös előadásban volt vele része. Melyikre  emlékszik vissza szívesen?
Amikor a születésnapján, a Müpában léptünk fel együtt a gyerekek javára rendezett koncert dalestjén. Fantasztikusan kísért, nagy volumenű, rendkívüli zongorista szegődött a szolgálatomba akkor. Halálával új fejezet kezdődik a zenei életben, utána semmi nem lesz olyan, mint amilyen volt.

Korábban jelent meg hangoskönyve, amelyen A kis hableányt olvassa fel. Tudtommal különleges kapcsolatot ápol a mesékkel. Ha választhatna, melyik mesefigurába bújna bele, ha éppen nem egy opera szereplőjét játszaná el?
Gyerekkorom óta A kis hableány a kedvenc mesém. Pont egy olyan mesét választottam az említett hangoskönyvhöz, ahol a főhős a szerelméért cserébe adja oda a hangját. Az életben egy énekesnőnek is megvan a választási lehetősége, hogy akar-e feleség, anyuka lenni, hogy mennyire tudja feláldozni énekesnői mivoltát. A történet hangulata is megfogott, ugyanis a mai napig romantikusnak tartom magam.

Ön is képes lenne lemondani a hangjáról?
A meséből tudom, hogy micsoda fájdalommal járna, ezért, amíg lehet, megtartom magamnak. (Nevet).

Ha jók az értesüléseim, ékszereket is tervez. A szabadidő hasznos elfoglaltsága vagy az önkifejezés egyik formája végett döntött e tevékenység mellett?
Mindenképp önkifejezésnek tekintem. A mi művészetünk, hiába kerül rögzítésre, elszáll. Viszont az ékszer sokkal materiálisabb, tartósabb, mint a hang. Elgondoltam, megrajzoltam, egy ötvös megcsinálta, nálam van, megfogható, viselhető.

Azonban az anyag tönkremehet, míg a hang több évtized múltán is ugyanolyan jól szól – felvételről.
Reménykedjünk benne! (Nevet).

Fotók: Emmer László, Veress Anabella