Látványosra sikerült az Arabulla előzetese, amelyben Trill Zsolt alakítja majd II. András királyt- írja az Index. A film 40-50 évet ölel fel III. Béla halálától (1196) a muhi csatáig (1241), és az alkotók reményei szerint ebből nemcsak egy négyrészes dramatikus anyag fog kijönni, hanem egy egész estés moziverzió is, amelyben nincsenek már benne a történészek, hanem összerakják a sztorit egy egybefüggő történetté.

061. HU

A rendező, Kriskó László felhívta arra a figyelmet, hogy bármikor csinált történelemmel foglalkozó filmet, azzal szembesült, hogy az ember minden korszakban darázsfészekbe nyúl. „Nincs két szakértő, aki ugyanazt mondaná, de itt annyi történésszel beszéltünk, hogy a végén kikristályosodik valami közösen elfogadható igazság. Ki kell emelnem F. Romhányi Beatrix egyháztörténészt, aki rengeteget segített a korról, a szokásokról kialakított képben. Major Balázs régész a Szentfölddel és a keresztes hadjáratokkal, Veszprémy László történész a hadtörténettel foglalkozott, és segített még Teiszler Éva is, ő a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa. Zsoldos Attilának most jelent meg könyve A 800 éves Aranybulla címmel: nála is jártunk, elolvasta a forgatókönyvet és adott tanácsokat, de idő hiányában nem tudta vállalni a részvételt.”

Az idősebb II. Andrást Trill Zsolt, a fiatal királyt Veréb Tamás, Gertrúdot Törőcsik Franciska, János érseket Rátóti Zoltán alakítja, a teuton lovagok vezére Fenyő Iván, az öreg keresztes László Zsolt. A rendező Kriskó László, az operatőr Csincsi Zoltán, a producerek Rákay Philip, Csincsi Zoltán, Hábermann Jenő és Kriskó László. A sorozatot decemberben szeretnék bemutatni: tárgyalások folynak arról, hogy a Duna Televízióval egy időben egy kereskedelmi csatorna is leadja. A moziverzió pedig jövő tavaszra készülne el – írja a portál.