Tasnádi Istvánnak, az egyik legelismertebb kortárs drámaírónknak nemrég jelent meg a Cyber Cyrano és más színdarabok című drámakötete. Erről, a fiatalabb generációkról és a kötelező olvasmányokról is beszélgettünk vele.

AYHAN GÖKHAN – 061.hu

Az 1993-ban megjelent verseskötete, a Walter Egon válogatott búcsúlevelei után végleg hátat fordított a versírásnak. Rádöbbent, hogy a líra nem Önnek való?
A költészetről, magáról a költő személyéről bennem kialakult kép egy idealizált kép volt. Gyerekkoromban Petőfi Sándorért rajongtam, az ő bátorsága, heroikus küzdelme, haza és szerelem melletti kiállása lenyűgözött. Ebből következően egyértelmű volt, hogy egy nagy költő nem tehet mást, mint hogy éljen gyorsan, színesen, haljon meg fiatalon, de előtte tegyen le egy komoly életművet. Aztán nagyot koppantam, mert látnom kellett, hogy manapság a költői élet nagyon is prózai színezetet kapott. Az első verseskötetem dedikálásán egy Kossuth-díjas, nagyszerű költővel, Rába Györggyel ültem a könyvhéten, vártam az olvasóimat, de az olvasóim valahogy nem akarództak jönni. Rábánál hasonló volt a helyzet. Leginkább az bántott, hogy ez az állapot őt nem viseli meg. Rájöttem, az irodalmi élet egy szűk társaság köré szerveződik, eljárnak egymás felolvasására, díjakat osztanak egymásnak és ennyivel bőven megelégszenek. Ebből én nem kértem, a saját habitusomtól ez a hozzáállás jócskán eltért. Időközben bekerültem egy diákszínjátszó csoportba, színészkedtem, jeleneteket írtam, éreztem, nagyobb tétje van ott a szövegnek, jóval nagyobb hatást érek el a színpadra írt munkáimmal.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A vers és a színpadra készült verses darabok között lényeges a különbség?
A gyakorlati, vagy mondjuk úgy alkalmazott költészet kategóriájába sorolom az utóbbi szövegeket. Íráskor mindig tudtam, hogy érthetőnek és mértékletesnek kell lennem, ezt támasztották alá a próbákon kapott visszajelzések. Ilyen szövegek esetén kevésbé nyílik tér az öncélú nyelvi játékok számára, minden mögött közlésnek kell lennie, az öntetszelgés egyenesen kizárt.

A színházi közönség igénye nem épp a szöveg szabadságát korlátozza?
Számomra nem. Az érthetőség természetes igény, amit igyekszem tiszteletben tartani. Ezt a keretet igyekszem izgalmas, néha provokatív tartalommal kitölteni.

Az interjúi közt keresgélve feltűnt, hogy a drámaíró Tasnádi István mostanában háttérbe szorult a forgatókönyvíró Tasnádi Istvánhoz képest.
Ezt én nem érzékelem. Pár hónapja is volt bemutatóm Székesfehérváron, ahol a Kartonpapa című darabom adták elő. Most a Katona József Színházzal tervezünk egy közös bemutatót. Valós tény, hogy a színházak kapacitása, a színházi kockázatvállalás megváltozása miatt egyre kevesebb felkérés érkezik. A csökkenő állami támogatás mellett a színházi törvény megengedi, hogy a vállalkozói szférából lehessen pénzhez jutni. Emiatt létrejött egy újabb függőségi viszony, mindenképpen sikeresnek kell lenni. Ritkábban kockáztathat egy igazgató egy kortárs magyar ősbemutatóval. A színházra írás nem magányos műfaj, mint a versírás, sok minden egyéb, — épület, rendező, pénz — befolyásolja a megvalósulást.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A 2010-ben megjelent drámakötet, a Fédra fitnesz után ismét kiadták a drámáit, Cyber Cyrano címen. Miért pont ezek a szövegek kerültek be a kötetbe?
Kiadói felkérésre állt össze a kötet. Az előző könyvemben nagyjából verses drámák szerepeltek, a mostaniba az erősen improvizatív alapokon nyugvó darabokat válogattam be.

A szövegek igényeltek változtatást, átírást, igazítást?
Igen, mégpedig azért, mert nem könyvdrámának írtam őket. Pont most adtam le a kötetből egyet a doktori munkám mellé, mivel a dolgozatomban a reaktív írói módszert elemzem, amikor az író részt vesz a próbafolyamatban és közben készíti el a színdarabot. Ezek a szövegek ezzel a módszerrel készültek. Úgy gondolom, ebből a szempontból egységes a kötet, noha időben nagy utat járnak be a 2003-as Nézőművészeti Főiskoláról a 2016-os Majdnem 20-ig.

