X Beethoven, azaz közreműködik Beethoven címmel jelentette meg új albumát a Sárik Péter trió. A kiváló dzsessz zongorista és zenekara számos adaptációval gazdagította az elmúlt években a zenei kínálatot. Már a Fonogram-díjas Jazzkívánságműsorban is játszottak klasszikus zenei feldolgozásokat, de Beethoven volt az első, akinek műveiből egy egész estés összeállítás született, amit november 4-én a Zeneakadémián élőben is hallhat a közönség. Vajon miért éppen Beethoven lett a kiválasztott, és van-e átjárás klasszikusok és dzsessz között – ezekre a kérdésekre is kerestük a választ az új album kapcsán Sárik Péterrel.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

Miért pont Beethoven zenéjét választottátok alapul az új lemezre? 
Sokat gondolkodtam, milyen frappáns és érdekes választ lehetne kitalálni erre a kérdésre, hiszen – teljes joggal – mindenki kíváncsi rá. De az igazság a legérdekesebb: véletlenül jött az ötlet, hogy pont Beethovent dolgozzuk át. Jazzkívánságműsor című programunkban kérték az Örömódát még valamikor régen, mi pedig fel is dolgoztunk, és akkor sikere lett, hogy játszani kezdték a rádiók. Ezt meghallotta az első kerületi polgármester, Dr. Nagy Gábor Tamás, aki a Beethoven Budán című program szervezője. Ő kért fel minket, hogy egy teljes Beethoven műsort rakjunk össze dzsessz feldolgozásokból. Megcsináltuk, mi lettünk az első dzsessz zenekar, akik felléptek ezen a fesztiválon. Most pedig ennek köszönhetően készült el ez a lemez, pedig előtte nem terveztem, hogy valaha Beethovent fogom dzsesszesíteni.

peter-sarik-06

 Miért olyan különleges választás ez?
Soha nem gondoltam volna Beethovenre, mint dzsessz alapra, de más sem. Beethoven zenéiből előttünk tudomásom szerint senki nem készített dzsessz feldolgozást. Valószínűleg mindenki úgy gondolta, hogy nagyon távoli a stílusa, harmóniái és technikája a dzsessztől. Aztán később, amikor elkezdtünk dolgozni rajta, hamar kiderült, hogy Beethoven zenéjét sokkal könnyebb átültetni a mi műfajunkra, mint például Bachét, akinek műveit pedig már rengeteg dzsessz zenész feldolgozta.

Miért?
Bach szólamokban gondolkodott, amelyek egymásba fonódnak, Beethoven pedig akkordokban, amelyek olyanok, mint a háztömb darabjai, egymásra épülnek és közösen alkotnak egy teljes egészet. Mi is hasonlóan gondolkodunk, így könnyebb volt a Sárik trió zenei elképzeléseibe belevenni negyedik tagként Beethovent.

Senki sem hányta a szemedre ezt a “tiszteletlenséget”?
Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy lesz, aki ezt mondja vagy gondolja. De én erre visszakérdezek: milyen alapon kifogásolja ezt bárki? Miért ne lehetne hozzányúlni Beethoven zenéjéhez? Beethoven korában a művészek még improvizáltak, ugyanúgy, ahogy azt mi, dzsessz zenészek is tesszük.  Ő annak idején leírt hangokat, de ezeket nem szerintem nem kell „szentírásnak” tekinteni. A zene egy élő folyamat, ami folyamatosan változik és alakul. Nem az a fontos, hogy hangról hangra lejátsszuk, ami a kottában van, hanem hogy megtartsuk a zene üzenetét, hogy tisztelettel kezeljük az eredeti gondolatokat.

peter-sarik-04

Van egy stílushatár, amit már nem szabad átlépni?
Inkább hangulati határnak nevezném. A minap láttam egy szomorú, tragikus Beethoven művet salsa feldolgozásban a youtube-on, azzal kapcsolatban már úgy éreztem, hogy túlzás, hogy ezt nem kellett volna.  Egy gyászindulóból nem csinálhatunk születésnapi zsúrzenét, mert az fogalomzavarhoz vezet. Persze nem csak a hangulatra, hanem a stílusra is figyelni kell. Mi a dallamokat és az eredeti harmóniákat nagyjából érintetlenül hagytuk. A mai dzsessz modern akkordokat használ, ha ezeket elkezdtük volna összekeverni Beethoven harmóniáival, abból óriási „katyvasz’ lett volna. Inkább a ritmusokhoz nyúltunk hozzá, illetve az improvizációs részeknél hagytuk, hadd vigyen magával ez a fantasztikus zene.

