– Na mi van, túrázni mentek ilyenkor? – kérdezte Karcsi a kisboltos, amikor kiraktuk a pultra a fejenként 10 konzervet kosarastul. Aztán kicsit sértődötten ütögette a gépbe a számokat, amikor közöltük, hogy verset veszünk rajta. Pedig tényleg…
AMBRÓZY ÁRON, SUSÁNSZKY MÁTYÁS – Nullahategy
Tulajdonképpen először meg sem fordult a fejemben, hogy ez jótékonykodás. Ezen is látszik, mennyire zseniális ötlet a Vegyen egy szót elnevezésű jótékonysági kezdeményezés, amelyhez az Írók Boltjában lehet csatlakozni december 6-áig. Az ötlet igen egyszerű. Kortárs írók és költők – többek közt Lackfi János, Varró Dani, Boldizsár Ildikó, Szabó T. Anna, Müller Péter Sziámi, Mirtse Zsuzsa vagy Kukorelly Endre – árulják szavaikat, mondataikat adományokért cserébe. Egy szó három darab konzerv, vagy 10 kiló liszt, rizs vagy száraztészta. Egy mondatot 10 konzerv, vagy 30 kiló rizs, liszt vagy tészta. Az Írók Boltjának hátsó pultjánál lehet válogatni kedvenc szerzőink szófacsarásai, furmányai, jótanácsai közül. Így tudtam meg például, hogy Szabó T. Anna határozottan csúnyán ír, viszont szépeket. A papírokat lapozgatva furcsa láz vesz erőt az emberen, valami ismerőset keres, amit már olvasott, vagy ami annyira jellemző az íróra, hogy az kell. Valami kifejezetten személyre szabott üzenetet, ami végre csak nekünk szól, ami csak a miénk, nekünk lett papírra vetve. Amit el lehet rakni valami titkos helyre összehajtva, elküldeni levélben, vagy bekeretezve büszkén a falra rakni. Ambrózy kolléga például egy Lackfi-idézetet választott elvileg ajándékként, de tulajdonképpen azért, hogy az iTee Caféban lévő törzsasztala mögötti falra föltetethesse. Ilyen intelligens módon is meg lehet jelölni a saját területünket. Jómagam végül egy Boldizsár Ildikó meserészlet mellett döntöttem, talán pont valami személyes üzenet reményében. Azóta is ezen gondolkodom…
És tulajdonképpen csak később esett le, hogy ez a lázas ereklyevásárlás valakinek egy heti ebédjét jelenti. És az is, hogy ezzel a ténnyel nem igazán tudok mit kezdeni. Valószínűleg azért sem, mert a jótékonykodás céljából fölajánlott szavak és mondatok nem azokról az emberekről szólnak, nem az ő életükről, problémáikról, akikhez végül az adomány eljut. Ordító szakadék tátong a nyelvi lelemények és azok rajongói, és a szegénységben élők között. Hihetetlen távolságokat kapcsol össze ez a kezdeményezés. A rászorulók valószínűleg el sem tudják képzelni, hogyan érhet egy heti kaját egy mondat. Hogy létezhet ilyenfajta átváltás, átjárás is. És hát igazából nem is létezik. Nincs ilyen átjáró a parnasszus és a nyomornegyed között. Ez tulajdonképpen egy különös, elgondolkodtató játék, amely bennünket faggat az érzékenységünkről, a világban való jelenlétünkről, valóságérzékelésünkről. Nem hiszem, hogy ettől valami szégyenérzet kellene kerülgessen bennünket, mert végülis értéket adunk értékért cserébe. Az egész kezdeményezésből talán a rendszeresség hiányzik, hogy egész évben és folyamatosan részt vállalhassunk a szegénységben élők terheinek csökkentésében, akár adományozóként, akár felajánlóként.
Gondoljunk csak bele, micsoda erő van egy ilyen kezdeményezésben, és bennünk, ha 2000-ben 20 író 6,5 tonna krumplit tudott összegyűjteni felajánlott kézirataival. Ha csak karácsonyi, vagy születésnapi ajándékaink kevés részét is hasonló módon váltanánk meg adományok formájában – mondjuk plazmatévé vagy helókittis ceruzahegyező helyett – milyen segítséget kaphatna a szegényélelmezés. És milyen jelentőséget egy ajándék. Ajándékozási szokásaink átértékelődése talán kivezetne bennünket is a bevásárlási kábulatból, mert ez valóban működik…
Aki kedvet érez ellátogatni a szóvásárra, és válogatni olyan kortárs szerzők szavai közül, az idén nemcsak egy hasznos ajándékkal lehet gazdagabb, de az abaújkéri Wesley Többcélú Intézmény óvodásait és iskolásait is támogatja. És bár az Andrássy út környéki kisboltokra nem lehet számítani, mert ki vannak fosztva, azért csak konzervre fel!!!