A könyvbe felvett East Balkán című szöveg szlenges nyelvezete nem avul hamar?
Ennek a veszélye fennáll. Ezeknél a szövegeknél az elsődleges szempont az erős, jelenidejű előadás volt, az időtállóság nem volt szempont. Érik azért az embert meglepetések, mint a Nézőművészeti Főiskola esetén, ami alkalmi előadásnak indult, és már 15 éve műsoron van, mi több, Németországtól egészen Bulgáriáig bemutatásra került. Az írás pillanatában fogalmad sincs arról, milyen utóélete lesz a szövegnek. Az East Balkán megírása előtt alaposan felkészültem, anyagot gyűjtöttem, a hétvégi kamasz buli-szubkultúra bemutatása, feltárása volt a célom, s úgy érzem, ezt az elvárást sikerült is teljesítenem.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Érkeztek visszajelzések annak a generációnak a fiataljaitól, akik a darabban szerepelnek?
2012-ben ott álldogáltam a közönség mögött az ősbemutatón, több száz kamasz zsibongott az előadás elején, ment a szokásos poénkodás. Öt-hat perc után aztán teljes csend lett, elragadta őket, amit láttak. Utána sokan odajöttek, érdeklődtek, megköszönték. Megérintette őket a darab nyersessége, kendőzetlen őszintesége. A darab a Bárka bezárásáig teltházzal ment.

Tulajdonképp ezek a szövegek kordokumentumok.
Spiró mondta, hogy még a legrosszabb darab is őrzi a kor antropológiai tudását. Színháztörténészként végeztem, rengeteg rossz szöveget ismertem meg, és sokat tudtam meg belőlük a korról, a kor emberéről, a mindennapi élet szokásairól. Ezzel most nem magamat vigasztalom, szerintem ezek nem rossz darabok.

Vonható párhuzam az Ön fiatalkora és a mostani fiatalok problémái, kihívásai között?
Az alapproblémák ugyanazok maradtak, csak a megjelenési formáik változtak meg radikálisan. Az elfogadás és a szeretet utáni vágy hajtja őket, mint ahogy az én generációmat, vagy az előttünk élt nemzedékek bármelyikét. Persze az is nyilvánvaló, hogy egy más tempójú világ veszi őket körül. Míg az én generációm információ – és ingerhiánnyal küszködött, addig a mostani generáció információ – és inger-túltelítettségtől szenved.

 Egyfajta vita figyelhető meg a kötelező olvasmányok körül, melyik maradjon, melyik menjen. Ha csak a drámákat vesszük szemügyre, Bessenyei György A filozófus vagy Katona József Bánk bán című darabja nem túl könnyű olvasmány.
A Bánk bán eredetiben olvashatatlan. Zsótér a Krétakörrel annak idején megcsinálta, de még velük se működött. Viszont a Matura sorozatban lábjegyzetek kíséretében jelent meg, megkönnyítendő a befogadást, azt például élvezetes olvasgatni. Az angolok szerint azért könnyebb a külföldiek helyzete, mert Shakespeare-t mindig új fordításban ismerhetik meg. A Bánk bán az egyik legnagyobb nemzeti tragédiánk, és kevesen tudják róla, hogy megközelítőleg a harminc százaléka fordítás. Egy Bánk bánk–darab akkoriban Bécsben is ment, Katona abból is emelt át szó szerint részeket. A témája miatt inkább politikai, semmint irodalmi kérdés, hogy marad-e a Bánk bán a kötelező olvasmányok listáján. Jókainál hasonló gondokat érzek, nyelvileg nehezen befogadható a mai diákok számára. Azonban a huszadik századi szövegekkel még nincs ez a probléma, elég csak Molnár Ferenc műveit említenem, azokat a többség még megérti.

Az Időfutár még nem kötelező olvasmány sehol?
Az ajánlott olvasmányok között már számtalan helyen feltűntették. Mindez függ az iskolától, a pedagógustól, hogy vannak-e annyira merészek, hogy vállalják a kortárs szövegeket. Nemrég a Teleki Blanka Gimnáziumban jártam, ahol érettségi tétel vagyok, s minden évben meghívást kapok a végzős osztálytól. A diákok megnézik néhány aktuálisan futó darabomat, és utána találkozunk. Általában meglepődnek, hogy nem földig érő hófehér szakállat hordok és többnyire ismerem azokat a zenéket, sorozatokat, amiket ők szeretnek. A pedagógus komoly hatást akkor válthat ki a diákokból, ha az élő irodalommal szembesíti őket.