Barcsay-díj 2014 – Művészet pezsgővel és eperrel

Kissé meglepődve olvashatjuk, hogy a Nullahategy kimerészkedik Budapestről, és egy friss szentendrei kiállításra hívja fel a figyelmet. De mivel a festők városaként elhíresült ódon hangulatú Duna-parti település joggal kaphatná a Kis-Budapest vagy a Kis-Barbizon becenevet is, így a tiszteletbeli 061 körzetszám ebben az esetben megengedett.

HERPAI ANDRÁS- Nullahategy.hu

Szentendre, alias a Kis-Budapest valóban becenév a fiatalok között. Az élénk képzőművészeti élet, a folyamatos modern- és kortárs kiállítások, a Régi- és Új Művésztelep, a bazársor, a koncertek és maga a közönség összetétele is élő bizonyítéka, hogy ezer szállal kötődik a város Budapesthez. A Ferenczy Múzeum állandó kiállításain láthatjuk a Ferenczy család, Ámos Imre, Anna Margit, Vajda Lajos, Kovács Margit, a szentendrei alapító nyolcak és a szentendrei kortársak műveit, többek között Deim Pál, Kocsis Imre, Aknay János, Vincze Ottó műveit is.

A Ferenczy Múzeum ad otthont a friss Barcsay-díjazottak kiállításának. Barcsay Jenő, a művészeti anatómia rajzairól közismert festőművész-pedagógus munkássága is a két városhoz kötődik; Budapesten élt, de 1929-től minden nyarat Szentendrén töltött és folyamatosan alkotott. A róla elnevezett díjat testvére Erzsike néni alapította 1989-ben, s azt azóta több mint 60 művész nyerte el. A díj jelentőségét szakmaisága adja, ugyanis a Barcsay Alapítvány kuratóriuma választja meg az év nyerteseit, itt találjuk Kocsi Imre, Kéri Ádám, Deim Pál, Nagy Gábor képzőművészeket, Feledy Balázs művészeti írót és Barcsay jogörökösét Kónya Ferencet is.           

Két külön világ, mint a pezsgő és az eper

A kuratórium 2014-ben Kovács Kitti festőművésznek és Szabó J. Gergő grafikusnak ítélte a díjat. A két eltérő szemléletmódú művész egy kiállításon mutatkozik meg, szerencsére nem jön létre antagonisztikus ellentét, inkább kiegészítik egymást a grafikai lapok és a színes vásznak, mint a pezsgő és az eper.

Kovács Kitti: Illúzió 2015

Az eper szerepében:- Kovács Kitti

Kovács Kitti két éve végzett a képzőművészeti egyetem festő szakán. Festészete a látványból és a szemlélődés hangulatából indul ki. A konkrét látványt – saját környezetét – erősen absztrahálja és minimalizálja, így megfosztja személyes jellegétől, hogy az a nézőben továbbélhessen. Hamvas Béla szerint az alkotás addig marad fenn, amíg az alkotó személyes indíttatása megmarad, Kitti a festmények személyes jellegét továbbörökíti a nézőre, hogy az alkotás fennmaradjon.

Finom homogén szinte már semleges háttér előtt széles ecsetvonással megfestett leveleket láthatunk. A levelek egyfajta meditatív hangulatot adnak át, a levelek finom kuszasága még a kínai tusrajzokra is emlékeztethet minket, de inkább csak utalnak a mikor- és makrokozmosz kapcsolatára. A gesztus így önmagán túlmutat, nem a levél fontos, hanem ami létrehozza, mint az anekdotában, ahol: “Két szerzetes vitatkozott egy zászlóról. Az egyik így szólt: A zászló mozog. A másik ezt mondta: A szél mozog. Véletlenül arra járt a hatodik Pátriarka.Ezt mondta nekik: nem a szél, nem a zászló,a tudat mozog.”

Kovács Kitti: Kibontakozás, 2015

Ultramarin levelek. Mintha nyáresti veranda magányban ölelné át a leveket, amelyek átveszik a mély színeket. A hátteret nézne mintha még maradt volna egy kis öröm a délutánból: az aranymetszésig még aranynappal világlik, és csak a föld felé hajlik sötétbe. Tóth Árpád Esti sugárkoszorújának halvány, szelíd és komoly ragyogását láthatjuk benne. A finom háttérbe komponált levelek saját ritmusunk zenéjére táncolnak.

A pezsgő szerepében: Szabó J. Gergely

Szabó J. Gergő 2011-ben végzett szintén a képzőn, de Kittivel ellentétben ő a képgrafika szakirányt választotta. Grafikai lapjain látszik a biztos technikai tudás, már most mestere a rézkarcnak.

Szabó J. Gergő: Lily és testvére, 2012

Sorozatain egyfajta történetiség, meseszerűség rajzolódik ki. Nem konkrét és nem is személyes történet elevenedik meg, hanem egy kissé szürreális világban vagy a jövőben játszódó eseményeket láthatunk. Az egyes képeket mi magunk alakíthatjuk kerek történetté, vagy csak egy-egy apró benyomássá. Linómetszetein a karcolások mögött jelenlévő érzelmi töltéseket adja vissza.

 Szabó J. Gergely: A világ kitalálása, 2013

Iteráció, mint a világ teremetése. Mint déjà vu déjà vu-jának déjà vu-je. Eredet az álom álmának álmodása és még egyszer. Hodler evilági ritmusa, az élet napjai egy regény fakuló lapjai. Mindhárom álom igaz és mindhárom hazudik. És mégsem lehet egyszerre igaz az összes. Egylényegűek, de természetre különböznek. Ezért maradhat így a teljes kép igaz. Nem a konkrét alakok a valódiak, hanem az alaphelyzet, maga az élet szinterei. Ahol egyszerre lehetsz egyazon fekvő pozícióban tettes és áldozat.

Egyszerre vagy a rézkarc lemezen a rajzot megalkotó vonal es a csúcsfény üressége. Különböző jelentésrétegek? Ez a kifejezés inkább elfedi az alapproblémát. Ahogyan az alkonyati égbolton sem külön rétegként látszik a milliónyi szín egymásba olvadása, hanem homogén kompozícióként bontakozik ki. A finom karcolatok a rézlemezen ugyanígy olvadnak szemünkben egy történetté, egy önmagában az ellentétét is birtokló elvont fogalommá sűrűsödött indulatmaggá. Olyan, álmainkból, kérdéseinkből, szorongásainkból es szeretetünkből összecsomósodó szingularitássá, amely már már emberi-élő tulajdonságokat mutat. De kérdés, hogy az egyszerű ismétlés változtatások nélkül nem lesz-e unalmas tautológia?  Ahogy a minimal zenében a loop csak akkor marad hitelesen repetitív és élmény gazdag, ha az ismétlés mellett variál, szétbont és értelmez. A festészetre hasonlóan érvényes ez. Jelen esetben csak háromszor ismétlődik a főtéma, így a színterek ismétlődése nem okoz zavart, es megtartja a néző figyelmét kérdéseivel és az önmagából induló világ kitalálásával.