Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Közismert, hogy a Saul fia 2015-ben Cannes-ban elnyerte a filmfesztivál Nagydíját, a FIPRESCI-díjat, a Technikai-művészi Vulcan-díjat és a Francois Chalais-díjat. Tudjuk azt is, hogy az Oscar-díj versenyében  hazánkat képviseli  a 2015. évi “legjobb idegennyelvű film” kategóriában. Sok mindent tudunk tehát az alkotásról, de azt például nem, hogy milyen lehetett volna, ha komolyabb költségvetési keret áll rendelkezésre, illetve hogy használhatja-e az író egy holokauszt történet esetében a fantáziáját. Nemes Jeles László rendezővel beszélgettünk. 

PZL – nullahategy

10170860_1660132454199145_6242916429223544306_nSokszor olvasunk arról, hogy a holokauszt történetek levetik magukról a fikciót. Az alkotót zavarhatja, hogy nem használhatja ilyen esetekben a fantáziáját?
Ha ismerjük a szabályokat, a történelmi eseményeket, utána már sokkal szabadabbak lehetünk. A filmünk előkészítésekor alaposan tanulmányoztuk a történelmi tényeket. Volt időnk kutatni, alaposan felkészültünk, konzultáltunk szakértőkkel is, és eljött az a pont, ami után fel tudtunk szabadulni. Hittünk abban, hogy a mi archaikus és egyszerű történetünk egy történelmileg autentikus közegben hitelesen müködhet.

Kb. 400 millióból készült a film, ami nyugati viszonylatban kimondottan alacsony költségvetésűnek mondható. Ha optimálisabbak lettek volna a lehetőségek, a filmnek is más lett volna a végső formája? A büdzsé miatt voltak bizonyos kompromisszumok?
Persze, voltak kompromisszumok, dupla pénzből jobban meg tudtam volna csinálni ezt a filmet. A körülmények nem voltak optimálisak, inkább minimálisak. Az is igaz azonban, hogy nagy tereket eleve nem is akartunk mutatni, mert a terek nézői szempontból rekonstruálhatatlanok – nem akartuk felépíteni Auschwitz-ot. A filmünk pedig kizárólag a krematórium környékén játszódik. Ezen belül azt gondolom, a néző érez valamit a képen kívüli dimenziókból is. Nem csináltunk tíz perces snitteket, kifejezetten nem akartuk, hogy „kamerára legyen rendezve” a film.

France Cannes Son of Saul Red Carpet

A szereplőid részint amatőrök. Milyen instrukciókat adtál nekik? Bizonyos történelmi dokumentumokat elolvastattál velük, hogy megérezzék, miről is van szó?
A szereplők elolvasták a sonderkommandóra vonatkozó dokumentumokat, hogy minél több információt gyűjtsenek be a napi életükről, a közérzetükről. Az instruálás legfontosabb motívuma az volt, hogy ne túlélőnek érezze magát a színész ebben a környezetben.

Mik voltak a túlélők filmmel kapcsolatos visszajelzései?
Gondolom, érthető, hogy nagyon kevés  ilyen visszajelzés volt. A túlélőknek lényegében mindig van egy túlélési narratívája, ami természetes is. Ez a film nem erről szól. A sonderkommando tagjai látták legközelebbről az ipari méretű megsemmisítést. Ők viszont nem lehettek túlélők.

A sajtótájékoztatón azt mondta Röhrig Géza, hogy ha levesszük a díszletet, játszódhatna máshol is, például a Gulágon is.
Nem, ez a történet a sonderkommando tagjaival esett meg, nem játszódhatna máshol. Egy Gulág-filmet másképp közelítenék meg. Minden filmnek megvan a saját rendezői elve. A  Szovjetunióban nem küldtek gyerekeket gázkamrába. Az orosz terror más természetű, más feldolgozásmódot igényelne.

filmkepA film főhőséről, Saulról csak annyit tudunk, hogy Ungvárról érkezett, hogy van egy eltitkolt kapcsolatából származó gyereke, és egyetlen célja, hogy eltemesse a fiát. Nem kellett volna Saul érzelmi koordinátáit és családi hátterét jobban felrakni? Clara Royer részéről voltak próbálkozások az első forgatókönyv verzióinál, hogy megmutassuk a főbb szereplők háttértörténetét. A jelenetek során beszüremkedtek információk a szereplők múltjából. Ez azonban tulságosan irodalmi megközelítés lett volna, amit nem akartunk. Az anyag kidobta magából, illusztratív információk lettek volna, hiszen a sonderkommandosok olyan életet élnek, aminél nem létezik a múlt.

Ha az ember totális hatásra tör, jórészt nem nélkülözi a hagyományos zenei eszközöket.
A zene annak a stratégiának a része, hogy a nézőnek eleve megrágjuk a dolgokat. Jelezzük nekik, hogy mikor, mit érezzenek. Előre betáplálnak mindent, mint egy mosási programot. Ami engem illet, egy kicsit ez ellen dolgozom. Legyen zene, de használjuk okosan. Ebben a filmben is van zene, csak olyan szinteken, amit nem feltétlenül zenének hall a fül.

Spielberg megtehette, hogy a Jurrasic Park után közvetlenül leforgassa a Schindler listáját. Európában egy rendezőnek kisebb a mozgástere. Készíthetsz ezek után vígjátékokat?
Persze! A film bemutat egy rendezőt is, egy megközelítést is. Ez a „bemutatkozás” arról is szól, hogy milyen irányokkal tudunk a nézőhöz eljutni, amelyek nem a vizuális licitálás felé mutatnak. Miképpen lehet az ember szintjén elbeszélni egy történetet? A szuperhős mentalitás és a vizuális effektek túlburjánzása érzelmi sorvadáshoz vezet. Az emberekben nem hagynak nyomot ezek a filmek, mert egy számítógépes képernyőt néznek a filmvásznon. Talán Hollywood is felismerte, hogy szükség van olyan minőségű szórakoztatásra, amelyben a nézők visszatérnek a mozi varázslatához.

A Cannes-ban készült fotók a szerző Facebook oldalán találhatók.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •