“Ott vagyunk, ahol szerettünk volna lenni. Ezt már öt évvel ezelőtt, a Budapest Jazz Club tizedik születésnapján is így éreztem. Budapest leglátogatottabb jazz klubja vagyunk, évi 450-500 koncerttel. Kulturális szempontból tehát elértük a kitűzött céljainkat” – mondja Susszer Zoltán, az idén tizenöt éves Budapest Jazz Club egyik tulajdonosa, akit arról kérdeztünk, voltak-e kételyeik azzal kapcsolatban, lehet-e sikeres egy rétegműfajra épülő intézmény, valamint arról, mit gondol a hazai jazzklub kultúráról.

MM – 061.hu

15 éves a Budapest Jazz Club. Hogy látod, azt a helyet foglalja el a főváros kulturális életében, ahova annak idején megálmodtátok?
Versenyzői hajlamú kisvállalkozó vagyok, s habár az induláskor volt egy-két névjavaslat, én mindenképp a Budapest Jazz Club nevet preferáltam. Úgy gondoltuk, hogy ez a szándékainkkal egy irányú rangot ad: a legerősebb, legnépszerűbb jazz klubot szerettük volna létrehozni Magyarországon. De hogy a kérdésre válaszoljak, azt hiszem, igen, ott vagyunk, ahol szerettünk volna lenni. Ezt már öt évvel ezelőtt, a Budapest Jazz Club tizedik születésnapján is így éreztem. Budapest leglátogatottabb jazz klubja vagyunk, évi 450-500 koncerttel. Kulturális szempontból tehát elértük a kitűzött céljainkat, üzleti szempontból nem, de ez már egy más kérdés.

Mit gondolsz a hazai jazzklub kultúráról, egyáltalán van-e ilyen? A BJC mellett általában még az Opus Jazz Club neve merül fel a műfaj kapcsán, s habár rengeteg tehetséges jazz zenészünk van, “otthonuk” talán nincs elég.
Mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy mit értünk jazzklub alatt. Ha mondjuk van olyan rádió, ahol van jazzklubként aposztofált jazzműsor, akkor az nyilván nem egy térbeli dolgot, hanem egy műsort takar. Ha van vidéken egy művelődési ház, ahol egy ambiciózus művelődésszervező csinál mondjuk havonta egy szuper jazzkoncertet, talán jazzklubnak hívja, szerintem a szó nemzetközi értelmében par excellance még az sem jazz klub. Aztán ott van például a Jedermann, ami elsősorban egy vendéglátó egység, a fő zsánere a jazz, remek kiszenekari koncertekkel. Én inkább jazz kávézónak nevezném, abból viszont felső kategóriásnak. A jazz kávézó nem egy professzionális, akár világsztárok fogadására alkalmas létesítmény, megfelelő színpaddal, világítástechnikával, hangmérnökkel, ahol a háttér nem különböző kulturális események kiszolgálására allokált, ezen belül jazzre, hanem minden a jazz érdekében, a létesítmény hétköznapja és hétvégéje is a jazz. Az efféle intézmény jazzklub, amely – akár egy színház – minden nap jazz előadást ad, esetleg ezen belül foglalkozik tehetséggondozással, oktatással, hang- és videofelvételekkel, egyéb jazzhez kapcsolódó előadásokkal, kiállításokkal. Ezen megközelítés alapján Magyarországon két jazz klubról beszélhetünk: a Budapest Jazz Clubról és az Opus Jazz Clubról.

A BJC-ben van a Magyar Jazz Szövetség irodája, itt tartják az elnökségi üléseket, az éves közgyűlésüket, a Magyar Jazz Ünnepét, itt van a Harmónia Jazzműhely alapítványa, a Jazzrádió, és a már egymillió feletti háztartásban elérhető Jazz TV, illetve ez a legjelentősebb hazai jazzoktatási intézmények oktatási előadóhelyszíne. Mindezekből látszik, az volt a célunk, hogy a BJC a műfaj epicentruma legyen.

