“Azért is szólaltunk meg olyan jól azon a bulin, mert az Első Emelet profi cuccán játszottunk” – László Viktorral, az ETA egykori gitárosával beszélgettünk

Még néhány nap, és boltokba kerül az ETA 1982-es, a Közgázon rögzített koncertfelvétele kék színű vinylen. A zenekar egykori gitárosával, a később a Sexepilben is játszó László Viktoral beszélgettünk a 35 évvel ezelőtt rögzített, meglepően jó minőségben megörökített műsorról. 

PZL- 061.hu

Itt ülünk a Deák téren, egy teraszon. Innen nem messze, a metrómegálló mellett volt életed első fellépése,  Nagy Atilla Kristóffal, aki az osztálytársad is volt…
Igen, még ma is ott van az a betonkocka, amire felálltunk a gitárokkal. Általános iskolások voltunk, hetedikesek. A  közelben volt a sulink, és itt volt a rendőrség központi épülete is. Pár perc zenélés után bevittek minket a rendőrök, azzal a felkiáltással, hogy nem lehet koldulni. Az egésznek volt egy pszichés vonzata is, hiszen a kihallgatás előtt néma csendben legalább egy órát várakoztattak a rendőrségi őrszobában.  

Mielőtt rátérnénk az ETA hamarosan megjelenő vinyl lemezére, meg kell kérdeznem: mit lehet tudni a Sexepillel történt szakításodról? 
Elegem lett, mást szerettem volna csinálni… Egy goa-punk zenekart rakunk éppen össze, zenék már születtek, jó úton haladunk. Deák Endrével dolgozom, akivel már a Sexepilben is együtt zenéltünk.

A nyolcvanas évek elején a CPg mellett talán az ETA volt a legradikálisabb szövegvilágú zenekar. Állítottak rátok ügynököket, sőt provokátorokat is. Viszont, amikor 1984 körül már inkább afféle indie irányba ment el az új zenekar, a Sexepil, akkor is megmaradt a szolgálatok részéről a kitüntetett figyelem?
Végig megmaradt a rendőrség figyelme, ráadásul Kocsis Tamás gitárossal volt egy különös ügyünk is…  A Blaha mögötti nyomdában, egy gmk-ban dolgoztunk, ahol a Népszabadság is készült, még a század eleji hatalmas fogaskerekű gépekkel. Egyik este kissé be voltunk állva, és kíváncsiak voltunk, hogy mit bírnak el a fogaskerekek… Beraktunk egy fadarabot, de azt eltörte a gép, majd beraktunk egy alumínium rudat. Azt is. Amikor már vascsővel próbálkoztunk megállt az egész nyomda. Kirúgtak minket, mint afféle botcsinálta szabotőröket, pedig nagyon jó volt a fizetésünk, mert gmk-s vállalkozás alkalmazott minket. Ezután szorosabb követéssel tartottak szemmel minket. Azzal szórakoztunk, hogy felszálltunk a buszról, majd leszálltunk, de mindig jött utánunk a ránk állított ember. Voltak komolyabb provokációk is, például lökdösődtek. Persze könnyen felmértük, hogy összehangolt akciókról volt szó, és inkább elhajoltunk a balhék elől. A másik gitárosunk, Sáthy Robi viszont szívesen bunyózott bárkivel, amikor úgy érezte, hogy kóstolgatják.

Ez az 1982-es koncert meglepően jól szólalt meg, szinte lemezminőségű volt, ami abban az időben, a punk szcénában szokatlan volt. Aki átmásoltatta a Dob utcai lemezboltban, azt találgatta, hogy mitől szól olyan jól. Mi volt a titka?
Micu, a Bizottság keverőse állt a pult mögött, és nagyon érette a dolgát. Egyébként azon az estén a Bizottság is fellépett, és azért is szólalhatott meg olyan jól a cájg, mert az akkor még újhullámmal próbálkozó Első Emelet profi, hófehér színű hangcuccán játszottunk. És véletlenül a keverőn volt egy jó minőségű kétkazettás sztereó magnó. Aztán hosszú évekkel később elvittem a felvételt a Magyar Rádióba, és kitisztítottam. Utána Jánosi Bélával – aki dolgozott a Sexepil és a Publo Hunny albumaim is – megkevertük rendesen. Most elővettem, és a kilencvenes évekhez képest korszerűbb cuccokkal elkészítettem a végső masztert, így aztán még jobban szól. Fontos megjegyezni, hogy nem nyúltunk bele a hanganyagba, minden esetben csak technikailag javítottuk fel.

Sokat próbáltatok erre a bulira?
Szinte minden a véletlenek összjátéka volt. Egy időben a Déli pályaudvar veszteglő vonataiban próbáltunk, akusztikus gitárokkal. Néhányszor tudtunk csak a haverok próbatermeiben játszani. Nekem nem is volt elektromos gitárom, mindig kölcsön kellett kérnem, azon a bizonyos közgázos bulin a Bizottság Gibson gitárján játszottam. Mégis, szerettünk próbálni, és rendesen kigyakoroltuk a műsort a kupékban.

