„Azért lettem szabadúszó, hogy kísérletezzek…” – Makranczi Zalán a bátorságról, a szerénységről, és arról, hogy hétvégén összeházasodott Szinetár Dórával

Bár Makranczi Zalán eljött a székesfehérvári Vörösmarty Színházból, mégis sorra kapja a szerepeket. Az Orlayban a Száll a kakukk a fészkére című darabban játszik, Veszprémben Liliomot alakítja, a Tesla Kulturális Központban a Valamit valamiért című Marilyn Monroe életéről szóló darabban szerepel, Dunaújvárosban pedig Goldoni Mirandolinájában játszik. És ami nem szerep az életében: hétvégén feleségül vette Szinetár Dórát, a népszerű színésznőt és énekesnőt. Makranczi Zalánnal, a Nemzeti Színház egykori művészével beszélgettünk.

 POÓS ZOLTÁN – nullahategy


makranczi_zalan_szexi_magyar_szineszAzt nyilatkoztad, hogy „34 évesen annál feljebb, hogy a Nemzeti Színházban kiváló szerepeket játszottál öt évig, nem akarsz jutni, mert hát nincs is hová”. Biztos, hogy jó életstratégia annak elfogadása, hogy túl vagy a csúcson?
Két éve ezen gondolkodom. Tényleg úgy éltem meg, hogy az volt a csúcs, ahonnan nincs feljebb. A Nemzeti Színházban egyfajta adrenalin függésbe kerültünk, és ahogy vége lett, jött az elvonási tünet. Volt néhány fiatal kolléga, akik arról panaszkodtak, hogy milyen sokat kell dolgozni. Azt válaszoltam nekik, hogy meg kell becsülni ezt az időszakot, és meg kell élni maradéktalanul, mert úgy fognak pár év után visszagondolni, hogy ez volt a nagy bumm. Néhány hete a Református Szeretetszolgálat kampányának keretében Dórival (Szinetár Dóra – a szerk.) elmentünk a Bethesda kórházba mesét olvasni a gyerekeknek, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet az önkéntes munka fontosságára. Amikor kijöttem az intenzív osztályról az volt az érzésem, hogy a Nemzeti után most csináltam valami igazán fontosat. Hogy lehet továbbmenni? Vagy úgy, hogy én csinálok egy színházat, vagy mással kell foglalkoznom, aminek mégis csak lenne valami köze a színházhoz, vagy… nem tudom, de kitalálom. Azért lettem szabadúszó, hogy kísérletezzek: miképp tudnék új határokat kijelölni, olyanokat, amelyek között jól érzem magam… Fehérváron megvolt a napirendem, pontosan tudtam, hogy mit csinálok…

Ezért mondtál fel?
Az egyik ok az adrenalin megvonása volt.

armanyesszerelem2Nem volt inspiratív a közeg? Vagy ne adjam a szádba a szavakat?
Ne add a számba a szavakat! Szerettem dolgozni azzal a társulattal. Mivel vidéki színházról van szó, a közönség ízlését nehezebb átformálni. Húsz év berögződését nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Kísérlet van rá, mert nem véletlenül vették elő A félkegyelműt, az Őfelsége komédiását, a Hamletet, a Mester és Margaritát, és a Vérnászt, de 36 évesen már nem volt türelmem várni arra, hogy majd mindjárt jó lesz, hanem tenni szertnék érte.

A Nemzetiben a Fösvény alatt azt játszottátok, hogy a kollégák mondhatták meg, „milyen állat legyél” aznap a színpadon. Törőcsik Mari azt mondta: „Maga nagyon bátor, én sose mernék ilyeneket csinálni a színpadon.” Volt olyan bátor tetted, amit megbántál?
Azoknak a színpadi megnyilvánulásoknak nem a bátorsághoz, hanem egyfajta gátlástalansághoz volt közük. És ez két különböző dolog. Bátornak azért nem mondanám magam, sok helyzetben pont, hogy gyáván viselkedem. A gondolatok kifogalmazásánál szeretnék szélsőségesebben megnyilvánulni. Hiába akarok valamit szélsőségesen megfogalmazni, sokszor előfordul, hogy a bennem megbújó gyáva ember nem meri velem megcsináltatni.

koronaSzékesfehérváron eljátszottad a Lear király Edmundját, az nem éppen pozitív figura. A Nemzetiben megvolt a jófiú, Edgar… Az ilyen helyzetek nem okoznak némi skizofréniát?
Még Kecskeméten, amikor a Rómeó és Júliát játszottuk, az egész napom a Rómeó és Júlia jegyében telt. De már nem gondolom, hogy meg kéne mérgeznem magam az előadás végén, mert akkor ki megy fel a színpadra a következő este? Mindig benn vagyok a színházban 18.25-kor, az első figyelmeztetésre, mert szükségem van a közel negyven perc ráhangolódásra, hogy felkészüljek lelkileg. A gyerekek miatt nem kapcsolom ki a telefont, de lehetőség szerint nem veszem fel az előadás előtt. Az előadás után pedig megiszom egy sört a büfében, negyed órát beszélgetünk, ami ahhoz kell, hogy ne a szerep érjen haza, aki épp az adott előadástól függően viselkedik, hanem Makránczi Zalán.
Igyekszem többdimenziós lenni, de sokszor megmaradok kispolgárnak. Ha csinálok valamit, akkor maximálisan arra koncentrálok. Akkor sem szeretem felvenni a telefont, ha aznap én vagyok a gyerekekkel. Mert akkor bunkert építünk, diafilmezünk, hatalmas gombfocibajnokságokat rendezünk…

