Végéhez közeledik az Operaház ötéves rekonstrukciója, az Opera Facebook-oldalán több fotót is közzétett a gyönyörű épületbelsőről. Az Andrássy úti teátrum március 12. és 14. között háromnapos eseménysorozattal nyitja meg kapuit.

061.hu

“Utolsó előtti-előtti simítások az operaházi munkálatoknál. Január elején kaptuk a fotókat, márciusban nyitunk és már mi is nagyon izgatottak vagyunk, hogy ennyi idő után végre birtokba vehessük az Ybl-palotát. Szeretnénk a kultúra élményét, amit az opera-és balettelőadásokkal közvetítünk, ebben a miliőben is átadni önöknek”

– olvasható az Operaház Facebook-bejegyzésében.

Az Andrássy úti Operaház március 12. és 14. között háromnapos eseménysorozattal nyitja meg kapuit. Első este az ünnepi gálakoncerten Plácido Domingo, valamint Medveczky ÁdámKesselyák Gergely és Kocsár Balázs főzeneigazgató karmesteri közreműködésével magyar szerzők műveit, illetve magyar vonatkozású darabokat ad elő hangversenyén a Magyar Állami Operaház Zenekara. Másnap Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját nagyszabású, korhű kiállításban, Brickner SzabolcsBretz GáborPataky DánielKolonits KláraMiklósa Erika és Palerdi András főszereplésével, Ókovács Szilveszter főigazgató rendezői debütálásában láthatja a közönség, harmadnap pedig Kenneth MacMillan Mayerling című neoklasszikus balettje tér vissza az Opera repertoárjára a Magyar Nemzeti Balett vadonatúj betanulásában.

Fotó: Berecz Valter