Sokakban és sokszor felmerül, hogy mennyire lehet népszerű vagy trendi ma egy olyan rétegműfaj, mint a jazz. Voltak kételyeitek az elinduláskor?
Úgy éreztem, hogy ez egy jó nehéz terep, tovább kell kibírni, mint más. A Columbus tulajdonképpen egy pályázati pop-up jazz klub volt, a jazz előadásokra szánt állami támogatások miatt jött létre, aztán amikor a pénz elfogyott, a klub gyakorlatilag megszűnt. A TAKE 5 nem volt rossz, de akkoriban még más volt a jazzélet, nem volt meg az a pályázati, szubvencionális háttér, ami biztosíthatta volna a működést, így ez is megszűnt. A BJC hamar rangot szerzett, rendkívül nívós programokat hozott, kialakult a közönsége, szóval akik igényes jazz bulikra vágytak, ide jöttek. Ami pedig a műfajt illeti, Budapest pezsgő kulturális életének nagy zenei-előadóművészeti terei, úgy mint a Müpa, a Magyar Zene Háza, vagy akár a Kongresszusi Központ, úgyszintén teret adnak a jazznek, és az is látszik, hogy van igény a nagy jazz-sztárok koncertjeire. Ez működött húsz éve is. De azt, hogy napi szintű, térben is fókuszált, hazatérő jazzélet legyen, ezt Magyarországon a Budapest Jazz Club teremtette meg. Kondícionálással. Azzal, hogy kitartóan ezt csinálta, és előbb-utóbb rászoktak.

A BJC kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, arra, hogy a fiatalok is megszólalhassanak. Fontos, hogy az egyensúly meglegyen, hogy egyik korosztály, zenekar, stílusirány se kerüljön túlsúlyba?
Erre ennyire kényesen nem figyelünk, de az igaz, hogy mindegyik korosztály megfordul nálunk. A programok összeállítását a társam, Bóna László és Keleti Kristóf kommunikációs vezető végzik. Kialakult egy rendszer, megvan, hogy kik azok a fellépők, akik különböző formációkban, akár ötször-hatszor is fellépnek évente. Nyilván figyelnünk kell az arányokra, bár kevés igazán vonzó név vagy sztár van a magyar jazzben a jazzközönségen túli, általános kultúra-fogyasztói közönség szervezése szempontjából. Sok nálunk a fiatal, akik főleg az éjszakai jam koncertekre jönnek, és az igazi pozitív visszajelzés az, hogy késő este a jazz tanszakos srácok  koncerttől függetlenül is szeretnek a BJC-ben lebzselni.

Szülinap az LFZE Big Banddel, a Hodek Áron Trióval és az Oláh Kálmán Jr. Quartettel

A Budapest Jazz Club tizenötödik születésnapját január 7-én szombaton ünnepli. Az esten László Attila vezetésével közreműködik az LFZE Big Band. A koncert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a BJC sokéves együttműködését szimbolikusan is reprezentálja. Az egyetem hallgatói az egyik legjobb magyar gitárossal, a nagyzenekari gyakorlatért több mint harmincöt éve felelős zenésszel élükön hívják életre a big band műfajban rejlő zenei játékosságot.

A nagyzenekart követi a Hodek Áron Trio. A mindössze 11 éves komáromi Hodek Áron basszusgitáros máris nemzetközi szintű zenész; hatévesen robbant be a zenészvilágba. Tehetségére olyan legendás zenészek figyeltek fel, mint Quincy Jones, Lenny Kravitz, Timbaland, Robert Glasper. Felnőtteket meghazudtoló virtuozitása mellett a tanulással vagy gyakorlással sem elsajátítható “stenk” teszi játékát életkorát meghazudtolóan kiforrott hangvételűvé.

A fesztiválhangulatú est programját az Oláh Kálmán Jr. Quartet produkciója zárja. A szaxofonos zenekarvezető először édesapja nyomdokain haladt, zongorázni tanult, majd tizenkét éves korában kezdett el szaxofonozni. Formációjával a post-bop stílusban érzi magát a legotthonosabban. Az est alkalmával elsősorban a jam sessionök hangulatához leginkább illő dzsessz-standardeket szólaltatják meg.

Fotó: Hatlaczki Balázs