Sokszor játszottad el a „csillogó szemű” helyes és őszinte fiút. Amikor ilyen szerepet osztanak rád, hogy tartod el magadban ennek a „hazugságát”. Arra gondolsz, hogy lenyomod rutinból, vagy megpróbálod árnyalni, többdimenzióssá tenni ezeket a figurákat?
A kezdetben az volt a problémám a „csillagszemű figurákkal”, hogyan tegyem hitelessé, hogy márpedig létezhetnek ilyen vérmérsékletű szuper emberek. Ezért egy idő után megpróbáltam megmutatni az esendő, szánalmas oldalukat is. Amikor negatív figurát játszok, megpróbálom valahol szerethetővé tenni a karaktert. Mert ha valaki színtiszta gyűlölettel élne a világban, mindenki utálná, tehát a rafinált céljait nem tudná elérni. Veszprémben jövőre Liliomot játszom. Nem egyértelműen pozitív karakter, nem is egyértelműen negatív, így aztán nagyon érdekel ez a szerep.

makranczi_MG_7630wtopKecskeméten tíz évig játszottál, ez bizonyára nem múlik el nyomtalanul az emberben. Voltak olyan, reflexek, modor, bármi, amit el kellett feledned Pesten, a Nemzeti Színházban?
A színpadi dikció, a beszéd nagyon más volt a kecskeméti színházban, ami talán az ország legjobb adottságaival rendelkező színháza. Fellner és Helmer épület, ugyanúgy, ahogy a Vígszínház is. Mielőtt felújították, műemlékké nyilvánították, így az utolsó stukkóig mindent az eredeti tervek szerint rekonstruáltak. Ha megállsz a kecskeméti színpadon, és teljesen blazírtan beszélni kezdesz, tökéletesen hallják. Ez az ország egyetlen másik színházáról sem mondható el. A Nemzetiben meg kellett tanulni frontálisan játszani, mert annyira rossz az akusztikája, hogy ha elfordulsz, a nézők fele nem érti mit mondtál. Ezért, amikor oldalra fordultunk, mindannyian üvöltöttünk, hogy a nézők hallják a mondatokat. De nyilván az attitűdre vagy kíváncsi.

546829_1394815573_598x448Persze! Miskolci vagy, és a „miskolciságnak” vannak sajátosságai… Például sok miskolci feltűnően depressziós… Közismerten Miskolcról többtízezren költöztek el a rendszerváltás óta…
Ha nem tizennyolc évesen jövök el, lehet, hogy én is depressziós lennék. Dóri mellett vettem észre, hogy milyen kishitű tudok lenni. Kislányának osztálykirándulásán történt…. Magunkra vállaltuk a bográcsgulyás elkészítését. Miután megebédeltünk, megköszönték a szülők. Én mondtam, hogy ne nekem köszönjék, végül is hárman csináltuk. Dóri rám nézett: Zalán, hogy lehet neked ilyen kisebbrendűségi komplexusod?! Te csináltad az ebédet! Te raktad a tüzet, te vágtad össze a húst előző nap, te főztél, te fűszereztél, és az összes gyereknek te szedted ki…Tudom, hogy igaza van, de a gulyás lelke szerintem a piros paprika, és azt nem én raktam bele…

Szombat esti láz, RTL székház

Ellenérzéseid vannak a bulvárral szemben, mégis: nem egyszer mentél bele olyan szituációba, aminek volt bulvár dimenziója is. Szerepeltél például egy kereskedelmi tévé műsorában. Hol húzod meg a határt, és egyáltalán: kézben tudod-e tartani?
Nagyon nehéz ezt kézben tartani… Dóri végül is mindig ebben a közegben élt, ebben szocializálódott. Ebbe én léptem bele, ennek vannak következményei. Például, most elmondom, hogy szűk családi körben egybekeltünk. Férj és feleség vagyunk. Rengeteg energiánkat emésztette föl az, hogy ne tudja meg a bulvár, és ne küldjenek fotósokat az esküvőre. Szerinted ez normális? Én azt nem fogom letagadni, hogy a feleségem (miért is tenném, hiszen boldog vagyok), de mutogatni sem szeretném azt, hogy választottunk gyűrűt, ruhát, hajgumit, virágföldet, milyen lesz az esüvői menü, és nem szeretnék beszélni arról, hogy milyen érzés kimondani az igent. Na, ez aztán tényleg magánügy! Egyébként Dóri sajtófőnöke átnézte azokat a cikkeket, amelyek rólunk jelentek meg… Kiderült, hogy az elmúlt két évben összesen négy olyan írás jelent meg, amelyikben mind a ketten megszólaltunk. Dórinak sem könnyű, mert neki figyelembe kell vennie, hogy én nem szeretnék a bulvár világban lenni, nekem figyelembe kell vennem, hogy bizonyos szintig mégis benne kell lennem.  És ennek csak egy oka van, hogy szeretem a feleségem!

2018-10-18T20:40:56+00:00 2015. június 21.|