Az óbudai punkok azt mondták az ETÁ-ról, hogy a zenekar rózsadombi gyerekekből állt…
Ez valahol igaz, de csak az énekes, Czeller Péter volt rózsadombi gyerek, a szüleivel a Szépvölgyi úton laktak egy hatalmas házban, nagy telekkel, és őzikék sétáltak a kertjükben, de a zenekar többi tagja belvárosi bérházakban nőtt fel.  

Miért nem próbáltatok Czellerék hatalmas házában?
Mert Péter mamája nem is sejtette, hogy a fia énekel. Csak azután tudta meg a családja, hogy az ETA már feloszlott…

Köztudott, hogy Czeller kamaszkori barátja, Szócska Miklós is írt dalszövegeket a zenekarnak, aki 2010 és 2014 között az egészségügyért felelős államtitkár volt, kvázi egészségügyi miniszter…
Szócska Miklós akkor is jófej volt, amikor nekünk írt szövegeket, és akkor is, amikor már államtitkár lett. Elhívtuk az A38 hajóra szervezett Sexepil-koncertre is. Amikor erre a koncertre próbáltunk Hegyi Zoltánnál Mindszentkállán, biciklizés közben elestem és szilánkosra tört a fél arcom…. A veszprémi kórházban jó kezekbe kerültem, szóval sokat köszönhetek Szócska Miklósnak az ETA dalszövegeken túl is. Egyébként fontos leszögezni, hogy nem fordításokat írt, hanem saját, erős indulati lírát. De Czeller Péter is hozott szövegeket, emlékszem, egyszer egy filmklubban voltunk, és mire kijöttünk megírt valami dalszöveget…

Mit gondolsz, a jó kiállású, erős repertoárt játszó ETÁ-nak mekkora szerepe volt abban, hogy 1981 körül részben a punk kiszorította a csöves szubkultúrát és divat is lett…
Rengeteg zenekar játszotta az ETA című számunkat, szóval, a zenészekre biztos hatott, és jórészt teltházas koncertjeink voltak. Szó szerint a csillárokon lógtak a nézők, de ez az egész punk szubkultúra akkor már benne volt a levegőben.

A UK Subs-dalokat és a Sham ’69-et könnyen beazonosítottam a repertoárból, de azt hittem, hogy a leghíresebb számotok, ez a bizonyos ETA című dal saját szerzemény…
Sokáig én is… Már a Sexepilben játszottunk, tehát évek múlva mondta valaki, hogy ez az Agent Orange Bloodstains című számának a magyarítása. Talán Czeller Pétert hozta a témát, már nem emlékszem.

Miért tartottátok sokáig műsoron az átdolgozásokat, amikor a saját számok (pl. Átéltem az éjszakát, Munkát, kenyeret, patkányt, egeret!) szintén slágerek voltak…
Szerettük játszani az átiratokat, mi is beindultunk tőlük, és 1982-ben nem izgatott, hogy a műsor egy része nem saját dalokból áll. Aztán amikor végre összeállt a saját repertoár, a zenekar fel is oszlott.

Mikor jött el az a fordulat az életedben, amikor már többet szerettél volna a punknál?
Amikor katona voltam sokszor kerültem a gyogyóba, és előtte a The Cure Pornographyjával „pszichéztem” magam, hogy hitelesen hozzam a seregben az ön – és közveszélyes állapotot… De az első Killing Joke album is óriási hatással volt rám, illetve Nagy Atilla Kristóf mutatta meg Frank Zappát. Őszintén szólva már nem is tudom, hogy miért hagytam ott az ETÁ-t, pedig én léptem ki először. A Lugosi Lugó Lászlóval és a Vécsy Attikával csináltunk egy Trezor nevű formációt, ami analóg szintikre és dobgépre épült. Lugó révén belemásztam az avantgard zenékbe. Ő jóban volt a 180-as csoportból Szemző Tiborral, és elkértük tőlük az elektronikus hangszereiket. Öcsikénél rögzítettünk néhány dalt, szóval léteznek a Trezor felvételei is.

Gondolom, nemcsak arra terjedt ki a zenekarok közötti fegyverkezési verseny, hogy ki milyen hangszereket tudott virítani, hanem arra is, hogyan néztek ki a tagok….
Király Tamás Petőfi Sándor utcai New Art Stúdiójába járt fel mindenki, de sokszor volt, hogy bevitted nagyapád bő szövetnadrágját, és Tamás átalakította azt. A zenekaros pólókat ismerősök hozták külföldről, ilyesmikre ment el a spórolt pénzünk. Az elején cukros vízzel illetve krétaporral lőttük be a hajunkat, de aztán Péter olyan spray-ket és hajfestékeket hozott Londonból, amiket a kinti punkok használtak.

Lassan húsz éve, hogy a kiváló író, a Lavina egykori gitárosa, Nagy Atilla Kristóf nincs közöttünk. Ő volt a gitártanárod is…
Atillával már óvodában is együtt jártam, aztán az általános iskolában végig… Előfordult, hogy ellógtuk az osztálykirándulást, és helyette elmentünk az Ifi Parkba Mini-koncertre. Aztán volt, amikor messzebb kerültünk egymástól, de mindig barátok maradtunk. Hiányzik nagyon.