Mi alapján választottátok ki a műveket?
A fő szempont volt, hogy egy adott darab átdolgozható-e dzsessz trió felállásra, illetve, hogy ezáltal nem veszíti-e el a lényegét. Végighallgattam szinte az összes Beethoven művet, filmeket néztem, könyveket olvastam, hogy legyen miből ötletet meríteni. Sorra hallgattam a zongoraszonátákat és volt néhány kevésbé ismert darab is, amikről azonnal eszembe jutott valami, de voltak olyan darabok is, amelyek hallgatása közben nem jött az ötlet, így hagytam őket.

peter-sarik-10

Volt olyan is, amit eredetileg terveztél, hogy átdolgozzátok, de aztán nem lett belőle semmi?
Inkább olyanok vannak, amiket mindenki várt volna, de mi mégsem dolgoztuk fel.  Például a Für Elise. Ennek a darabnak az esetében sokat rontott a helyzeten, hogy rengeteg kapucsengő és telefonos várakoztató hang is ezt használja és ilyen „múlttal” szinte képtelenség bármiféle újszerű és profi darabot kihozni belőle. Fontos szűrőt képezett még az átdolgozandó darabok kiválasztásánál, hogy én nem vagyok klasszikus zongorista és ennek a látszatát sem akarom kelteni.  Kerültem a bravúrdarabokat, amelyeknél pont az a lényeg, hogy úgy játsszuk el, ahogy meg vannak írva.

Ezek szerint a lemez nem jelent neked ablakot a komolyzenére?
A klasszikus zene és én jó barátok vagyunk, hiszen vallom, hogy bármilyen hangszeren csak annak a segítségével lehet megtanulni játszani. Számomra a zene lényege a szabadság, nem szeretem a korlátokat. Minket, dzsessz  zenészeket általában az stresszel, ha megmondják vagy leírják, hogy pontosan mit kell játszani, a komolyzenészek pedig pont fordítva vannak ezzel, tisztelet a kivételnek, de ők leblokkolnak, ha valamit maguktól kellene játszaniuk. Másra képeztek ki minket, más utat választottunk. Persze a legideálisabb az lenne, ha nem létezne ilyen merev határ, hanem egyszerűen csak a virtuóz muzsikus létezne, akinek egyformán lételeme az improvizálás és a pontos, kottából való játék is. Sajnos ez az attitűd viszont eltűnt az elmúlt néhány évszázadban. Régen a zeneszerzők úgy írták a darabokat, hogy meghagyták a kadenciának nevezett részeket, ahol szólista megmutathatta mit gondol a műről, belevihette a saját elképzeléseit, később pedig a legügyesebb szólista verzióját beleírták a műbe. A mai modern dzsessz zenét már kortárs zeneszerzésnek is nevezhetjük, ezért is örülök, hogy most a lemezünket a Zeneakadémián mutathatjuk be. Az akadémia nyitottságát jelzi, hogy egy dzsessz produkció számára is lehetővé tették, hogy felléphessen a nagyteremben.

