Páratlan szépségű papíralapú antikvitásokkal találkozhat az, aki betér a belvárosi Honterus Antikvárium és Aukciósházba. Az üzletben a régi könyvek bódító illata szinte azonnal arcul csapja az embert, és egy pillanatra úgy érezzük, hogy a történelem minden pillanatát magunkba szippantjuk a régi térképek, míves kötetek és folyóiratok társaságában. Jó érzés elkalandozni a polcok között, mivel a szemet gyönyörködtető darabok felett elmélázhatunk azok történetén, illetve azon, vajon hogyan kerültek a Múzeum körúti boltba? Ebbe az életérzésbe kóstolunk most bele Gregus Istvánnal, az antikvárium vezetőjével.
LSZF- 061.hu
Mi a Honterus Antikvárium és Aukciósház fő profilja, és miért alakult ez így?
Az antikvárium a nevét a jeles erdélyi térkép-mester, Honter János nevéből nyerte, s egy közel száz éves antikos szellemi utódjának valljuk magunkat a Múzeum körúti antikváriumok sorában. Fő profilunk az emberrel közvetlenül kapcsolatos kultúrális hagyományok, mondhatni: papíralapú hagyatékok, régi könyvek, térképek, folyóiratok, metszetek, kéziratok, nyomtatványok, képeslapok, értékpapírok gyűjtése, ápolása és értékesítése. Alapvetően úgy tartom, hogy ez az antik tárgyak legfontosabb csoportja, és a magára valamit is adó üzletekben ezek fellelhetők.
Ezen típusok közül önhöz melyik áll a legközelebb, és miért?
Gyerekkoromtól kezdve térkép mániás voltam. Ha egy térképet megláttam, akkor elfelejtettem mindent. Nekem a térkép olyan, mint másnak a kenyér, utazásokkor is még mindig csak azt használok. A kedvenceim a Magyarország térképek, ezen belül Budapest korai ábrázolásait nagyon szeretem. A légértékesebb darabot egy úriember hozta be nekem még a nyolcvanas években. Amikor széthajtottuk a térképet az bizony ázott, hiányos volt, ám kiderült, hogy egy 1700-as kéziratos darabot tartok a kezemben. Ennél is érdekesebb, hogy ezt a térképet a körmendi Batthyány-Strattmann-kastély tavából mentették ki. Úgy került oda, hogy 1945-ban a kastély levéltárát az oroszok a tóba öntötték. Ez végül a Széchényi Könyvtár Térképtárában kapott helyet.
Gregus István Fotó: Hatlaczki Balázs
Első, hogy egy antikosnak szó szerint jó szaglásának kell lenni, mert éreznie kell, ha valami egy dohos, nedves pincéből vagy padlásról érkezett. Ha nincsennek ezek az illatok, akkor gondolhatjuk, hogy a tétel jó helyről jött. Nagyon fontos a külalak: kötés, vászon, félbőr vagy papírkötés. Régen minden könyvet papírkötésben adtak ki, és a nagyobb településeken dolgozó két- három könyvkötő készített egy- egy extrább kötést mindenkinek úgy, ahogy kívánta, ezért a régi darabok között mondhatni, nincs két egyforma. Ezenfelül vannak a művészi borítások, amelyek sajnos nálunk nagyon ritkák a háború pusztítása miatt. Értéket növelhet esetleg egy sorszámozás vagy dedikáció, beírás, pláne akkor, hogyha egy olyan kiváló személyiség tette, akinek múlhatatlan érdemei vannak a magyar történelemben. Ezeket hosszas, több évtizedes tanulással, olvasgatással lehet felismerni, hitelesíteni. Sokat tanulok a vevőimtől, közöttük olyan komoly gyűjtő is van, aki például egy- egy korszakra specializálódott. Amikor kutatásról van szó egyébként, akkor is a könyveknek hiszek, mert azokat valaki lektorálta már. Az interneten fellelhető információk számomra kétségesek, így mindig a könyvekhez fordulok bizonyosságért.
Hangulata van. Ha az ember kinyit egy régi és egy új könyvet, óriás különbség van. Léteznek olyan gyűjtők, akik fakszimilét, tehát hasonmás kötetet meg sem vesznek. Gondoljon bele abba, hogy a régi könyveket rongyból készítették, de amikor háborús idők voltak, akkor a rongy másra kellett, például sebkötözésre. Így papírt használtak helyette, és ez meg is látszik a köteteken, mert bebarnult a hordozó. Az első világháború után megjelent újságok például mennek szét a rossz minőség miatt, ezek pár éven belül szinte megsemmisülnek.
Fotó: Hatlaczki Balázs
Hogy látják, mi mozgatja ma a régiségpiacot? Miből fogy a legtöbb?
Mindenképpen azok a könyvek, amik a magyar történelemhez kapcsolódnak, és amik illusztrálva vannak. Ezek azok, amik az emberek zsebét is megmozgatják. Nálunk nagyon mennek a Hufnagel- metszetek, amelyek a legdekoratívabb magyar városképek. Van az a gyűjtőréteg, aki igenis áldoz erre, mert úgy érzi, hogy ha ilyennel veszi magát körbe, akkor egy aurát ad az otthonának.