Hat nap alatt 74 helyszínen csaknem 100 kiállítás, valamint 100 kísérőrendezvény és idén először önálló művészetpedagógia program is várja az érdeklődőket a Budapest Art Week programsorozaton április 9. és 14. között Budapesten.

MTI

Az idén negyedik alkalommal megrendezendő eseményhez több mint 20 új helyszín kapcsolódott: többek között a Bajor Gizi Színészmúzeum, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, a Ráth György-villa és a Szépművészeti Múzeum. Olyan nagy kiállítóterekben is tartanak programokat mint a Pesti Vigadó, a B32 Galéria és Kultúrtér vagy a Mai Manó Ház – mondta Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója a program csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Újdonság lesz a Közelítő elnevezésű önálló művészetpedagógiai program, amelynek keretében csaknem 500 diák ismerkedhet meg a kortárs képzőművészettel és személyesen találkozhat az alkotókkal és galéristákkal. Az idei program több eseménye is kapcsolódik a Bauhaus centenáriumához, a Mai Manó Házban például Moholy-Nagy László fotográfiáival, míg a Ludwig Múzeum Bauhaus.100. című kiállításán az irányzat tevékenységével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Bérczi Linda a programok közül felhívta a figyelmet még a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pszichiátriai Gyűjteményére, ahol tárlatvezetést tartanak, a Pesti Vigadóba szervezett séták során pedig az épületet fedezhetik fel a látogatók. Kifejtette, hogy a kiállítások mellett a legtöbb helyszínen tárlatvezetéseket, tematikus beszélgetéseket és workshopokat is tartanak.

Hagyományosan az esemény zárónapján lesz a Nyitott Műtermek Délutánja; ekkor hat helyszínen várják a látogatókat beszélgetésre a képzőművészek, köztük Horváth Lóczi Judit, a Budapest Art Factory, Esse Bánki Ákos, Majoros Áron és Rajcsók Attila. Az igazgató elmondta azt is, hogy a Budapest Art Week nyolcvanoldalas részletes kiadványában a programokról és a helyszínekről tájékozódhatnak az érdeklődők, de cikkeket és interjúkat is olvashatnak képzőművészeti témákban.

Az Art Week központi kiállítása a Mikve Galériában nyílik április 7-én Nyomotokban – Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben címmel, amely a két ország kortárs képzőművészeti helyzetére reflektál és olyan orosz alkotók munkáit mutatja be, akik a világ vezető múzeumaiban állítanak ki, például a Blue Noses Group, Oleg Kulik, Chto Delat vagy az AES+F alkotásait. A magyar művészek közül többek között Birkás Ákos, Szűcs Attila, Szabó Dezső munkáival találkozhat a közönség.

A tárlat a két országból, a teljesség igénye nélkül mutat be néhányat a meghatározó művészek, a fiatalabb generáció és önszervező művészeti terek közül. A kiállítás ideje alatt kerekasztal-beszélgetésen, művészi és kurátori tárlatvezetéseken személyesen is találkozhatnak az alkotókkal az érdeklődők – tette hozzá a művészettörténész. A sajtótájékoztatón bemutatták az esemény imázsfilmjét is, amelyet Kálló Péter fotográfus készített.

Kép: bpartweek.hu