A visegrádi országok és tágabb értelemben egész Közép-Kelet-Európa nemzetei elé példát állíthat a nácik és a kommunisták által egyaránt üldözött, szovjet gulágokon és csehszlovákiai börtönökben sínylődő, felvidéki mártír politikus, Esterházy János életútja. Ebből a minden részletében drámai pályafutásból készült Lukácsy György Hazatérés című színdarabja, amelynek bemutatóját október 28-án tartja a Nemzeti Színház. A darab rendezőjét, Rubold Ödönt többek között arról kérdeztük, milyen fókuszpontok köré építette a darabot, valamint arról, hogy a Hazatérés mennyiben járulhat hozzá a Szlovákiában még mindig háborús bűnösként számon tartott Esterházyról kialakított kép árnyalásához.

MM – 061.hu

Ön elsősorban színész, és nem rendező. Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a szerepkörben?
Egyrészről, adott egy szöveg, amit egy kezdő drámaíró írt, sok politikai idézettel, leírással. Vele és a kollégáimmal egyetértésben próbáltunk olyan szövegkönyvet készíteni az eredeti írásműből, amit színházszerűbbnek gondoltunk, amiből tudtunk akciókat, színpadi eseményt csinálni, hogy a néző számára izgalmas, és érdekes legyen. Másrészt Esterházy életében rengeteg a fontos és érdekes csomópont, nehéz volt kiválasztani, hogy melyeket mutassuk be. Ő egy olyan időszakban élt, amelyben helytállni emberpróbáló volt. Neki sikerült, helytállt, az élet azonban nem jutalmazta meg, csak a halála után.

A Rubold Ödön által rendezett darabban Esterházy szellemisége, gondolat- és érzelemvilága kerül a fókuszba

Nagyon reménykedem benne, hogy Esterházy nemcsak a Felvidék, hanem a visegrádi négyek ikonikus alakja is lesz, hiszen nagyon szoros kapcsolata volt családja révén Lengyelországgal, Magyarországgal, emellett szerette és támogatta a szlovákokat és a cseheket is.

Miért volt szükség fiktív részek beemelésére?
Ezt a dramaturgia követelte meg. Volt például egy hosszabb narrátorszöveg, amiről úgy éreztük, hogy kicsit száraz. Mondtuk az írónak, Lukácsy Györgynek, hogy írja át, ő pedig minden további nélkül megtette. Szóval egy olyan ideális színházi helyzet állt elő, hogy nagy egyetértésben tudott dolgozni író, rendező és színész. Végül lett belőle egy jelenet a Gulágon, ahol a szöveget egy nővér mondja el. A darabban van filmvetítés, és felvillannak évszámok is, mindezek úgy éreztem, szükségesek ahhoz, hogy a néző el tudja helyezni az eseményeket. Annál is inkább, mert nem lineárisan meséljük el a történetet: ugrálunk térben és időben is.

Esterházynak nagyon sűrű és terhelt élete volt, ahogy a mű történész-szakértője, Molnár Imre fogalmaz, a XX. század minden stigmáját magán hordozta. Az összes életeseményt lehetetlen egy színdarab keretében megmutatni. Melyek voltak azok a fókuszpontok, amelyeket ki szeretett volna emelni?
Mindenképpen a döntéseit. Nagyon sok komoly, a hite és az elvei mentén született döntése volt, viszont ezekért mindig megbüntették. Magyarul fejjel ment a falnak. A másik, ami nehézség volt, hogy pokoli szenvedéseken ment keresztül. Elvesztette az összes fogát, majdnem megvakult, TBC-s lett, és még egyéb baja is volt. Ezt egy másfél órás előadáson belül nem lehet megmutatni, illetve nem is volt célom a naturalisztikus ábrázolás, azt szerettem volna, hogy Esterházy szellemisége, gondolat- és érzelemvilága kerüljön fókuszba.

Egyetért azzal, hogy a darabot két kulcsszó, a nemzeti identitás és a hit köré lehetne építeni?
Igen. És az ő nemzeti identitásában csodálatos módon benne volt az, hogy ő magyar, közben lengyel anyai oldalról, szerette a velük együtt élő szlovákokat, cseheket, és a zsidókat is. Az ő lelkébe mindenki belefért, és ki is állt értük.

Eredetileg dokumentumjátéknak indult a darab, misztériumjáték lett belőle. Miért?
Nehéz meghatározni a műfaját, semmiképp sem dokumentumjáték, inkább vallásos témájú játéknak, vagy színpadi balladának mondanám. Csodálatos zenei szerkesztőnk van, színész kollégám, Szabó Sebestyén László, aki többnyire felvidéki balladákat választott a darabhoz, s aki mai fiatalemberként, ám a balladakincset ismerve, a dallamokat kobozzal kísérve, a lelkével is ráhangolódott erre a történetre, ezzel is dúsítva azokat az érzelmeket, amelyek a színpadon gomolyognak.

Ön szerint a darab mennyiben járulhat hozzá a róla kialakított kép árnyalásához, Esterházy jobb megítéléséhez? Hiszen Szlovákiában ő még mindig háborús bűnös.
Ennek állítólag jogi akadálya van. Esterházyt egy kalap alá vették más háborús bűnösökkel, és ahhoz, hogy kikerüljön ebből a körből, a szlovákoknak törvényt kellene módosítaniuk. Ők ezt nem teszik meg.

Visszatérve a kérdésre, a Hazatérés egy színházi eszközökkel való főhajtás Esterházy János lelkisége, élete előtt, és amennyire a színház tudja, egyfajta figyelemfelhívás arra vonatkozóan, hogy ő valóban egy példakép.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt/ Nemzeti Színház