Na jó, az LSD betűsorozat új értelmet nyer a zeneiparban, hiszen három slágerlista-bajnok előadó – SiaDiploés Labrinth – úgy döntöttek, hogy frissen izzított kollaborációjuk elnevezését neveik kezdőbetűiből alkotják meg.  Második single-jük, az Audio május 10-én jelent meg, és egyfajta himnusz a zenében rejlő erőről és arról, hogy például ők milyen sokat tudnak ebből töltekezni – illetve, ahogy a zárósor költői túlzással sejteti, talán nem is tudnának nélküle élni. Az elnevezéshez tökéletesen passzoló, pszichedelikus hangulatot árasztó videoklipben a való világ Los Angeles-e keveredik a színes animációval, és maga Diplo és Labrinth is feltűnik benne, Sia pedig a tőle megszokott titokzatosság mentén ezúttal egy léggömb formájában ölt testet. A kisfilmet Ernest Desumbila rendezte.

Az Audio az LSD debüt trackjét, a Genius-t követi a sorban, melyet május 3-án hoztak napvilágra egy hasonlóan színpompás videó kíséretében. „Úgy hangzik, ahogy elképzelnéd – nagyszabású, random, csodálatos popzene a világűrből.” – nyilatkozta Diplo a dalról, a közreműködőket pedig a címhez illően „zsenikként” emlegette. A szupergroup a hírek szerint egy stúdióalbumon dolgozik, de címről és megjelenési dátumról egyelőre nem érkeztek információk. Sia egyébként már dolgozott együtt mindegyik LSD bandataggal. Legutóbb például Labrinth-tal a Wonder Woman c. film egyik betétdalán, a To Be Human c. szerzeményen. Diplóval pedig Az éhezők viadala: Futótűz filmzenéjében felbukkanóElastic Heart eredeti verziójában működtek együtt.