peter-sarik-trio-01-k

Lehet, hogy segít, hogy közreműködőként tüntettétek fel Beethovent, hiszen az „x Beethoven” a mai zenei nyelven annyit jelent, hogy „közreműködik Beethoven”.
Úgy gondolom, hogy az a fontos, hogy érdekes legyen, amit az ember csinál. A klasszikus zenében is voltak olyan figurák, akik vagy nagyon viccesek, vagy nagyon morózusak, de mindenképpen kiemelkedő egyéniségek voltak, mint például Leonard Bernstein is. Ha művészetről, zenéről beszélünk, mindenki elkomolyodik, pedig nem attól lesz valami értékes és művészi, hogy dögunalmas. Egy kiállítás megnyitója vagy egy koncert nem valami rettenetesen komoly és vonalas esemény, elvileg azért jön létre, hogy szenvedélyt és szórakoztatást nyújtson. Valóban, lehet, hogy szemtelen cím az, hogy „közreműködik Beethoven”, de ha csak annyit érünk el vele, hogy néhányan felkapják rá a fejüket, hogy „jé, hát ezt így is lehet”, már megérte.

Hogyan születtek az átiratok?
Megírom és számítógépen modellezem a szólamokat, a próbateremben a fiúkkal együtt formáljuk tovább az anyagot, ahol ők is hozzáteszik a saját gondolataikat, érzéseiket az anyaghoz, majd a zenék koncerteken nyerik el végső formájukat, de mivel nagyon sok az improvizáció így mindig, minden koncerten másként szólnak a számok. Romániában nemrég 11 koncertet játszottunk egymás után, de nem volt két egyforma előadás.

peter-sarik-trio-04-k

Szerinted fontos, hogy ehhez hasonló crossoverek készüljenek?
Szerintem azoknak az embereknek, akik járnak koncertekre, ez teljesen hétköznapi dolog, viszont ők vannak kevesebben. Ott van azonban az emberek nagyobbik része, akik egyáltalán nem találkoznak a klasszikus zenével, de a dzsesszel, színházzal vagy versekkel sem. Ők csak fogyasztják azt, amit könnyen megkapnak. Amikor ezekben az emberekben felmerül az igény, hogy megismerjenek valami újat, nem valószínű, hogy a Zeneakadémia lesz az első, ahová betérnek, sokkal nagyobb esély van rá, hogy bejönnek egy klubba. Ahogy már említettem, Jazzkívánságműsor programunkban a közönségünk kedvenc zenéit dolgoztuk át, az Abbától Bartókig. Itt sokszor tapasztaltam, hogy egy fiatal a mi feldolgozásunknak köszönhetően találkozott először, mondjuk Bartók zenéjével, és csak a feldolgozás után hallgatta meg az eredetit.

Alkalmas a dzsessz arra, hogy a komolyabb műfajok felé irányítsa az emberekkel?
A dzsessz olyasmire képes, amire egyetlen más műfaj sem. Képes közelebb hozni a zenét az emberekhez. Egy nagy arénakoncerten a zene fizikailag is távol van a közönségtől, míg egy dzsessz klubban bensőséges a hangulat, a koncert energikus, élő és közeli. Ha valaki leül egy asztalhoz, előfordulhat, hogy alig két méterre játszom tőle. Ha valaki így hall Beethovent, talán egész különleges hatással lesz rá.  Ahhoz, hogy az emberek elmenjenek a Zeneakadémiára, el kell vezetni őket odáig. Ha ehhez még bármit is hozzátehetünk, ha segíthetünk megtenni néhány lépést, máris óriási eredményt tudhatunk magunkénak.  Mi szeretnénk a legjobban, ha egy „X Beethoven” koncert után az emberek elmennének és meghallgatnák az eredetit is, utána pedig eljönnének és meghallgatnák a mi dzsessz számainkat is.

November negyedikén, a Zeneakadémián élőben szól az X Beethoven anyaga. Azt kapja a közönség, amit a lemezen is hall?
Elméletileg igen, de mivel mindig improvizálunk, soha nincs két egyforma koncert. A lemez anyaga 61 perc, de ebből csináltunk mi már koncerten két és fél órát is. Egy biztos: hagyományosan el fogjuk énekelni a közönséggel együtt az Örömódát eredetiben és jazz verzióban is. Ha minden jól megy, összesen 850 ember énekli majd együtt Beethoven remekművét.

Képek:  Sárik Péter Trió official